Helyszín:
Vásártér
30521 Hannover, Németország
2019. március 12.
A Digitális Agrárstratégia (DAS) elfogadása és néhány kiemelt program elindítása fontos feladat lesz 2019-ben.
2019. február 24.
A modern mezőgazdasági üzemek precíziós módszerekkel, illetve gépekkel fognak dolgozni annak érdekében, hogy minimalizálják a vegyszer és műtrágya használatot.
2019. január 25.
A digitalizáció az agrárágazatban is versenyképességi tényezővé vált. A hazai élelmiszeripar és mezőgazdaság informatikai fejlesztése, a technológiai fejlődés integrációja és a megfelelő szakemberek képzése az ágazat, az informatikai piac és a kormányzat közös célja, amely a Digitális Agrárstratégia fő irányvonala is.
2019. január 24.
A kiállításon közel 350 hazai és külföldi cég vonultatta fel termékeit, gépeit, szolgáltatásait. Az ország legjelentősebb fedett területű, mezőgazdasági gépeket és eszközöket bemutató rendezvényén megismerhető a teljes gépkínálat. A megnyitón Nagy István ismertette az Agrárminisztérium 2019-es szakmai programját.
2019. január 20.
Az agrárminiszter elmondta, hogy a digitális beruházások megtérülése egészen más a nagyüzemi méretű agrárvállalkozások és a kisgazdaságok esetében, ezért azt is meg kell vizsgálni, hogy miként lehet esélyegyenlőséget biztosítani.
2019. január 15.
A PREGA Konferencián, egy helyen találkozhat precíziós gazdálkodókkal, precíziós gazdálkodást oktató és kutató intézmények képviselőivel, állami döntéshozókkal, valamint agrárdigitalizációs termékeket forgalmazó, szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások döntéshozóival.
2019. január 14.
A mezőgazdaságban tért nyerő digitalizáció hatására - minden évben a KITE Zrt. növényvédelmi képzésének kiegészítő rendezvényeként – szervezik a precíziós konferenciát, melyre a modernizáció iránt érdeklődő gazdálkodókat várják.
2018. december 13.
A gépautomatizálási törekvések jelenleg a permetezés, a betakarítás és a vetés területén figyelhetők meg. A következő öt évben további automatizálási koncepciók és rendszerek várhatók az adatfeldolgozás és a szenzorfejlesztés területén, amelynek eredményeként teljesen automatizált eszközök és rendszerek jönnek létre.