31℃ 20℃
június 19. Gyárfás, Romuald
Házikert

Bodzavirágszezon: mit készíthetünk belőle?

Agrofórum Online

Még tart a bodzavirágszezon az ország egyik felében, másikban meg már kezdenek a bodzabogyók növekedni, hogy majd élénk feketés-lila termésekkel örvendeztessenek meg minket. De mit kezdjünk a sok bodzával a kertben?

A bodza egy hálás növény alapvetően, mert viszonylag könnyen tartható haszonnövény és még kezdő kertészeken sem fog ki, főleg, ha a levéltetvek ellen és a poloskák ellen meg tudjuk védeni. Talán ez a két fő feladat van vele, nem véletlen, hogy olyan kedvelt növény.

A bodza egy nagyon praktikusan felhasználható növény, akár virágát, akár már a termést nézzük. Míg a virágának az ízét kell főleg nagy becsben tartsuk, addig a bogyónak a színanyagai is rendkívül értékesek (beltartalma mellett persze).

Bodzavirágot mindenbe!

Az egyik legklasszikusabb bodzavirágos dolog a bodzaszörp, amit talán még minden gyerek szeret is. Viszont továbbfejlesztve nagyszerű bodzavirágkocsonya készíthető belőle, bodzazselé vagy sűrű pektinnel készítve akár gumicukorformába is önthető, ami jó alternatívája lesz az ipari gumicukroknak.

A bodzavirág jó ízesítő, illeszkedik a bazsalikomhoz, eperhez, málnához is akár, így ha épp ekkor van „szamócatúltermelési válság” a kertben, akkor ajánlom szeretettel a bodzás eperlekvárt is. Mi ajándékba kaptunk egy kedves baráttól, és palacsintákba fenséges csemege.

Virágzó bodzabokor

Mivel nagy rajongója vagyok az észszerű önellátásnak és annak, hogy a nyári megtermelt javakat a legtöbbféleképpen tároljuk be, így az évek során sok receptem lett kiváló bodzavirágos dolgokhoz. Próbálkoztam bodzalikőrrel is, és mit mondjak: imádnivaló!

Emellett a bodzavirágról a nagy zöld részeket levágva a virágfejek palacsintabundában ki is ránthatók. Nyári friss csemegének sem utolsó!

Bodzabogyóval színezett lekvárok, mártások

A bodzabogyónak rendkívül jó az antioxidáns tartalma és magas a színezőanyag-tartalma is. Ha netán fakóra sikerül egy-egy lekvár, mert főzés közben gyakran beleesnek a háziasszonyok abba a hibába, hogy bebarnulnak a lekvárok (mint pl. egy eperlekvár), akkor nagyon kevés bodzabogyólével utánszínezhető. Kis csalás ugye ez, de mégiscsak egy természetes alternatíva.

A bodzabogyónak az az egyik problémája, hogy gyakran poloskaízű lesz, mert nem hatékony év közben a poloska elleni növényvédelem. Ilyenkor ez sajnos a termésben is kiérezhető, így érdemes felhasználás előtt kóstolási próbát végezni, nehogy aztán kellemetlen helyzetbe kerüljünk.

Praktikusan, ha szabad egy jó tanácsot adjak, egy gyümölcscentrifugában érdemes a bodzabogyót kipréselni, mert viszonylag nehéz lecsipegetni és tisztítani a felesleges szármaradványoktól, és így időt és energiát spórolunk meg magunknak.

Prérigyertya: Camassia a díszkertben

2025. június 19. 05:40

Elegáns virágzatával a prérigyertya tökéletes választás lehet azoknak, akik kevés gondozást igénylő, mégis látványos növényt keresnek.

Paradicsom locsolása nyáron: reggel vagy este jobb?

2025. június 18. 14:10

A nyári hőség próbára teszi a paradicsomot – nem mindegy, mikor kap vizet. De vajon reggel vagy este a jobb időpont?

Árvácska a balkonra is? Ezzel a módszerrel sikerül!

2025. június 18. 11:10

Háromszínű árvácska: könnyen gondozható, mégis dúsan virágzó növény. Íme a sikeres ültetés és ápolás teljes útmutatója!

Bohém hangulat a kertben: éljenek a vadnövények!

2025. június 18. 05:40

Ha Ön is unja a metszőollóval kimért formákat és a tökéletesen gyommentes ágyásokat, adjon teret a spontaneitásnak!

Érdekességek az őszi falevelekről

2023. október 1. 12:40

Az őszt sokan az elmúlással azonosítják, de egy naturkertész szemében, aki a természettel együtt veszi a levegőt - vagy legalábbis próbálja -, annak az ősz egy mesés utazás az évszakok között.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: intenzív védekezés szükséges a varasodás és a lisztharmat terjedése ellen

2023. június 14. 12:55

Szinte minden országrészben esett kisebb-nagyobb mennyiségű eső, helyenként a kéthavi átlagot is meghaladta.

Növényvédőszer-gyorstalpaló (I. rész)

2018. május 5. 06:00

Életbevágóan fontos feladatunk, hogy körültekintően válasszuk ki az adott problémára legjobban megfelelő növényvédő szert.

Kerti kalendárium – októberi teendők a házikertben

2020. október 2. 10:33

Végre megérkeznek az ősz pompás színei az erdőkbe és a kertekbe is. Indulhat a gyümölcsfák ültetésének, a gyökérzöldségek felszedésének, a komposztálásnak és a termények betárolásának időszaka, és folytatódik a hagymás dísznövények ültetése, a száraz időben történő szakadatlan öntözés.