2019. március 29.
A rezisztencia tesztek alapján Magyarországon 2017-ben a vizsgált repcefénybogár populációk több mint 91%-a (a tesztelt 35 mintából 32 minta) rezisztens, vagy kifejezetten rezisztens besorolású.
2019. március 29.
A repcefénybogár kártevővé nyilvánításán mintegy fél évszázadon át vitatkoztak. Az 1800-as évek derekán és végén, kifejezetten veszélyes kártevőként említették, majd az 1900-as évek elején a szakemberek megosztottá váltak.
2019. február 25.
A február utolsó dekádjában jelentkező télies lehűlés az éjszakai fagyok mellett nem hozott nagyobb mennyiségű csapadékot, így tovább folytatódott a talajok felső rétegének száradása.
2018. május 2.
Őszi káposztarepcében a Propulse a virágzás stádiumában alkalmazva a szártőkorhadást, fehérszárúságot okozó Sclerotinia sclerotiorum és a repce becőrontó Alternaria brassicae kórokozók ellen kiemelkedő hatékonysággal rendelkezik.
2017. március 28.
Az őszi káposztarepce termesztésének sikerét számos tényező befolyásolja, melyek közül ki kell emelni a kártevők okozta terméscsökkenést.
2017. február 27.
Elégedett vagyok, mert volt egy nagyon szép repcénk, de kellett hozzá az Avaunt® tisztántartó hatása, hogy ezt meg is őrizzük.
2016. március 17.
Önnek is gondot okoz őszi káposztarepcéjében a tavasszal megjelenő repcefénybogár?
2016. március 8.
A repce nem igazán tartozik a könnyen, kellő hozzáértés nélkül termeszthető kultúrák közé.
2016. március 7.
Hogyan érheti el a DuPont Pioneer kártevő riasztás funkcióit? Mi a kapcsolat az Agro-Assist és a DuPont Evalio® AgroSystems között?