Ház, táj blog

Hamu és gyémánt

Agrofórum Online

Az elmúlás gondolatának borzongásával terhes ez a hónap. Sáros, fázós és üres, mint a kiégett kemence, melynek alján már csak a hamu szürkül, de a melege már a múlté.

Ez a borongós hangulat juttatta eszembe az 1960-as évek megrázó élményt nyújtó lengyel filmjét, melyet aztán írásom címéül is választottam.

Ebben a filmben annyi minden van: érzelem, cinizmus, a szereplők viaskodása önmagukkal és a világgal. Benne van az értelmetlen háborúban elveszettek emlékezete és a legalább ilyen értelmetlen bosszúállás, és benne van egy lebombázott templomban fejjel lefelé függő szélnyikorgatta kereszt alatt születő szerelem. Behúzódva a romok közé a két fiatal együtt betűzgeti a sérült templomfalról:

„Csak hamu marad, hogy hulladék gyanánt
szétszóródjék a szélben,
vagy marad a hamu mélyén
csillagfényű gyémánt,
örök tavaszt hirdető virradat?”

És benne van az újrakezdés, a szabadság vágya is, amikor egy öreg szállodaportás a kitáruló ajtón beözönlő napfénnyel szembe menetelve kibontja a lengyel zászlót.

November van. A Nap egyre laposabban pislog ki a felhők közül, a meg-meglóduló szél belekap a temetőkben fonnyadozó krizantémokba, aztán végigsöpri az utakat, ahol lehullott levelek járják egyre fáradtabban utolsó táncukat.

A határ is lassan kiürül; a vetések elvégezve – nagy baj, ha nem!

Ennek hátrányairól e lap olvasóinak nem is illik beszélni. A vetés apropóján az elmúlt havi lapszámunkban elég sokat foglalkoztunk a gabonákkal. Jó talajra hullott-e a mag, valóságos és átvitt értelemben is? Milyen talajt tudtunk készíteni, a tápanyag-utánpótlásnál, fajtaválasztásnál, a vetőmagnormánál, a vetésidőnél módunk volt-e hasznosítani azokat az ismereteket, amelyeket az Agrofórum – az időszerűség okán – közvetíteni szeretne?

A betakarításokon is túl vagyunk – ide akár kérdőjelet is tehetnénk – mert, ha nem, az is baj. Jó lenne előre tudni, milyen időre számíthatunk. Gyúrjuk-e majd a sarat, vagy megússzuk szárazon, mert amit a felázott talajokkal tenni vagyunk képesek ilyenkor, az már a bűn kategóriája. Az időjárást pedig kiszámítani nem lehet legalábbis hosszú távra nem igen. Éppen ezért, nem elégszer hívjuk fel a figyelmet, hogy vigyázzunk a kukorica tenyészidejével, mert a betakarítás késői ideje, bizonytalan időjárása és a magas szemnedvesség tartalom egyaránt kockázatossá teszi a hosszú tenyészidejű fajták alkalmazását.

Legjobb ilyenkor, ha a terepet már a műtrágyaszórók uralják, és valahol a távolban az ekét vonszoló traktorok morajlása hallik.

Van azért ebben a lehangoló novemberben is valami reménykeltő: a vetések. Kicsit félve nézzük a repcét: miként tudott egyáltalán kikelni, hogy tudott megerősödni egy ilyen embernek, betakarításnak kívánatos csodálatosan meleg, de a talaj-előkészítések, vetések szempontjából igencsak kedvezőtlen száraz szeptember után?

Ritka az, ahol nem találkozunk foltos repcékkel. Egyik helyen ez a baj, a másikon meg pont a meleg hatására túlfejlődött a növényállomány; ott meg az a baj. Valószínűleg sokhelyütt lesz szükség regulátorra. A kalászosok vetését mustrálgatva, ha jól eltaláltuk a vetésidőt, mert minden egyben volt: talajállapot, nedvesség, időjárás, akkor akár hátra is dőlhetnénk elégedetten. De mikor tud a gazda hátradőlni? Legfeljebb, ha ültében a fáradtságtól elnyomja az álom.

November van. A nappalok egyre rövidebbek lesznek, az éjszakák pedig egyre álmatlanabbak és hosszabbak. A gondjaink átszövik a csendet, felnagyulnak, szinte óriásként telepednek ránk.

Felriadunk. Valaki kopogott? Nem, csak a késői hajnal nézett be az ablakrácsokon, hogy színeket varázsoljon a hamuszín éjszakából.

Ideje, hogy félresöpörjük az árnyakat, a múlt legyen a múlté, a jövő pedig a mienk. A miénk és mindazoké, akik úgy gondolják, dolguk van a Világban. Bárhol legyenek is, bármit munkálkodjanak is, ha hasznos dolgot tesznek, akkor teljesítették azt a küldetést, amiért lettünk.

És akkor talán utánunk is marad valami: lehet, hogy csillagfényű gyémánt?

A tábla széléről 2006 novemberében – Dr. Bódis László

Legfontosabb élelmiszercímkék és jelentésük

2025. december 20. 05:40

A termékcímkén megkülönböztető jelzések, bizonyos esetekben lényeges számadatok szerepelnek, amelyek együttesen csak arra a terméktípusra jellemző tulajdonságokat jelölnek.

Az élelmiszer-védjegyek jelentősége

2025. december 16. 05:40

Az élelmiszerek csomagolásán sokféle jelölés jelenik meg, amelyek a termék előállításának, életútjának, vagy akár csomagolásának minősítését is jelzik.

Vigyázzunk a tűzifacsalókkal!

2025. december 11. 05:40

Tűzifa vásárlás előtt erősen javasolt, hogy minden esetben ellenőrizzük a hirdetésben vagy a hirdető weboldalán feltüntetett adatokat.

Segít a Nébih Maradék nélkül adagkalkulátora – tervezzük meg tudatosan az ünnepi menüt!

2025. december 6. 05:40

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Maradék nélkül program és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége adagkalkulátorral segíti a karácsonyi menütervezést.

A Dunántúlon már lehet vetni a hétvégi esőnek köszönhetően

2019. április 8. 11:04

Egyes régiókban az aszály miatt az őszi repcét ki kell szántani, ami becslések szerint országosan a több tízezer hektárt is elérheti.

Mely zöldségfajokat vethetjük el februárban?

2024. február 17. 11:10

Mely zöldségfajokat lehet elvetni a kertünkbe akár már februárban?

Precíziós vetés és hibridárpa Kunpeszéren

2019. november 7. 12:40

Október elején az Alföldön is megkezdődött az őszi árpa vetése, Kunpeszér határában ráadásul mindez precíziósan történik - ahogy ez már megszokott minden növénykultúra esetében.

Optimális vetés talajszkenner alkalmazásával

2018. március 20. 06:47

A SmartFirmer képes felmérni és térképezni a talaj szervesanyag- és nedvességtartalmát, valamint a növényi maradványok mennyiségét.