21℃ 15℃
július 10. Amália, Melina Engelbert, Ulrika
Házikert

Eljött az első mentaszüret ideje!

Agrofórum Online

Az első szüretek ideje is eljött a kiskertekben. Ahol van bodza, ott már korábban megkezdődött a bodzavirágokkal, de most a szörpnekvalók sorában a menta a következő szüretelnivaló.

Fajtánként eltérő ízek

Aki szeret a kertészetekben barangolni, biztos találkozott elképesztően sok mentafajtával. Ezek egy része kiváló szörpalapanyag, mások inkább csak szépek, de kevesebb a gasztronómiai élvezeti értékük. Ez főleg a szőrőslevelű fajokra és fajtákra igaz, mint az ezüstmenta vagy épp az almamenta, ahol a szőrős leveleket nehezebb felhasználni akár limonádéról, akár főzött szörpről van szó.

Milyen tartósítási lehetőségek vannak?

A menták nagy részét teaként is betárolhatjuk. Ilyenkor a friss hajtásokat, leveleket csipegessük le és száraz, fénytől védett helyen szárítsuk meg. Ha olyan helyen szedjük a mentát, ahol koszos lehet (homokos kert vagy más földttől elkoszolódó részeken), akkor mindenképp mossuk meg, mert főleg a szárítás után akár teában, akár ételben fűszerként kellemetlen lehet a fog alatt sercegő homokszemcse. Ha szárítani szeretnénk, akkor mosás után mindenképp előbb szárítsuk meg kiakasztva az erkélyre vagy a napernyő alá, hogy a már szárítmánynak való helyre ne párásan, nedvesen vigyük be.

A másik lehetőség, melyet sokan alkalmaznak szintén, amikor a bodzaszörphöz hasonlóan szörpöt készítenek belőle. Ennél egy fokkal hatékonyabb az illatanyagok szempontjából, ha cukoroldattal keverjük el a mosott mentaleveleket. Így inkább szirupot fogunk kapni és nem szörpöt.

Ezen kívül mélyhűtve is tárolhatjuk, nejlonzsákba téve, de ez egy ritkább megoldás, mert kiolvasztva kevésbé lesz élvezhető a menta és levele.

Fajtától függő illatanyagok

Ahány fajta, annyi illatanyag. A menták között nem véletlen ismeretes az a rengeteg fajta: csokoládémenta, marokkói menta, hegyi menta, ezüst menta, almamenta, epermenta, forodmenta, borsmenta és még sorolhatjuk a listát, mely szinte végeláthatatlan. A legkevésbé gasztroélvezetesek a szőröslevelűeken kívül a japán és kínai menták. Illatuk inkább emlékeztet egy jólszituált fogkrémösszetevőre, mint szörpalapanyagra. Viszont rágcsálni szájfrissítőnek annál inkább használhatók!

Ha élvezni akarjuk a menták sokféleségét, akkor első körben nem keverjük az eltérő fajokat szörpnek, hanem külön fajtánként készítjük el őket. A hegyi menta és a marokkói menta kiválóan illeszkedik viszont a bodzavirág aromáival, így kísérletezhetünk különleges ízeket is készíteni.

Szüret után

A mentát nem tövig visszavágva szüreteljük, hanem a leveleiből és friss hajtásaiból csípünk csak. A szüretelés után érdemes tápanyaggal is ellátni a növényeket a könnyebb regenerálódás miatt. A beöntözésről se feledkezzünk meg. A nyár közepére elkezdenek a különböző mentafajok virágozni is, ami szintén érdekes megfigyelése lehet a rovarkedvelőknek, mert bizony nem minden mentafaj vonzza egyformán a rovarokat és néha igazán csodálatos élményben lehet részünk a virágzás idején!

Sövénynyírás, ahogy a profik csinálják

2025. július 10. 08:10

Szeretné, hogy sövénye rendezett és egészséges maradjon? Megmutatjuk az ideális időpontot, technikát és eszközöket is!

Leander ápolása júliusban – tippek a bőséges virágzáshoz

2025. július 9. 08:10

A leander júliusban virágzik a legszebben – de ehhez vízre, tápanyagra és figyelmes gondozásra is szüksége van.

Varázslat a nappaliban: egyetlen estére nyílik ki

2025. július 8. 13:10

Az éjkirálynő-kaktusz virágzása ritka és múló pillanat, de a megfelelő gondozással ön is részese lehet ennek az éjszakai csodának.

Így védjük a kertet a hőség ellen!

2025. július 8. 05:40

A kertet a hőség ellen akkor tudjuk hatékonyan védeni, ha komplexen állunk hozzá a feladathoz. Ez a fenntartható kertek egyik alapszemlélete.

Kertünk talajának minőségi javítása tavasszal

2023. március 14. 05:39

Első lépésként ismerjük meg kertünk talaját. Ássunk fel egy részt és vizsgáljuk meg milyen a szerkezete, morzsalékos laza, netán összetömörödött agyagos?

Miért sárgul a jukka a szobában?

2022. november 14. 05:37

A jukka esetében kevesen tudják, hogy a Yucca elephantipes és Y. aloifolia is téli pihenőre vágyik. Ilyenkor teleltetni 5-10 Celsius-fok között kellene fényes helyen.

Örökké zölden – örökzöld növényeink gondozása és védelme hónapról hónapra II. rész

2018. május 30. 09:47

A kertben szemet gyönyörködtető örökzöld teleklakóinknak szükségük van a mi segítségünkre a kártevők elleni küzdelemben.

Ház, táj blog Képgaléria

Vályogtalajú kert dísznövényei, és amire figyelni érdemes

2023. augusztus 27. 16:40

Szerencsére sok növény szereti a kötött talajokat, a stabil és sok nedvességet sokan közülük intenzív növekedéssel hálálják meg.