2019. március 25.
Összességében megállapítható, hogy a gazdasági szereplők a betakarítási munkálatok vonatkozó tűzvédelmi előírásait jellemzően betartották, kirívó szabálytalanságot az ellenőrzések során az ellenőrök nem tapasztaltak.
2018. szeptember 21.
Tavaly Európában 1,2 millió hektárnyi erdőt és földet pusztított el erdőtűz. Az eseteknek 127 polgári és tűzoltó halálos áldozata volt, a gazdasági kár pedig 10 milliárd euróra becsülhető.
2018. augusztus 13.
A július-szeptemberi hónapokban főként a fenyőerdők, borókás nyárasok veszélyeztetettek, mert aszályos időben könnyen koronatűz alakul ki akár egy kisebb avartűzből is.
2018. augusztus 10.
Ezúttal is felmerült a gyújtogatás gyanúja, ugyanis a lángok ugyanannak a tulajdonosnak a báláinál csaptak fel, akinél néhány nappal korábban Reszneken is. Az előző esetnél napokon át küzdöttek a tűzoltók, hogy eloltsák a mintegy 3500 égő bálát.
2018. március 7.
A mai napon szünetel a munka az uniós kifizetőügynökségnél, az épületbe senkit nem engednek be a tűzoltók.
2017. október 11.
Továbbra sem sikerült megfékezni a lángokat Kaliforniában.
2017. július 10.
A tűzoltók kiérkezése előtt a gépkezelője porral oltóval megkezdte a tűz oltását, de nem járt sikerrel.
2017. június 30.
Nem elhanyagolható tény, hogy a mezőgazdasági gépeken készenlétben tartott tűzoltó készülékekről két jogszabály is rendelkezik.
2016. október 7.
A helyszínre érkező békési tűzoltók megakadályozták, hogy a kombájn üzemanyagtartályában lévő több mint 1000 liter üzemanyag meggyulladjon.