Nagyvilág

Újra szalmabálák gyulladtak ki Zala megyében

MTI

Csütörtök este óta ismét égő szalmabálákat oltanak a tűzoltók a Zala megyei Rédicsen.

Cseresznyés Dániel, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek pénteken arról számolt be, hogy egy nagyjából 750 négyzetméteres nyitott tárolóban 800-900 szalmabála ég csütörtök este óta a rédicsi Sugár úton. A tüzet hat fecskendővel próbálják megfékezni a lenti, a zalaegerszegi, a nagykanizsai és a körmendi hivatásos tűzoltók, három erőgép segítségével pedig már éjszaka igyekeztek szétbontani az égő bálákat.

A jelentős füsttel járó tűzeset miatt a katasztrófavédelmi mobil labor folyamatos méréseket végez a térségben, de hétszáz méteres körzetben nem mutatott ki a levegőben egészségre káros gázkoncentrációt. A tűz miatt nem sérült meg senki.

Az MTI a helyszínről úgy tudja: ezúttal is felmerült a gyújtogatás gyanúja, ugyanis a lángok ugyanannak a tulajdonosnak a báláinál csaptak fel, akinél néhány nappal korábban Reszneken is. Az előző esetnél napokon át küzdöttek a tűzoltók, hogy eloltsák a mintegy 3500 égő bálát.

A katasztrófavédelem szóvivője az MTI kérdésére azt mondta: a reszneki esethez hasonlóan a mostani tűz miatt is hatósági vizsgálatot indítanak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Most derül ki, mit tett a történelmi hőség a fehér szarvasgombával

2026. október 11. 14:10

Megkezdődött a fehér szarvasgomba keresése. A rekordmeleg, száraz nyár után azonban kérdéses, milyen lesz az idei termés.

Évezredek óta rejtőzött a Duna mélyén, egészen elképesztő lelet került elő

2026. október 8. 09:10

Ha nincs az idei rendkívüli szárazság, aligha került volna elő a legnagyobb folyónk medréből egy valóban fantasztikus jégkorszaki lelet.

Ilyen dinnyét még a régészek is ritkán látnak: 2100 éves lelet került elő

2026. október 5. 07:10

DNS-vizsgálattal is azonosították azt a több mint kétezer éves dinnyemaradványt, amely kivételes állapotban őrződött meg a nedves talajban.

Megvették a legolcsóbb dekopírfűrészt, elképesztő dolgot tapasztaltak vele kapcsolatban

2026. október 3. 09:10

Vajon mire képes egy 7500 forintos faipari barkácsszerszám? Érdemes ennyiért otthoni célokra dekopírfűrészt vásárolni? Egy teszt most – úgy tűnik – eldöntötte.

Tűzeset miatti rendkívüli szünet a Kincstárnál

2018. március 7. 08:05

A mai napon szünetel a munka az uniós kifizetőügynökségnél, az épületbe senkit nem engednek be a tűzoltók.

Öt megyében tilos tüzet gyújtani mától

2019. június 14. 08:46

A tűzgyújtási tilalom idején tilos tüzet gyújtani a külterületi ingatlanokon fekvő erdőkben és fásításokban, valamint azok 200 méteres körzetében.

Lovakat is mentettek, több millió eurós kárt okozó tűz pusztított egy gazdaságban

2024. április 22. 15:10

Tűz ütött ki egy német gazdaságban, az anyagi kár több millió euró. Az állatokat időben kimentették.

Javult a mezőgazdaság tűzvédelmi helyzete

2019. március 25. 09:33

Összességében megállapítható, hogy a gazdasági szereplők a betakarítási munkálatok vonatkozó tűzvédelmi előírásait jellemzően betartották, kirívó szabálytalanságot az ellenőrzések során az ellenőrök nem tapasztaltak.