14℃ 7℃
szeptember 30. Jeromos, Honória, Hunor
Ház, táj blog

Fagyvédelem a házikertben I.

Agrofórum Online

Az éghajlatváltozásnak köszönhetően az elmúlt négy évben különösen szélsőséges tavaszi időjárással kellett számolnunk, amelynek köszönhetően a gyümölcsösökben és a házikertekben is jelentős kár keletkezett. A legnagyobb pusztítást a fagy okozza, amivel szemben igencsak korlátozottak az eszközeink, viszont amink van, azt érdemes bevetni.

A probléma gyökere

A felmelegedések közben és után eljövő tavaszi fagyoknak a gyümölcsfák látják a legtöbb kárát. Éppen ezért a védelmükben többféle védekezési módszer is rendelkezésre áll, de igazából egyik sem képes teljes biztonsággal megelőzni a károkat. A házikertekben, ahol kisebb számú gyümölcsfát nevelnek, még kevesebb lehetőség áll rendelkezésre, mivel a fagyvédelmi módszerek többsége nagy felületen, gyümölcsösökben nyújt hatékonyabb védelmet.

Elsőként azt érdemes tudni, hogy a növényeink fagy elleni védelmét már jóval az időjárási viszontagságok megjelenése előtt is elkezdhetjük, mégpedig a növény megvásárlásakor és az ültetés helyének kiválasztásakor.

Ültetés és fajtaválasztás

A legkorábbi fagyvédelmi eszközünk maga a fajtaválasztás. A faiskolákban törekedjünk arra, hogy olyan fajtákat válasszunk, amelyek jobban tűrik a téli és tavaszi lehűléseket! Különösen figyeljünk a mediterrán származású fajoknál, ahol sok olyan fajta van, amelyeket a hazánkénál melegebb helyeken nemesítettek (pl. őszibarack, kajszi)! Általánosságban véve a hazai nemesítésű fajták (pl. Mandulakajszi, Gönci magyar kajszi) nagyobb fagytűrő képességgel rendelkeznek, mint a külföldiek.

A házikertekben kevés a lehetőség a fagyvédelemre
A házikertekben kevés a lehetőség a fagyvédelemre

Az ültetés helyének megválasztásakor, ha tudjuk, kerüljük a mélyebb fekvésű részeket a telepítésnél. Ennek hátterében az áll, hogy a dombvidéki termőtájak termésbiztonsága kedvezőbb, mint a síkvidékieké, aminek az az oka, hogy a lejtőkön a hideg légtömeg lefelé haladva a völgyekben gyűlik össze. Másik oka az, hogy a magasabban fekvő kertrészek később melegszenek fel tavasszal, így a gyümölcsfák virágzása akár 1-2 héttel is később történik meg, így nagyobb eséllyel tudjuk elkerülni a tavaszi fagyokat.

Növénygondozás

Alapvetően hozzátartozik a fagyvédelemhez az is, hogy mindent megteszünk azért, hogy a növény jó kondícióban legyen. Ehhez többek között arra van szükség, hogy tél végén szakszerűen megmetsszük a fákat, tavasszal elvégezzük a szükséges gyümölcsritkítást, rendszeresen öntözzük a fákat, tápanyagot adunk a számukra, sőt szükség esetén permetezzünk is! Ezek az ápolási és növényvédelmi munkák mind hozzájárulnak ahhoz, hogy jobb lesz a fák erőnléte, nagyobb szénhidrát-mennyiséget tudnak tárolni a sejtjeikben, aminek köszönhetően a következő évben ellenállóbbak lesznek a hideggel szemben.

