Ház, táj blog

Évelő dísznövények ültetésének és gondozásának alapszabályai

Agrofórum Online

Az évelő dísznövényeket a türelmetlen, de dolgos kertész hálás barátainak is nevezik: a kiültetésüket követő néhány hónap alatt már színpompás, egészséges állományt képezhetnek. Ehhez viszont körültekintő helyválasztás és hosszú hónapok kitartó gondozása, védelme szükséges. Lássuk, milyen körülményekre figyeljünk, hogy egészséges évelő dísznövények díszítsék a kertünket!

Évelő dísznövények jellemzői

Az évelő dísznövények kertünk természeti „idővonalán” félúton trónolnak az egynyári növények és az állandóságot képviselő fák és cserjék között. Az évelők életciklusuknak, botanikai és morfológiai tulajdonságaiknak köszönhetően hordozzák magukban az örök megújulás ígéretét és adják a kert állandó mozgalmasságát.

Írisz

Az évelő dísznövényekre jellemző ahogy nevük is jelzi , hogy telepítésük után (ami tavasszal vagy ősszel esedékes) a virágzást követően nagy biztonsággal áttelelnek, így hosszú évekig díszíthetik a kertet. Áttelelő képleteikkel (pl.: gumó, hagyma) vészelik át a leghidegebb évszakot, majd tavasszal a fagy felengedésével, a hőmérséklet emelkedésével a növények biológiai ritmusuknak megfelelően hajtanak ki.

Kardvirág

Telepítésüket követően folyamatos munka van velük a kertben: gyomlálás, öntözés, tápanyag-utánpótlás, a díszcserjék tisztító metszései, a hagymás, gumós növények évenkénti ritkításai, pótlásai, a növénycsere, illetve növényvédelmi és szaporítási munkálatok.

Ültetés

A körültekintő helyválasztás az évelő dísznövények esetében kulcsfontosságú, hiszen a kiválasztott hely talajtulajdonságai, fényviszonyai évekig kell, hogy szolgálják a növény egészséges fejlődését. Első lépésként azonban a telepítés megfelelő időpontjával kell tisztában lennünk.

Kokárdavirág

A konténeres növények kiültetésére egyaránt alkalmas időszak az ősz és a tavasz. Szabad gyökerű növények esetén a tavaszi időszak jöhet egyedül számításba. A hagymás évelő dísznövények telepítését az ősz közepéig kell elvégeznünk.

A sziklakertbe történő növénytelepítést késő tavasszal-kora nyáron végezzük el, mert ősszel egy korai fagy tönkreteheti a növényeinket. A kerti tó növényeinek telepítéséhez is a tavasz a legalkalmasabb időszak.

Krókusz

Fajra, illetve fajtára jellemző igényeiktől eltekintve a kertben kiváló helyük van fiatal cserjesorok szegélyeként, az árnyéktűrőknek a ház oldalában, vagy a díszfáink árnyékában jellemző szórt fényben. Minden esetben gondoskodjunk megfelelő mennyiségű öntözővízről az ültetésnél, mely a meggyökeresedést alapvetően befolyásolja.

A következő táblázatban kiinduló segítségként a kert különböző fényviszonyaival rendelkező részeire ültethető növényeket soroltam fel. Ezen felül a talajviszonyokra és a szomszédos növények elrendezésére kell gondosan ügyelni.

Árnyéktűrők  

Piros gólyaorr (Geranium sanguineum)

Szívlevelű bőrlevél (Bergenia cordifolia)

Pézsma mályva (Malva moschata)

Sudárkankalin (Primula elatior)

Félárnyékban érzi jól magát  

Erdei szellőrózsa (Anemone sylvestris)

Kerti tollbuga (Astilbe)

Nagylevelű kaukázusi nefelejcs (Brunnera macrophylla)

Nagy szívvirág (Laprocapnos spectabilis)

Bugás lángvirág (Phlox paniculata)

Napos és félárnyékos helyen is jól érzi magát  

Törpe harangvirág (Campanula cochleariifolia)

Kaukázusi zergevirág (Doronicum orientale)

Sásliliom (Hemerocallis)

Írisz (Iris)

Aranyvessző (Solidago)

Illatos bazsarózsa (Paeonia lactiflora)

Őszi margitvirág (Tanatecum parthenium)

Csillagfürt (Lupinus polyphyllus)

Bíbor ápolka (Monarda didyma)

Négyszögletes ligetszépe (Oenothera fructicoa subsp. glauca)

Füzérajak (Physostegia virginiana)

Fényigényesek  

Sárga cickafark (Achillea filipendulina)

Törpe őszirózsa (Aster dumosus)

Nagyfészkű menyecskeszem (Coreopsis grandiflora)

Kasvirág (Echinaceae)

Kardvirág (Gladiolus)

Tulipán (Tulipa)

Kék szamárkenyér (Echinops rotri subsp. ruthenicus)

Kék iringó (Eryngium planum)

Kokárdavirág (Gaillardia)

Őszi napfényvirág (Helenium autumnale)

Fürtös fáklyaliliom (Kniphofia uvaria)

Égőszerelem (Silene chalcedonia)

Pompás kúpvirág (Rudbeckia fulgida var. sullivantii)

Októberi varjúháj (Sedum sieboldii)

A vegyes virágágyakban gyakran előfordul, hogy egyes növényfajok kinövik a helyüket vagy elöregednek, ezért szükséges az átültetésük vagy tőosztásuk – amennyiben ilyen úton szaporíthatók.

