Ház, táj blog

Figyeljünk a betárolt terményeinkre!

Agrofórum Online

Az IKR Agrár Kft. Terménykereskedelmi üzletágának vezetője Otrok György üzletág igazgató 2018. november 28-án egy kerekasztal beszélgetést hívott össze Bábolnára, amelynek célja a terményraktározás során fellépő károsodások okainak feltárása és a védekezés lehetőségeinek áttekintése.

A téma időszerűségét indokolja – mondta az üzletágigazgató –, hogy évről-évre, országos szinten százezer tonnákra tehető az a veszteség, amely a helytelen raktározás során tönkrement terményekben keletkezik.

Melyek a veszteségek okai?

A betárolás körüli problémák, a nem megfelelő gázosítás, a raktárépületek állaga, a tárolás során a termény rendszeres ellenőrzésének elmulasztása?

*

Ezekre keresték a válaszokat a jelenlévő termelők, az SGS munkatársai, a gázosítást végző szakemberek, valamint az IKR érintett dolgozói.

*

A beszélgetés során felvetődött, hogy sok esetben már a tábláról, gyommagokkal szennyezetten, porosan, szalma vagy más maradványokkal és kártevőkkel fertőzötten, kombájntisztán érkezik a raktárakba a termény. Ez az elsődleges fertőzési forrás.

Ha ki is rostálják a terményt, a rostalj a kártevőkkel együtt a telepen marad és „visszafertőzi” a tisztított terményt.

Előfordul, hogy a szállítás során olyan környezetbe kerül az áru, ahol fertőző gócok vannak és a kártevők átvándorolnak a tiszta terményre. Végül az is felvetődött, hogy a gázosítással sincs minden rendben, legalábbis, ami annak hatékonyságát illeti. Ez visszavezethető a termények nem megfelelő tárolására, az időközbeni termény mozgatásra (a vevő azonnali szállítást kér, de a gázosítás szükséges időtartama még nem járt le) a tárolási körülményekre, és persze a szerek esetenként változó hatékonyságára is. A mérőműszerek is sok esetben hibásak mert a gázkoncentrációt rosszul állapítják meg.

Röviden ennyiben összegezhetők a hozzászólók megállapításai.

*

A megoldás, vagy legalábbis a helyzet javítására vonatkozó javaslatok az alábbiakban körvonalazódtak:

  • Először is minden lehetséges fórumon tájékoztatni kell a gazdákat a terménytárolással kapcsolatos „szabályokról”.
  • Tudni kell, hogy az eredményes és fertőzésmentes termény állagmegóvó tárolásának két alapvető feltétele van: a prevenció és a hatékony védekezés.

Mit jelent ez? Nézzük sorjában!

– Már a szántóföldről a lehető legtisztábban kerüljön be a termény, ami még úgyis utótisztítást igényel.
– A rostalj, amely a kártevők zömét tartalmazza, minél előbb kerüljön ki a raktárak környezetéből.
– A raktárakat fel kell készíteni a termény fogadására; fertőtlenítés, beázások, fertőzési források megszüntetése.
– A gázosítást megelőzően, ha a termény megülepedett, át kell szellőztetni, fel kell lazítani a gázosítás hatékonyságának érdekében.
– Be kell tartani az előírt tárolási magasságot. 5 m feletti terménymagasságnál nem lehet gázosítani. A kevésbé hatékony tasakos gázosításnál nem lehet a garmada 2,5 m-nél magasabb.
– Érdemes a drágábbnak tűnő, de jobb minőségű gázosító szereket alkalmazni, az eredményesebb védekezés érdekében.
– A tároló helységet a gázosítás határideje alatt nem szabad kinyitni.

A tárolt terményt rendszeresen ellenőrizni kell – ha lehet hetente – és erről naplót kell vezetni. A melegedést szellőztetéssel, lazítással meg kell akadályozni.

*

Az idén már részben túl vagyunk az eseményeken, mert a betárolás körülményeit már nem lehet befolyásolni, de a termény állagmegóvását még igen.

Ezt a célt is szolgálta a tanácskozás, meg a figyelemfelkeltését az itt közreadott információkkal.

 

A tábla széléről – Dr. Bódis László

A fehér cukor természetes alternatívái

2026. január 17. 05:40

Lássuk most azt, hogy milyen esetekben és mivel tudnánk pótolni a fehér cukrot az italainkban és az ételeinkben, és egyáltalán a mindennapjainkban!

Ezt tudják az okos madáretetők

2026. január 11. 05:40

Az okos madáretetők lényege, hogy nemcsak a kertünkben áttelelő madarak etetésére szolgál, hanem ezzel együtt közvetlen megfigyelőeszköz is a madarak iránt érdeklődő természetkedvelők számára.

Hazai védjegyek II.

2025. december 30. 05:40

Mit jelent, ha egy élelmiszeren KMÉ-védjegyet látunk, és mit takar, ha Érték és Minőség Nagydíjat kapott a termék, vagy GMO-mentes termelésből származik?

Hazai védjegyek I.

2025. december 28. 05:40

A védjegy használójának meg kell felelnie a védjegyhez kapcsolódó egyedi követelményrendszernek, amelyet időről időre ellenőriz az erre kijelölt hatóság vagy független szervezet.

Kérdések és válaszok: madárbarát kert

2023. október 29. 06:40

Tavaly óta sokat dolgozunk azon, hogy madárbaráttá varázsoljuk a kertünket. Várható volt, hogy nem lesz egyszerű feladat egy kertet a nulláról „felöltöztetni” a madarak számára, de amióta kint van a kerítésünkön a kis táblácskánk, többen érdeklődtek, hogy miből áll ez az egész.

Mindent a hóvirágról

2019. február 23. 05:36

Én még ahhoz a szerencsés generációhoz tartozom, akiket gyerekkorunkban a szüleink jól felöltözve bepakoltak a kocsiba, elfurikáztunk az erdőszélre, és egy hatalmas kirándulás alkalmával szép kis csokor hóvirágot vihettünk haza emlékbe. Kisiskolás korom óta a hóvirágot tartom az egyik legbájosabb és legkülönlegesebb növénynek, róla szól ez az összefoglaló.

GMO kérdés szójában - avagy a gőz a hajókürtre van kötve?!

2018. július 9. 18:06

A fenti címmel küldött egy figyelemre méltó írást harangozó János bátyai szójatermesztő, aki – ahogy ez az írásából is kiderül – 42 éve foglalkozik (birkózik) e jeles hüvelyes növénnyel.

Mindent a Lyme-kórról

2019. június 28. 04:36

A rovarok által terjesztett betegségek tekinthetők a mezőgazdaságban dolgozók biológiai kórokú foglalkozási betegségeinek is. Az ízeltlábúak által terjesztett betegségek közül az egyik legfontosabb a Lyme kór.