Az sem véletlen, hogy a házikertekben gyakran nagyobb méretű gyümölcsfákkal találkozunk, mint az ültetvényekben. Ennek fagyvédelmi szempontból van egy kis előnye, ugyanis tavasszal a kisugárzási fagyok rétegesen alakulnak ki. Ez azt jelenti, hogy a talaj szintjében van a leghidegebb, majd felfelé haladva fokozatosan növekszik a hőmérséklet. Emiatt érdemes a kertben kicsit magasabbra engedni nőni a fákat, egészen addig, ameddig még egy létrával a felső ágakról is leszedhető a termés.

A fajtaválasztással és az ültetés helyének gondos megválasztásával már sokat tehetünk
A fajtaválasztással és az ültetés helyének gondos megválasztásával már sokat tehetünk

Figyeljünk a környezetre is!

A derült éjszakákon, szélcsendes időben kialakuló lehűléseket a földfelszín hővesztesége okozza. Ha azt szeretnénk, hogy a talajon minél kisebb legyen ez a hőleadás, akkor annál rövidebb fűtakarót kell hagynunk a fák körül. Tehát arra kell törekednünk, hogy a fagyveszélyes napokban a fák körül rövidre legyen nyírva a fű.

Ezeket a tudatos fagyvédelmi eszközöket összefoglalóan passzív fagyvédelemnek is nevezzük, mert ezekben az esetekben a hőmérséklet alakulásába a fagyos éjszakán közvetlenül nem avatkozunk bele, hanem már jóval a hideg idő érkezése előtt végezzük el a szükséges intézkedéseket.

Természetesen, ha van passzív, akkor létezik aktív fagyvédelem is, amely a következő cikk témája lesz.

Kapcsolódó cikkek:

Növényszaporítás a kiskertben – évelők tőosztása

2025. szeptember 29. 05:40

A tőosztás a növények szaporításának egyik legelterjedtebb módszere, amelynek során a növény kifejlett vagy még fejlődés alatt lévő vegetatív részeit használjuk fel.

Szlovéniában már fészkeket épített az idegenhonos keleti lódarázs

2025. szeptember 28. 05:40

Szeptember elején adták hírül Szlovéniában, hogy Koper városában keleti lódarázs fészkeire bukkantak.

Növényszaporítási módszerek, amiket a kiskertben is könnyen meg tudunk oldani

2025. szeptember 26. 05:40

Mi a különbség az ivaros és az ivartalan szaporítás között? Milyen módszerek léteznek ezeken belül? Mit lehet egyszerűen megoldani a kertben?

Növények a fesztiválok középpontjában II.

2025. szeptember 22. 05:40

Cikksorozatunkban összegyűjtöttük hazánk legnépszerűbb, növényekről szóló ünnepeit. Ebben a cikkben a káposzta, a burgonya és a paprika főbb hazai ünnepeit ismertetjük.

Hogyan készüljünk fel, ha ősszel gyümölcsfát ültetnénk?

2023. szeptember 18. 04:38

Kertembe szeretnék ősszel pár gyümölcsfát ültetni. Hogyan készüljek fel erre?

Így lesz télen is ehető a burgonya: tárolási tippek

2022. november 2. 05:37

Hogyan tároljuk a burgonyát jól, otthoni körülmények között? Erre hoztam ma bevált praktikákat.

Körtefajták, melyek nem támad meg a varasodás

2024. január 17. 04:38

Szeretném megtudni, hogy léteznek-e olyan körtefajták, melyeket nem támad meg a varasodás? Köszönöm szépen előre is a válaszukat.

Megmenthető még a teljesen bebarnult levelű Hardenpont téli vajkörtefa?

2023. július 25. 04:38

Idén tavasszal ültetett Hardenpont téli vajkörtém levelei teljesen bebarnultak. Mi lehet az oka? A levelek nem foltokban rozsdásodtak és azután barnultak, hanem az egész levél teljes felülete kezdett fokozatosan barnulni és elszáradni. Most tavasszal április elején ültettem. Megmetszettem a csúcsát, a törzsben úgy tűnik, van még nedvkeringés. Megmenthető még esetleg? Vagy ki kell ásni és újat ültetni helyette?