2024. november 6.
Győzteseket 6 kategóriában hirdettek, igazodva a modern kor agráriumának követelményeihez. November 6-án értünk a hosszú kiválasztási folyamat végére.
2021. november 16.
A két év utáni első nemzetközi kiállításon számos érdekes, új traktorfejlesztés volt megtekinthető valós körülmények között.
2020. november 24.
A legjelentősebb újdonság a teljesen elektromos mellsőkerék-hajtás, amelynek részei a független rugózású tengely, a két független villanymotor és a hozzá tartozó érzékelők, elektronikus vezérlők, külön generátor valamint az akkumulátor.
2018. november 26.
Az új fejlesztésű mezőgazdasági gumiabroncsok egyre nagyobb méretben (átmérő, szélesség) készülnek annak érdekében, hogy a nagy motorteljesítményű traktorok vonóerő kifejtését, illetve az önjáró betakarítógépek nagy tömegének hordozását alacsony talajtömörítéssel legyenek képesek megvalósítani.
2018. november 13.
Az aktuális NEXOS sorozat, melyet a 2016-os EIMA kiállításon mutatott be a CLAAS, 14, egymástól teljesítményükben és méretükben különböző traktor modellt foglal magába.
2018. november 8.
A bolognai EIMA-n derült ki, melyik erőgép viselheti egy évig a rangos elismerést jelentő címet. A CASE IH egy másik kategóriában is jeleskedett!
2018. november 6.
Az új TLC Plus alkalmazást a Trelleborg úgy tervezte, hogy megfeleljen a modern gazdálkodás kihívásainak, a prémium funkciók ellenőrzik, hogy a gépek valóban az optimális gumiabroncsnyomást használják, és szükség esetén ajánlja a beállításokat.
2018. október 30.
A Landini REX 4 széria fülkés változata 11 különféle modellben érhető el, az F-verzió 6 modellt, a GT és V kivitel további 5 modellt vonultat fel 70-112 lóerő teljesítmény tartományban.
2018. október 23.
Az új abroncsméreteket a Bolognában 2018. november 7–11. között megrendezésre kerülő Nemzetközi Mezőgazdasági és Kertészeti Munkagép (EIMA) kiállításon tekinthetik meg az érdeklődők.