17℃ 9℃
március 27. Hajnalka, Lídia, Auguszta
Agrárközélet

A digitalizáció útján a Szent István Egyetem

Szent István Egyetem, Médiaközpont

Szoros kooperáció a szakirányú és szakinformatikai képzésekben, partneri kapcsolat a kutatásokban és fejlesztésekben hazai, regionális és európai szinten – ezek a sarokpontjai annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet most írt alá a Szent István Egyetemmel a Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország. A kutatás-fejlesztés-innováció számos területére kiterjedő, stratégiai dokumentum fontos mérföldköve lehet annak, hogy a hazai informatikai oktatás, valamint az agrár- és élelmiszeripari képzés struktúrája egyszerre legyen képes megfelelni a munkaerőpiaci elvárásoknak és a digitális kor kihívásainak. Szintén sor került a Szegedi Tudományegyetemmel is együttműködési megállapodás aláírására.

Az innovációs ökoszisztéma tekintetében ideálisnak nevezte a Magyar Telekom, a T-Systems Magyarország, a Szegedi Tudományegyetemmel és a Szent István egyetemmel aláírt megállapodást Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. „Ha Magyarország a nemzetközi oktatási és kulturális térben hosszú távon is szeretné megállni a helyét, akkor olyan felsőoktatásra van szükség, amelyből a kutatás-fejlesztés és a gazdasági igények nem hiányozhatnak. Innovatív felsőoktatás csak a vállalatokkal és az egyetemeken meglévő tudással kölcsönhatásban valósítható meg” – fogalmazott a megállapodások ünnepélyes aláírását megelőző beszédében.

A Magyar Telekom, a T-Systems Magyarország, valamint a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Szent István Egyetem (SZIE) összefogásának célja a hatékony együttműködés a kutatás-fejlesztésben, az innovációs és kutatási eredmények hasznosításában, a technológiatranszferben, az intézmények digitális infrastruktúrájának fejlesztésében. A kooperáció szerves részeként a leendő mérnökök és iparági szakemberek képzésében évről évre növekvő hangsúlyt kaphatnak a digitális készségek: a SZIE Élelmiszertudományi Karának esetében például a felek együttesen tervezik elindítani az agrár- és élelmiszerinformatikai szakot.

Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója az eseményen elmondta: „A Telekom Csoportnál mi úgy tartjuk, a digitális lehetőségeket megragadva bárki előrébb juthat a maga területén – legyen szó egyéni, családi, üzleti vagy akár társadalmi célokról. Ebből is kitűnik, mi a tettek emberében hiszünk. Ugyanakkor azt is valljuk, bárkiből lehet ilyen ember, ha a környezete megfelelően támogató, ha a családja, az egyeteme, a munkahelye biztosítja az előrelépéshez szükséges hátteret. Mi is ilyen támogatást nyújtunk az ügyfeleinknek, partnercégeinknek, és mostantól a Szegedi Tudományegyetemnek és a Szent István Egyetemnek is. A ma megkötött együttműködések közvetlen átjárást teremtenek a tudomány, az oktatás és a munka világa között, segítve ezzel azokat a hallgatókat, akik fontosnak tartják, hogy korszerű, versenyképes tudással felvértezve lépjenek majd ki a munkaerőpiacra.”

A digitalizáció átalakítja a hagyományos működési kereteket: egyedülálló és vissza nem térő lehetőség ez arra, hogy a versenyszféra és az oktatás és a tudomány is összehangoltan készüljön fel a változásra és álljon élére a technológiai fejlődésnek. Fontosnak tartjuk ezért, hogy a jövő szakemberei már most a legújabb technológiát alkalmazó, valós üzleti projekteken szerezzenek gyakorlatot, a robotika, az automatizáció és az informatika világában is otthonosan mozogjanak, ezáltal még értékesebb, még inkább versenyképes munkavállalók lesznek, hiszen a MOST gazdaságára jellemző sebesség ezt kívánja mindenkitől” – vélekedett Kaszás Zoltán, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója.

