Ház, táj blog

A pandémia növelte a bizonytalanságot az élelmiszer-ellátásban

Agrofórum Online

Mintegy 1,2 milliárd ember nem jut elegendő mennyiségű táplálékhoz az egészséges és aktív életmód fenntartásához 76 országban, erre az USDA, az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma hívta fel a figyelmet az élelmiszer-bizonytalanság kapcsán.

Ezzel összefüggésben a koronavírus-járvány hatása összesen 291 millió embert érint, azaz 32 százalékos növekedés mutatható ki. „Számos ország gazdasága élesben szinte összeomlott 2020-ban a széles körben elterjedt koronavírus-járvány és az azt követő leállások miatt. Ez az üzleti tevékenységet, a foglalkoztatást és a jövedelmet befolyásoló egyéb hatásokkal járt” – olvasható az éves nemzetközi élelmiszer-biztonsági értékelésben.

„A legtöbb élelmiszer-bizonytalanság kapcsán érintett ember 2021-ben Közép- és Dél-Ázsiában volt. Ezekben a régiókban az összes érintett 64,1 százaléka, vagyis 186,8 millió ember él. Az alrégiók közül India a leginkább érintett az ázsiai térség élelmiszer-biztonsági tendenciáiban.”

Annak ellenére, hogy a 2020-as gazdasági lassulás óta várható a globális fellendülés, az előrejelzések szerint a bevételek a prognózisban szereplő 76 ország többségében a pandémia előtti szint alatt marad. Ezek alacsony és közepes jövedelmű országok a Szaharától délre eső Afrikában, Észak-Afrikában, Latin-Amerikában, a Karib térségben és Ázsiában. A becslések szerint 1,2 milliárd ember fogyaszt kevesebb élelmiszert, mint a napi 2100 kalória, amely a globális táplálkozási cél. A vizsgált 76 ország lakosságának 30,8 százaléka élelmezés-bizonytalan helyzetben él, ami 6,8 százalékponttal több, mint 2020-ban – áll a jelentésben.

„Az elkövetkező évtizedben azonban az előrejelzések szerint az élelmezésbiztonsági állapot javulni fog az értékelés által érintett legtöbb országban” – hívta fel a figyelmet az USDA. „2031-re az előrejelzések szerint a 76 vizsgált országban a lakosság élelmezés-bizonytalanságban érintett részaránya 14,1 százalékra csökken. Az élelmiszerekkel kapcsolatban bizonytalannak tartott emberek száma várhatóan 47,1%-kal csökkenhet 642,4 millió emberre.” A javulás a „várható jövedelmek folyamatos növekedésének, a főbb gabonafélék viszonylag stabil árainak és az alacsonyabb népességnövekedésnek köszönhető majd, különösen Ázsiában, Latin-Amerikában és a Karib térségben”.

Kiemelt kép: Pixabay

Szaporítsunk évelő növényeket ősszel is tőosztással!

2026. október 3. 05:40

A tőosztás egyszerű és biztonságos ivartalan szaporítási mód. Több évelő növényünket is szaporíthatjuk ezzel a módszerrel az őszi hónapokban is.

Figyeljünk a kiskertekben is a kiemelt jelentőségű zárlati növénykárosítókra!

2026. szeptember 30. 05:40

A pöttyös lámpahordó-kabóca esete jól mutatja, milyen nagy szerepe van a lakossági bejelentéseknek a zárlati károsítók mielőbbi észlelésében is.

A vadvirág vetőmagok ideális vetési ideje

2026. szeptember 24. 05:40

A vetési idő a kertben helyet kapó vadvirágok esetében is közvetlenül befolyásolja a csírázás és a virágzás sikerességét.

Inváziós csípőszúnyogfajok

2026. szeptember 14. 05:40

Ez az összefoglalónk a Magyarországon már bizonyítottan jelen lévő inváziós, számos betegséget terjesztő csípőszúnyogfajokról szól.

Mi rágta meg a zöldbab hüvelyeit?

2019. október 1. 06:36

H. Kálmán kérdése: A kertemben termesztett zöldbab hüvelyein rovarrágásra utaló károsítást vettem észre. Mi okozhatta a problémát?

Szép jövő előtt áll a lengyel organikus piac

2021. augusztus 8. 10:36

Bár a lengyel biopiacot az ökológiai élelmiszerek termelésének és kínálatának jelentős széttördeltsége, valamint a hagyományos élelmiszer- és biotermékárak közötti számottevő különbségek jellemzik, az ökológiai szegmensre vonatkozó gazdasági előrejelzések rendkívül optimistának tűnnek, és fordulópontot jeleznek.

Rekordmagas, 11,5 millió tonnás szójatermést jósolnak Európában

2023. szeptember 18. 11:10

Európában rekordév várható a szójatermés mennyisége szempontjából a Donau Soja bejelentése szerint, amelyre a betakarítás kezdete előtt egy hónappal került sor.

Komoly fejlesztés indul az árvizek előrejelezhetőségének biztosítására

2018. szeptember 14. 07:00

A projekt várt eredménye többek között a jobb információáramlás és a pontosabb előrejelzés révén a hatékonyabb árvízvédelmi védekezés lehet. Így összességében kis ráfordítással jelentős anyagi károk előzhetőek meg a jövőben.