Ház, táj blog

Hazánk kincsei IV. rész – A Bábolnai Arborétum

Agrofórum Online

Bábolna egy rendkívül takaros település, amiben megtalálható minden, amire szüksége van egy embernek. Hála elődeinknek, akik úgy gondolták, hogy még egy szépen kialakított zöld övezet hiányzik a képből... És megszületett a bábolnai arborétum.

A méneséről híres Bábolnát nem csak a lovakért érdemes felkeresni, hiszen egész évben nyitva áll az ingyenesen látogatható arborétum. A település keleti végében található, botanikailag és esztétikailag is gondosan tervezett kertet sétautakon járhatjuk körbe.

A pihenők körül virágzó fajok (jázmin, zanót, lonc stb.) nyújtanak árnyékot, napsütés vagy szél elleni védelmet a pihenni vágyóknak.

Egy kis történelem

1965-ben Dr. Burgert Róbert kezdeményezésére kezdték el kialakítani az arborétumot egy addig legelőként funkcionáló területen. Az arborétum létrehozásának az volt a célja, hogy minél több növényfaj és -fajta, alak és változat összegyűjtésével esztétikus, kulturált zöldövezetet építsenek ki a község mellett. 1992-ben az önkormányzat helyi jelentőségű természetvédelmi területté nyilvánította a gyűjteményt, amelyben számos különböző növényfaj él: 65 lombos, illetve 44 örökzöld fa- és 19 cserjefaj. Két kis tó is található a területen, melyek két ágon összeköttetésben is vannak egymással, így egy szigetet ölelnek körül. A vizek közelében, illetve a sziget területén a nedves területekre jellemző fa- és cserjefajok természetes vegetációja képez galériát: fagyal, som, fűz és kőris, de található itt nem is kevés mocsárciprus is.

Az arborétum egyik nevezetes létesítménye a Híres Lovak Emlékparkja, mely az elpusztult híres lovakra kopjafás sírhalmok építésével emlékezik.

Az arborétum vadasparkjában külön kifutókban élnek a parlagi baromfifajták: kopasznyakú és kendermagos tyúkok, fodrostollú ludak, magyar félvad kacsafajták, galambok és fácánok. De láthatunk itt vaddisznót, dámszarvast, őzeket, alpakát, mangalica sertést, juhokat és szamarakat is.

Az az érzés…

Ha szeretnénk kiszakadni az egyhangú hétköznapokból, irány a természet! Érdemes még otthon eltervezni, hogy pontosan hova megyünk el, milyen hosszú útvonalat követünk.

Belépve a gyönyörű főkapun, a település szélén indulunk meg az ösvényen: hatalmas, égbe szökő tuják, ciprusok és lombhullató fák gondoskodnak arról, hogy kellően letompítsák a külvilág zaját, és csak a kirándulásra tudjunk ráhangolódni. Sok helyen elágazik az út, de nem maradunk le semmiről, ha esetleg másik kijáratot próbálnánk ki éppen. Az arborétum területén elszórtan helyezkednek el a karámok, amelyekben élnek az állatok. Útközben lehetőségünk van fedett helyre vagy egy padra kiülni, és gyönyörködni a látványban. Külön nagy öröm volt számunkra, hogy az arborétum kerítésével átellenben legeltek a bábolnai ménes kancái, és vethettünk egy pillantást az utánpótlásra.

A legszebb az egész kirándulásban az volt, amikor legalább nyolc-tízféle madár egyszerre énekelt, bezengték az egész arborétumot. Hálás szívvel és feltöltődve ajánlom mindenki figyelmébe a bábolnai arborétumot!

Kapcsolódó cikkek:

Elődeink tudása – ízelítő a népi gyógyászatból I.

2025. január 29. 05:40

Általában nem könnyű kikeveredni mostanság a vírusos megbetegedésekből, emiatt is kezdtem el utánanézni a régi, növényi alapú recepteknek, amik talán segíthetnek.

Mit kell tudni a komposztteáról?

2025. január 22. 05:40

Miből lehet elkészíteni a komposztteát? Miért jó megoldás a kertben a növények tápanyag-utánpótlására?

Mitől nőnek kalaposgombák az udvar gyepén?

2025. január 19. 05:40

A kertünk gyepén megjelenő, egyedülálló vagy csoportosan növő kalaposgombákról érdemes tudni, hogy jót vagy rosszat jeleznek, mit kezdhetünk velük, és ha el kell őket távolítanunk, azt hogyan tegyük.

Minden fontos tudnivaló a télen elvégzett metszésről

2025. január 8. 05:40

Ha betartjuk a téli metszés szabályait, és a megfelelő növényeket a megfelelő módon metsszük meg, akkor gyümölcstermő növényeink bőtermők, dísznövényeink pompásak és egészségesek lesznek.

Metszés tavasztól télig I. rész – mit metsszünk télen?

2019. január 30. 04:36

A fás szárú növények nyugalmi állapotban végzett metszése általában a vegetatív fejlődést segíti (leveles hajtások erőteljes növekedése), a nyár közepén végzett művelettel az erőteljes növekedésű hajtások fejlődését megállítva a generatív fejlődés lesz túlsúlyban (bőséges virágzást indukálunk).

Vetés – Biztosítás – Aratás

2018. május 7. 10:34

Kezdődik lassan a viharszezon, ezzel együtt elkezdődött a növénybiztosítások kötésének szezonja is.

Amit a madárinfluenzáról tudni érdemes IV. rész

2021. október 23. 09:36

Hogyan lehet sikeres a madárinfluenza elleni védekezés? Mit tehetünk mi, és mit tesz a hatóság a betegség terjedésének megelőzése érdekében?

Ezt a földet választottam - kiegészítés

2019. szeptember 25. 04:36

Hogyan segíthetjük a megfelelő ültetőközeg kiválasztásán túl a növényeket a számukra legideálisabb környezeti feltételek megteremtésével? Mire jó a fenyőkéreg, az agyaggranulátum, a kertészeti perlit és a natúr tőzeg?