Ház, táj blog

Az a fránya bogár még mindig rágja a lelkem

Agrofórum Online

A minap egy szójás rendezvény kapcsán ismét Héderváron jártam. Egyszer már írtam az Agrofórumban az itt szoborként díszelgő burgonyabogárról, ami azóta is csípi a szememet.

Hogy miért nem viszik ezt az átok bogarat oda, ahova való, a Budapest szélében felállított szoborparkba, ahol a többi rosszemlékű kártevő emlékeztet bennünket a dicsőnek egyáltalán nem mondható múltunkra.

Akiknek kenyeréből a nagyobb darab még vélhetően életük tarisznyájában van, vagyis nem ették meg a kenyerük javát, így a háborút követő évek gyalázatáról nincsenek emlékeik – legfeljebb hallomásaik –, nem biztos, hogy tudják a burgonyabogárnak, illetve a szobrának a történetét.

A rendkívül veszélyes Amerikából behurcolt kártevőt 1947-ben a nyugat-magyarországi Héderváron találták meg először. Ennek emlékére állították 1997-ben a burgonyabogár szobrát a több út kereszteződésében lévő kis parkba.

Azt írják, hogy a szobor: „…nem a kártevő iránti tiszteletre, hanem az ellene kibontakozó szervezett növényvédelemre utal.” Ilyenkor mondják, hogy: blabla, blabla… Miért nem Hinfner Kálmán szobra áll ott, akit – mint a növényvédelmi hatóság első emberét – elhurcolt az ÁVO, mert „engedte”, hogy bejöjjön a bogár az országban. (Ezen háborogtam annak idején az Agrofórumban.) Hinfner dr. pedig ráparancsolt a bogárra, még ott a határon, hogy: Állj! Belépni tilos!

Az a mocsok bogár meg süketnek tettette magát, és mint az imperialisták bérence – mit sem törődve a tiltással –, csak azért is bejött az országba, és kíméletlenül lerágta a burgonyák levelét.

A felelősnek kikiáltott Hinfner pedig egy koncepciós per után mehetett a dutyiba.

Most a szobor láttán újra előhozakodok a problémámmal. Az igazságérzetemet mélységesen sérti, hogy annak az állatnak (bogárnak) állítottak emléket, amely miatt meghurcoltak, Recskre nyomorítottak ártatlan embereket.

Olyan ez, mintha a mohácsi emlékhelyen nem a hősként elesett magyaroknak, hanem a túlerővel győző törököknek állítottunk volna emléket, vagy Aradon nem a mártír 13-nak lenne emlékoszlopa, hanem Haynau szobra állna, vagy a Batthyányi-örökmécses helyén Windisch-Grätz császári tábornagyé.

Nem folytatom. Lenne még néhány ellentétpárom a huszadik század második feléből is, de tartok tőle, hogy átcsúsznék a politika síkjára. (Bár lehet, hogy már oda is tévedtem, de ennek is a bogár az oka.)

Egyébként is, akikről írni tudnék, már nincsenek a helyükön. Ott, a szoborparkban álmodoznak a dicső múltról, én meg azon és arról is, hogy a hitvány burgonyabogárnak ne csak a szobrát, de az emlékét is sikerüljön végkép eltörölni.

A (burgonya)tábla széléről – Dr. Bódis László

(Agrofórum Online)

Ökológiai sövény gondozása

2025. november 14. 06:10

Mivel az ökológiai sövény számos cserjefajból áll, azt várnánk, hogy jelentős figyelmet kell szentelni a gondozására. Pedig éppen ellenkezőleg!

Az ökológiai sövény növényei

2025. november 13. 05:40

A sövények kiterjedt lehetőséget adnak menedékként a kertünk hasznos állatainak az időszakos vagy hosszabb ideig tartó nyugalmi időszakokhoz.

Ökológiai sövény – a fenntartható, fajgazdag kert élő védőfala

2025. november 11. 05:40

Az ökológiai sövény kialakításához különböző időben virágzó, különböző terméseket hozó, lombhullató és örökzöld cserjéket kell kombinálni.

Mindenszentek és halottak napjának hagyományai

2025. november 1. 05:40

Magyarországon a halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából az elhunytakról való megemlékezés napjává.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: kelnek a burgonyabogár lárvák, fuzáriózis veszély a kalászosokban

2022. május 24. 11:34

A száraz időjárás elsősorban a rovarkártevők szaporodásának kedvezett, a kórokozók terjedése mérsékelt szinten maradt.

Nem kímélik a károsítók a szőlőt, zöldséget, gyümölcsöt sem

2018. május 11. 04:53

A kihajtott burgonyán megjelentek az első burgonyabogár imágók. Szinte minden növényen jelentkeznek a levéltetvek első kolóniái.

Hatékony megoldás a burgonyabogár ellen

2021. október 6. 19:33

Július végén is komoly munka zajlott a keszthelyi Burgonyakutatási Állomás vetőburgonya szaporító telephelyén. A saját burgonyanemesítési programmal rendelkező intézmény területein rendszeresen állítanak be kísérleteket többek között azért, hogy a legújabb növényvédelmi megoldásokról is gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek.

Burgonyabogár elleni biológiai védekezés

2019. augusztus 24. 08:02

A burgonyabogár elleni védekezés fő szezonján már túl vagyunk, de még mindig találkozhatunk velük a szabadföldön. A harc ellenük nem egyszerű, de szükséges, hiszen az imágók és a lárvák a táplálkozásukkal akár 80 %-os kárt is okozhatnak növényeinkben. A nyár végi, ősz eleji beavatkozással még gyéríthetjük a telelőre vonuló egyedeket, és megalapozhatjuk a jövő évi növényvédelmet.