Házikert

5 növény, melyek nem lakásba valók: a szabadban lesznek igazán szépek

Agrofórum Online

Vannak lakások, amelyek úgy néznek ki, mint egy botanikus kert: a zöld növények egymásba érnek, kisebbek, nagyobbak, különleges és hagyományos fajták váltják egymást. Ez első pillantásra különlegesnek és szépnek hathat, de egyáltalán nem biztos, hogy jó ez így a növényeknek. Hogy miért? Mert nem mindegyik alkalmas arra, hogy szobanövényként tartsuk a lakásban.

Az alábbiakban 5 olyan növényt veszünk górcső alá, amelyek bár csodásan festenek, nem érzik jól magukat a lakásban, így, ha ilyet veszünk vagy kapunk, amint lehet, ültessük ki őket a kertbe!

Levendula

Sokan azért veszik meg cserepes növényként, mert úgy gondolják, ha az utcán és a kertben olyan mesés illatot áraszt, miért ne lenne ez jó a lakásban is? A levendula azonban nem való sem az ablakpárlányra, sem az íróasztalra.

Bár ideig-óráig életben marad a lakásban, arra, hogy szobanövényként neveljük, nem igazán alkalmas. A levendulának sok természetes fényre van szüksége (ettől lesznek igazán értékesek a benne lévő illóolajok), amit a legtöbb lakás nem tud biztosítani, még akkor sem, ha a cserepes levendulát az ablak közelébe tesszük.

Így viszont, mivel a levendula túl kevés fényt kap, túl gyenge lesz ahhoz, hogy virágot hozzon, és a kártevőkre is fogékonyabbá válik. Éppen ezért a levendulát ki kell ültetni a szabadba.

Leander

A leander, bár ritkán, de néhány nappaliban és olykor a télikertekben is megtalálható. Elvileg szobanövényként is tartható, de a szakemberek ezt senkinek sem javasolják. A növénynek ugyanis nagyon sok természetes napfényre és kellemes melegre van szüksége. Ha ezt nem kapja meg, akkor bimbókat ugyan hoz, de virágot nem.

Elég csak arra gondolnunk, hogy a horvát tengerpartokon mekkora monumentális leanderek nőnek a kertekben és az utcákban a sok napfény és az egyenletes meleg hatására.

Ezen felül nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a leander erősen mérgező növény. Már a puszta érintése is bőrirritációt okozhat, ezért nem javallott olyan házban tartani, ahol kisgyermekek és kisállatok élnek.

Krizantém

A krizantém egy igen népszerű és gazdagon virágzó növény. A rengeteg virágban azonban jobb, ha a lakás falain kívül gyönyörködünk, mivel ez a növény sem alkalmas arra, hogy az otthonunkban tartsuk.

Jobb, ha az erkélyen vagy egy virágágyásban tartjuk, mivel kedveli a hűvös, friss levegőt. Miután elvirágzott, boldogan megpihen a téli hidegben. A következő évben pedig anélkül, hogy bármit is tennénk vele, sok-sok virággal örvendeztet meg bennünket.

Rózsa

A virágüzletekben időről időre feltűnnek az apró rózsák (főként Bálint-nap és Anyák napja idején), és szinte mindig nagyon kicsi cserepekben árulják őket.

Ezek a növények a hiedelmekkel ellentétben egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy szobanövényként tartsuk őket. A rózsáknak sok fényre van szükségük ahhoz, hogy igazán szépen fejlődjenek. Ezt pedig otthon ritkán tudjuk nekik biztosítani.

Ráadásul a beltérben nevelt rózsák fokozottan érzékenyek a takácsatkákra. Persze, próbálkozhatunk vele, de látni fogjuk, hogy a növény nem érzi magát jól a lakásban.

Ciklámen

Szépséges látványt nyújtanak és üde színfoltként tündökölnek az ablakpárlányra vagy az asztalra tett ciklámenek, pedig ezeket a növényeket sem ajánlott szobanövényként tartani.

Ez a növény is rendkívül mérgező, különösen a hagymája, így, ha mégis lakásban tartjuk (akárcsak ideig-óráig). Magas virágállványra, vagy az erkélyre kell tenni, oda, ahol a gyerekek vagy kisállatok nem érhetik el és véletlenül sem kóstolhatják meg az élénk színű virágokat.

(Forrás: https://www.myhomebook.de/pflanzen/pflanzen-nicht-wohnung)

Szamóca legjobb társnövényei: így lesz bő a termés

2025. május 9. 13:10

A jól megválasztott növénytársak nemcsak segítik a szamóca fejlődését, de a kártevők ellen is természetes védelmet nyújtanak.

Tavaszi kert gondozása: eszközök és trendek

2025. május 8. 14:10

Szakértők szerint egy 30-100 négyzetméteres kis konyhakertet már heti néhány óra munkával szépen karban lehet tartani.

Tiszafa: sokan félnek tőle, pedig értékes örökzöld

2025. május 8. 05:40

Érdemes közelebbről megismerkedni a tiszafával, ezzel a különleges örökzölddel, mert sok előnyös tulajdonsága révén kincs lehet a kertjében.

Vadnövények, melyek díszértékkel is bírnak

2025. május 7. 05:40

A vadnövények nemcsak szépek, de ellenállók, alkalmazkodók, ráadásul az ökológiai egyensúly megőrzésében is fontos szerepet játszanak.

Megmenthető még valahogy a levendula letörött ága?

2025. március 8. 04:37

Levendulabokrom ága (képét mellékelem) sajnos letörött, véletlenül letaposták. Meg tudom-e menteni, és ha igen, akkor hogyan?

Kerti virágok: 21 könnyen termeszthető fajta kezdőknek

2022. május 13. 14:07

Ezek a könnyen nevelhető virágok segítenek abban, hogy magabiztosabbá váljon a kertjében.

12 szúnyogriasztó növény

2022. május 10. 07:37

Tudja, hogy melyek a leghatékonyabb szúnyogriasztó növények?

Levendula ültetése és ápolása kiskertben

2024. május 22. 16:40

Ahhoz, hogy levendulánk megfelelően fejlődjön, fontos az átültetés megfelelő módja és az azt követő gondozás.