2019. szeptember 7.
A brit farmerszövetség, a National Farmers Union (NFU) levelet írt Boris Johnson miniszterelnöknek, amelyben azt kérte, hogy ha Nagy-Britannia kereskedelmi megállapodás nélkül hagyja el az Európai Uniót, vámolják meg a tojás, egyes tejtermékek, kertészeti termékek és gabonafélék behozatalát.
2019. szeptember 1.
A korlátozások a következőkre is vonatkoznak: alma, körte, vörös- és kék áfonya, valamint paprika, burgonya és paradicsom.
2019. július 28.
Az Európai Unió 2015-ben elkötelezte magát amellett, hogy 2030-ig felére csökkenti az EU-ban évente keletkező 88 millió tonna élelmiszer-hulladékot.
2019. július 18.
Az európai fogyasztók negatív egészségügyi hatást okozó szermaradvány-kitettsége alacsony.
2019. július 6.
Magyarországnak alapvetően három elvárása van az új közös agrárpolitikával szemben: kellően ambiciózus költségvetés legyen, megfelelő szakpolitikai eszközök és gyakorlatban végrehajtható egyszerű szabályok társuljanak hozzá.
2019. június 19.
A repce az EU fő olajnövénye: ehető olajként, bioüzemanyagként, valamint állati takarmányhoz használják fel.
2019. június 19.
Sikerült elérni, hogy az új szabályozás figyelembe veszi azokat a javaslatokat, amelyek a Magyar Halászati Operatív Program (MAHOP) végrehajtását egyszerűsíteni fogják.
2019. április 25.
2019. december 14-től kell alkalmazni az Európai Unió tagállamaiban a még 2016 októberében elfogadott, új növény-egészségügyi alaprendeletet.
2019. április 19.
Az Agrofórumnak – az Európai Unió jóvoltából – lehetősége volt arra, hogy betekintést nyerjen a bolgár mezőgazdaságba, illetve abba, hogyan hasznosulnak ott a támogatások.