A digitalizáció az agrárágazatban is versenyképességi tényezővé vált. A hazai élelmiszeripar és mezőgazdaság informatikai fejlesztése, a technológiai fejlődés integrációja és a megfelelő szakemberek képzése az ágazat, az informatikai piac és a kormányzat közös célja, amely a Digitális Agrárstratégia fő irányvonala is. Ehhez illeszkedve fűzi szorosabbra kapcsolatát az agráriumban központi szerepet betöltő Szent István Egyetemmel a Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország.

Prof. Dr. Palkovics László, a Szent István Egyetem rektora leszögezte: „a duális képzéssel kombinált közös szakok egyszerre teremtenének ideális körülményeket a tehetséggondozására, és az így végzett szakemberek folyamatos utánpótlására”. Szerinte egyre inkább elvárássá válik, hogy a munkavállalók erős informatikai kompetenciákkal rendelkezzenek. Az együttműködés egyben azt is jelenti, hogy a hallgatók innovatív és inspiratív környezetben szerezzék meg a legpiacképesebb tudást, amelynek egyik kiváló színtere az Élelmiszertudományi Kar. Oktatási és kutatási tevékenységük, valamint a duális képzési tapasztalataik garanciát adnak az együttműködési megállapodásban foglaltak gyakorlati és sikeres megvalósítására. Aktív szerepet vállalnak az élelmiszeripari innovációk indukálásában az élelmiszergazdaság eredményességének érdekében.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Emlékmorzsák Farády Lászlóról: búcsú egy kivételes embertől

2025. március 24. 17:10

A megemlékezést március 23-án, vasárnap délelőtt tartották a Turisztikai Központban, ahol több tucatnyi résztvevő idézte fel közös emlékeit.

Géntechnológia: EU-megállapodás a küszöbön

2025. március 9. 08:10

Az Európai Unió egyre közelebb kerül ahhoz, hogy közös álláspontot alakítson ki az új növénynemesítési technológiák (NZT) szabályozásáról.

Különleges magyar megoldásokat díjaztak, amelyek versenyképesebbé tehetik a mezőgazdaságot

2025. február 18. 14:40

Kihirdették a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyerteseit. A pályázók az agráriumhoz köthető problémákra keresik a választ.

EU-s agrárpolitikai konfliktust okozhat a lengyel elnökség

2025. január 28. 16:10

Lengyelország az olcsó brazil hústól és cukortól félti az uniós gazdákat. További agrártémák a vetőmag-szabályozás és az állatszállítás.

Új létesítményt nyitott a Corteva

2023. július 11. 09:56

A központ a Corteva globális laboratóriumi hálózatába integrálódik, és kiegészíti a vállalat amerikai laboratóriumcsoportját.

Corteva: fókuszban a fenntartható megoldások

2023. szeptember 12. 05:40

A Corteva továbbra is elkötelezett, hogy termékeivel és megoldásaival választ adjon a termelők kihívásaira.

Kihirdették az “Év Traktora 2022” verseny győzteseit

2021. október 25. 07:36

A régi, jól ismert márkák mellett akadtak teljesen új indulók is, ez pedig arra utal, hogy a gyártók presztízskérdést csinálnak az indulásból, és természetesen a győzelemből.

Hozamnövekedés a gazdaságosság jegyében - Idén is sok érdeklődőt vonzott a Malagrow Növénytermesztési Konferencia

2019. január 21. 13:47

Az előző évekhez hasonlóan neves, a szakterületükön elismert vendégelőadók prezentációi is színesítették a programot. A színvonalas előadások mellett a Malagrow Kft. hivatalosan is bejelentette romániai és szlovákiai terjeszkedését a Valagro minőségi termékeinek kizárólagos forgalmazójaként, továbbá átadásra került a Valagro Év Legjobb Termelője 2018 díj.