Házikert

A sikeres palántanevelés titka

Agrofórum Online

A sikeres palántanevelés sokszor apróságokon múlik főleg házikerti körülmények között. A hobbikertész csoportok terjedésével egyre több a félretájékoztatás és olyan barkácsmegoldás, ami miatt már a kiinduláskor sok problémával találkozhatunk. Most pár olyan gyakorlati trükk és tipp került bele a sikeres palántanevelés titkai közé, amit sokan nem tartanak be vagy hibásan végeznek.

Miben neveljünk palántát?

Kétségtelenül az egyik legkedveltebb palántanevelési mód manapság a tojástartóban vagy magában a tojáshéjban való nevelés. Viszont a probléma ezekkel a megoldásokkal az, hogy a papír sok esetben kezelhetetlen (szétázik, szétmállik) és nehezen is szárad, vagyis teret enged a gombás fertőzéseknek is pillanatok alatt. Ettől függetlenül jó zerowaste kísérlet, de nagyobb mennyiségben ne álljunk neki így palántát nevelni.

A magvetésnél akkor leszünk igazán sikeresek, ha olyan körülmények között végezzük, ahol legalább a kiindulásnál tudjuk biztosítani a növényvédelmi tényezőket is.

Egy balkonláda, nagyobb cserepek, szaporítótálca kiválóan alkalmas rá. A kis cseperedő növényeknek szükséges a megfelelő talajmélység is ahhoz, hogy a gyökereik egészségesen tudjanak fejlődni, amit egy tojástartóban nehezebben lehet megoldani.

A palántadőlés is a legtöbbször akkor jelentkezik, amikor a talajfelszín nem tud megfelelő módon megszáradni. Ez egy jó magvetéshez használt közegnél és tálcánál ritkábban fordul elő.

Talajkeverék és fertőzöttség

A magvetés másik gyakori hibája, hogy sokan mindenféle kerti talajkeverékeket állítanak elő és abba vetnek. A komposztban számos olyan kártevő és kórokozó van áttelelve, ami szinte csak arra vár, hogy újra munkába lendülhessen. Erre egy köztes megoldás, amikor konyhai sütőben átforrósítják a talajt, majd hagyják kihűlni és ezzel egyidejűen fertőtlenítés meg is oldott.

A palántanevelő keverékek az esetek nagy többségében már fertőtlenített és kórokozóktól és kártevőktől mentes. A fertőtlenítésnél viszont ne gondoljunk rögtön a legrosszabbra! Ezek a fertőtlenítő folyamatok sokszor hőkezelést jelentenek.

Megfelelő mag és minőség

A házikertben gyakran évről-évre visszagyűjtjük a magokat. Megszedjük a szép és nagy virágfejekből, a legszebbnek ítélt paprikából vagy paradicsomból. A fémzárolt vetőmagoknál fontos szempont a minőség és a mag egészsége is, amit házikertben ritkán tudunk mi magunk leellenőrizni. Mindig csak egészséges vetőmagot vessünk újra, ami a megszedés után a magvetésig helyesen volt tárolva.

Fénymennyiség

A lakásan való palántanevelésnél gyakori probléma, hogy a palánták a szoba melegében hamar növekedésnek indulnak, de ehhez kevés a fény általában. A nyári melegérzethez párosul egy téli borongós fénymennyiség és a palánták elindulnak az ablak felé, fény felé. A száruk általában elvékonyodik és felnyurgul az egész palánta. A palántadőlés esetében ez is közrejátszó tényező. Az egészségesen fejlődő palánta ízközei szabályosak, a szár nem vékony, hanem erőteljes. Ezt téli időszakban plusz megvilágítással érdemes pótolni.

Túl hideg a víz?

Ahogy egy kisbabát sem sokkolunk le pár hetesen jégkrémmel, úgy egy friss palántát vagy csíranövényt sem fagyasztunk le hideg csapvízzel. Bár túl szélsőségesnek tűnik a példa, de egy csíranövény pontosan annyira érzékeny a váratlan hőmérsékletváltozásokra és a hideg öntözővíztől megfázhatnak a gyökérkezdemények. Ha a kannába a vizet este levesszük és hagyjuk szobamelegre átmelegedni és csak reggel öntözünk, akkor ezzel tesszük a legjobbat kis növendékeink számára.

Apró rovar, óriási kár – titkos ellenség támad a cserepekben

2026. február 2. 11:10

Öntözéskor fekete rovarfelhő száll fel a cserepekből? Nem véletlen: a gyászszúnyog a gyökereknél pusztít.

Mi a feladatunk télen a komposztdombbal?

2026. február 2. 05:40

Télen a komposztdomb nem igényel sok munkát, de elhanyagolni sem szabad. A fő feladatunk a rétegezés, a nedvesség szabályozása és a hő megtartása.

Február 1. a Tisza élővilágának emléknapja

2026. február 1. 05:40

2026-ban február első vasárnapján ismét leróhatjuk tiszteletünket a Tisza felbecsülhetetlen értékű élővilága előtt.

Pálmát metszeni? Igen, de csak nagyon óvatosan

2026. január 31. 14:10

A pálmák metszése több kárt okozhat, mint hasznot. Megmutatjuk, mikor szabad beavatkozni, és mikor jobb békén hagyni a növényt.

Ezt a földet választottam II. rész

2019. szeptember 18. 04:36

A cikk rövid áttekintést kíván nyújtani arról, hogy milyen termesztőközegek – azon belül is földtípusok - állnak ma már rendelkezésünkre, melyiket válasszuk a növény tulajdonságai (pl.: örökzöld növényföld), termesztési helye (szobanövény-föld, balkonnövény-föld), illetve termesztési céljaink (pl.: palántaföld) tekintetében.

Merész voltam: újra palántáztam a cukkinit őszre

2023. szeptember 14. 09:40

Nem szeretjük, ha üresen állnak az ágyások, mert az olyan, mintha elpocsékolnánk a veteményesből egy csomó helyet.

Egyre népszerűbbek a hazai tájfajta és bioélelmiszerek

2022. április 19. 12:22

Ökokertészkedés, paradicsompalánta nevelés és a biológiai sokféleség jelentősége a Föld napján.

A jó növénykondíció a palántaneveléssel indul

2018. szeptember 5. 13:07

Még sok helyen a szabadföldi káposzta- és gyökérzöldségféléket szedik, a hajtató kertészek már a palántaneveléshez készülnek. Ennek kapcsán szeretném egy élettani fogalomra felhívni a figyelmet, amit az emberek esetében a táplálkozásban, az állatoknál a takarmányozás kapcsán már régóta használnak, de a növénytermesztésben ritkán, esetenként tévesen értelmeznek, ez a növénykondíció.