Nefelejcs

Tápanyag-utánpótlás

Az évelő növények telepítése előtt érdemes indító-tápanyagbombaként szerves trágyát kijuttatni a talajra. Ehhez feltétlenül tisztában kell lennünk a növény tápanyagigényével. A kertészetekben, gazdaboltokban különböző összetételű földeket vásárolhatunk, melyeket kertünk talajához keverhetünk. Amennyiben ezzel megvagyunk, a növényünket elültettük, márciustól augusztus végéig kijuttatunk 2-4 dkg/m2 nitrogéntartalmú műtrágyát, hathetes időközökkel.

Levendula

Szeptemberben, az évi tápanyag-utánpótlás zárásaként nitrogén-foszfor-kálium tartalmú komplex műtrágyát juttatunk ki. Műtrágya helyett szerves anyaggal (pl.: tőzeg, komposzt) is pótolhatjuk a felhasznált tápanyagokat, ami azért előnyösebb, mert jótékonyan, kíméletesen befolyásolja a talaj szerkezetét és a talajéletet.

Öntözés

Száraz tavaszi hetek indokolttá tehetik a már áprilisban megkezdett öntözést. A vízutánpótlást (mennyiségét és ütemezését) már az egyes növényfajok igénye határozza meg. A szárazságtűrő növényeket hetente egyszer, vagy havonta 2-3 alkalommal elegendő öntözni.

Fontos az öntözés

Gyomlálás

Bár a bárki számára elérhető és megvásárolható, III. forgalmi kategóriájú gyomirtó szerek a dísznövények esetében általában széles hatásspektrummal rendelkeznek, mégis lehetetlen a velük való védekezés a sokféle dísznövényünk miatt. Egyetlen esélyünk a kapálás, illetve kézi gyomirtás addig, amíg a dísznövényeink teljesen be nem árnyékolják a talajt, ellehetetlenítve a legtöbb gyom csírázását és növekedését.

Eredményes, örömteli kertészkedést kívánok!

Kincsek, amiket az erdőben kell hagyni

2025. május 3. 05:40

Az erdőlátogatások során könnyen elragadhatja az embert a lelkesedés, ha valami nem mindennapi „kincsre” bukkan az avarban. Tudnunk kell azonban, hogy mi az, ami semmiképpen nem jöhet haza velünk az erdőből!

Elődeink tudása II. – köhögés és gyógynövények

2025. április 30. 05:40

A leggyakoribb „lábon kihordott” betegségeknek a különböző súlyosságú megfázások számítanak, amik miatt nem feltétlenül maradunk ki az iskolából vagy a munkából. A gyógyulásunkat, sőt még a betegség megelőzését is sok növény teája segítheti.

Gyűjtsük össze a konyhában a húsvéti tojásfestéshez a színezőanyagokat!

2025. április 18. 05:40

A természetes színezőanyagokkal elképesztően változatos húsvéti tojásokat festhetünk az ünnepre.

Kapcsolódjunk be a Tavaszi természetles programba!

2025. április 12. 05:40

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület április 1-től ismét elindította a Tavaszi természetles országos programot, amelynek keretein belül önkéntesen becsatlakozhatunk az Egyesület munkájába.

Miért lesz kövecses és válik ehetetlenné a körte?

2024. október 5. 04:36

Miért kövecsesedik meg és válik ehetetlenné a körtetermés? Tehetek a jelenség ellen valamit?

KITE: Legyen a vízügy szívügy!

2018. április 19. 07:34

Együttműködési megállapodást írt alá az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a KITE Zrt. vezetője az aszály- és belvízkárok mérséklésének érdekében.

Kukoricatermesztés: van hova fejlődni

2019. augusztus 26. 09:07

Ha augusztus, akkor FarmerExpo és természetesen Növénytermesztési Konferencia is. Az idei rendezvény előadásai a fenntartható kukoricatermesztés témája köré rendeződtek.

Mennyi vizet igényelnek a fák?

2024. szeptember 26. 08:10

Ha nemrég ültettük el a fát, kiemelten fontos, hogy amíg meg nem honosodik a kertünkben, mindig elegendő vizet kapjon.