19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Házikert

A világ legstrapabíróbb szobanövénye

Agrofórum Online

Kezdő kertészeknek ajánlják, mivel nem igényel különösebb gondozást, mégis harsogóan zöld, fényes levelei annyira dekoratívak, hogy a legelegánsabb irodákban is helyet kap.

A feng shui szerint jó hatással van az életünkre. A növény sok apró ovális levéllel rendelkezik, ami nevéhez mérten – hiszen szerencsepálmának is hívják – jó energiákat hozhat a mindennapjainkba.

Miért a legstrapabíróbb szobanövény?

Alacsony igényszintje miatt a lusták növényének is szokták nevezni, de ez így igazságtalan mind a növényre, mind a növénytulajdonosokra nézve egyaránt. Ugyanis aki nem öntöz, az nem lustaságból nem teszi, hanem azért, mert elfelejti. Időbe telik az embernek (főleg a fiataloknak, akik helyett sokáig mindent a szüleik csináltak), hogy például egy albérletbe költözve „szemük” legyen arra, hogy mindig megöntözve tartsák a növényeiket.

Ezenkívül jelentős azoknak a száma is, akik sokat utaznak, keveset vannak otthon, ha pedig otthon vannak, akkor is dolgoznak, rohannak, és ezt általában a szobanövények sínylik meg – nem úgy a Zamiopálma.

Egyéb elnevezései és származása

A Zamioculcas (Zamioculcas zamiifolia) a kontyvirágfélék családjába tartozik, és agglegénypálmának, legénypálmának, szerencsepálmának, sőt ZZ-pálmának is hívják. Őshazája Kelet-Afrika, és bár emiatt azt gondolhatnánk, hogy egy kényes növényről van szó, a valóságban alig igényel törődést.

Az alábbiakban csokorba szedjük, mit érdemes tudni erről a növényről:

  • A szobahőmérsékletet kedveli és a félárnyékot. A közvetlen napfény nem neki való. Kevesen tudják, de ez a növény olyan jól megél a félárnyékban is, hogy ha ilyen helyre tesszük, még szebbek, még sötétebbek lesznek a levelei.
  • A száraz levegő sem okoz gondot neki (a radiátor melege), mivel azt is jól tolerálja.
  • Átültetni szinte sosem kell, legfeljebb, ha kinövi a cserepét, vagy amikor még nagyon fiatal a növény.
  • Nem kell tápoldatozni sem és nem kell visszavágni.
  • A pangó vizet kerüljük el, azt egy növény sem kedveli, így az agglegénypálma sem. Egy réteg kavics a cserép alján megakadályozza ezt a problémát.
  • Nagyon kevés vizet kell adni neki, kb. úgy kell bánni vele, mintha kaktusz lenne – sose feledjük, hogy eredendően Afrikában élne, ahol folyton meleg van és kevés a csapadék. A növény a leveleiben vizet tárol, így abból fent tudja tartani magát. Néhány hetente kell csak egy picit megöntözni.
  • Vastag fehér gyökerei is vizet tárolnak, akárcsak a fényes zöld levelei, ezért is elég csak ritkán megöntözni.
  • A hideget (vagyis a 20 fok alatti hőmérsékletet) nagyon nem kedveli, ezért vigyázni kell, hogy ne kerüljön télen fűtetlen helyre, ne nyissuk rá a huzatot és ne zuhanyozzuk le hideg vízzel – és legfőképpen ne áztassuk el, ne pangjon a cserepében a víz.
  • Ha sárgulni kezdenek a levelei, egész biztosan túl sok vizet kapott. Ilyenkor át kell ültetni száraz földbe, nehogy a gyökerei rothadásnak induljanak.

Most vágja vissza a muskátlit, vagy várjon tavaszig? Nem mindegy, hogyan telelteti

2026. szeptember 20. 11:10

A muskátli metszésének időpontját elsősorban az határozza meg, milyen körülmények között tölti a telet. Más beavatkozást igényel ősszel, és mást a tavaszi újraindulás előtt.

A gyep nem ellenség, de amit sokszor vele művelünk, az igen

2026. szeptember 20. 05:40

A jó gyep az, ami egészséges, használható, illeszkedik a kerthez, és nem igényel aránytalanul sok erőforrást.

Számos előnye van, ha bodza bokrot ültet a kertbe

2026. szeptember 19. 16:10

A kerttulajdonos, ill. a kertlakó madarak, rovarok számára is hasznos, ha ez az őshonos faj, a bodza megtalálható kertben.

Későn érkező szépségek: három növény, amely ősszel a leglátványosabb

2026. szeptember 19. 11:10

Amikor a nyári virágözön már visszahúzódik, néhány növény éppen akkor kerül csúcsformába. Három különleges faj, amely ősszel is karaktert ad a kertnek.

Miként kell gondozni a kancsókát, a csodás rovarevő növényt?

2025. február 6. 04:38

Kaptam ajándékba egy kancsókát, egy rovarevő növényt, de nem ismerem ennek a növénynek az igényeit. Hogyan kell gondozni? Kérem válaszukat!

Miért nem virágzik a vitorlavirág?

2021. február 17. 08:36

A vitorlavirág (Spathiphyllum wallisii) egy nagyon hálás, kevésbé igényes dísznövényünk. Akár virág nélküli állapotban, levéldísznövényként is igen dekoratív részét képezheti otthonunknak.

Lusta kertészek szobanövényei

2022. május 7. 05:37

Az időhiányos kertészkedőknek az a praktikus növény, mely kevés ápolási munkát igényel és ritkán kell öntözni, tápanyagozni.

Végre virágzik! Csak ennyi kell a flamingóvirághoz

2025. november 21. 08:10

A flamingóvirág gondozása érzékeny egyensúly, de néhány aprósággal folyamatos virágzásra bírhatjuk.