Egyem vagy ne? – A teljes kiőrlésű gabona nagy kérdése

Agrofórum Online

Érdemes-e, egészséges-e valóban teljes kiőrlésű gabonatermékeket fogyasztani? Akadnak olyanok is, akik kifejezetten félnek az ilyen jellegű termékek fogyasztásától, mert úgy gondolják egészségügyi kockázatokat hordozhatnak. A téma alapos körüljárásában Hertelendy Péter növényorvos segített nekünk.


A fehér liszt gyakorlatilag csak a búzaszem belsejét tartalmazza, míg a teljes kiörlésű liszben megtalálható például a maghéj is, így ez egy sokkal magasabb rost és ásványi anyag tartalmú terméknek mondható. A félelem abból adódik, hogy köztudott, hogy a maghéjon megtelepedhetnek kórokozók, amelyek között akad olyan is, amely toxint termelhet.

Sokan a pelyvás ősgabonákban látják a biztonságos megoldást. A tönke, tönköly, vagy az alakor magjai körül ugyanis annyi pelyvalevél található, hogy a fuzárium  gombáinak nem sok esélye van eljutni a termésig, így ezek toxin szempontjából biztonságosabbnak tekinthetőek.

Akadnak olyanok is, akik éppen attól félnek, hogy az ősgabonák a sok pelyvalevél miatt még inkább fertőzöttek lehetnek. Hertelendy Péter ezt nagy tévedésnek ítéli meg, hiszen a pelyva leveleket teljesen el kell távolítani a magok őrlését megelőzően. Ezek a levelek pedig sokkal hatékonyabban védik a búzaszemet a fertőzöttségtől.

A növényorvos azonban felhívja a figyelmet arra is, hogy Magyarországon, ahogy minden európai uniós tagállamban szigorú ellenőrzés alatt tartják a gabonákat, így a limitet meghaladó értékű, fuzárium toxinnal fertőzött termésből biztosan nem készülhet liszt legálisan.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A permetezéstechnológia csúcsa Hannoverben

2025. november 24. 11:34

A HARDI is bemutatta újdonságait a 2025. évi Agritechnicán. A látogatók egy teljesen új önjáró permetezőgépet is megtekinthettek.

Maszkos Dutra és a 100 éves gőzgép működés közben

2020. szeptember 19. 11:28

Még az öreg Dutra traktor sem lázadt fel a Bábolnai Gazdanapokon azért, hogy maszkot kell viselnie, bár a szabadtéri rendezvény során ez nem is volt kötelező. A magyar gépgyártás legtöbb kiemelkedő alkotása éppen a veszélyeztett, fél évszázadnál időszabb korban van, igaz, fennmaradásukat nem a járványok, sokkal inkább a háborúk és az elmúlt évtizedek viszontagságai veszélyeztették - különösen a vasból készült gőzgépeket.

Robot fejőgép, agrárvilágítás, nyakfogó... - Hat állattenyésztési innováció Hódmezővásárhelyről

07:26

Robot fejőgép, agrárvilágítás, nyakfogó... - Hat állattenyésztési innováció Hódmezővásárhelyről

2019. május 15. 14:37

A magyar állattenyésztő szakma legnagyobb, legrangosabb eseményét rendezték meg Hódmezővásárhelyen május 8. és 10. között. Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon ezúttal is számos fajtabemutató és showbírálat várta az érdeklődőket a baromfiktól a hús- és tejelő marhákig, de traktorokból, takarmánykezelő gépekből és egyéb technológiai eszközökből sem volt hiány.

Komoly kockázat: az egyéni védőfelszerelések jelentősége a növényvédelem során II.

5:14

Komoly kockázat: az egyéni védőfelszerelések jelentősége a növényvédelem során II.

2023. augusztus 3. 10:13

Az előző, a növényvédelem során felhasznált egyéni védőfelszerelések jelentőségét taglaló videónk után most részletes útmutatást adunk a növényvédelmi tevékenységet végzők számára a tekintetben, hogy milyen eszközök felhasználása mellett tehetünk legtöbbet egészségünkért.

Mi lesz veled növényvédelem? (VIDEÓ)

6:25

Mi lesz veled növényvédelem? (VIDEÓ)

2023. december 12. 14:40

Mezőgazdasági növényeink egészségvédelme, vagyis a növényorvoslás helyzete meglehetősen változékony. A Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara hagyományos, és idén 18. alkalommal megrendezett Növényorvos napot a ,,Mi lesz veled növényvédelem” kérdéskör határozta meg. Meghatározó körülményeket teremtenek az európai uniós szabályozások, amelyek értelmében 2030-ig meg kell feleznünk a felhasznált növényvédő szerek mennyiségét.

Lipták Farm - A precíziós gazdálkodás sikerességéről 1,5 percben

01:40

Lipták Farm - A precíziós gazdálkodás sikerességéről 1,5 percben

2019. február 1. 09:00

Mi kell ahhoz, hogy sikeresen alkalmazzuk a precíziós gazdálkodás elemeit? Megfelelő szakember és megfelelő partner. Lipták József szerint a Lipták Farm nem teljesítene ilyen jól, ha a KITE Zrt. nem segítené a munkájukat.

Terménytárolás hitelre? - Ezt kell tudni a közraktározásról!

04:20

Terménytárolás hitelre? - Ezt kell tudni a közraktározásról!

2019. június 12. 07:25

Az elmúlt évtizedekhez képest kevesebben élnek vele, ám így is viszonylag népszerű a gazdálkodók körében a közraktározás, aminek köszönhetően a termelők úgy várhatják ki a magasabb terményárakat, hogy közben hitelhez jutnak, így a későbbi munkák fedezetét is megteremthetik.