Ház, táj blog

Kisasszony hava

Agrofórum Online

Amit 2005-ben leírtam, ma is vállalom. Miért ne tenném?

Ha lesz, aki rászánja magát és elolvassa az akkor írottakat, sok tekintetben a mára alig változott „való világgal” szembesül: raktározás, árak, azonos minőség nagy tömegben, fémzárolt vetőmag használat.

Soroljam?

Tanulság: nem csak Isten malmai őrölnek lassan.

A hónap elején még a késői aratás hangulatát érzed, és a tarlóhántásokon időzik el a tekinteted. A hónap másik felében – úgy Szent István után – már az új vetések körül járnak a gondolataid.

Kisasszony hava, ahogy augusztus hónapját a régi időkben nevezték. Nyelvünk és hagyományaink érdekessége, hogy míg Kisasszony napja szeptember 8-a, mégsem ez a hónap viseli a Kisasszony hava elnevezést. Az is érdekes, hogy Kisasszony havában van a kereszténység egyik legfontosabb és a magyaroktól eredeztetett egyházi ünnepe: Nagyboldogasszony napja.

Térjünk vissza a földre és a gondjainkhoz.

A gondok pedig az idő múlásával sokasodni látszanak. Aki el tudta tárolni – netán elfogadható áron eladni – a kalászosok termését, annak sem lehet felhőtlen az öröme, mert kérdés, hogy lesz-e helye a többi terménynek? napraforgónak, kukoricának… Ezt tetézik az őszi vetések 2006. évi termésének a jelenleginél is bizonytalanabb kilátásai.

Mit vessünk, és mennyit? Lesz-e a repcének piaca? Két jó búza év után lesz-e egy harmadik, és akkor végképp bedugul a piac, vagy vágjunk bele bátran, hiszen gabonában „jók vagyunk”, és valahol majdcsak el tudjuk adni a termést.

Adhatunk, tudunk-e tanácsot adni?

Egyet bizonyosan – ami a június 21-én megtartott és jelen lapszámunk mellékleteként megjelent Búzafórum előadásaiban több szakember egybehangzó véleménye volt –, hogy egységesíteni kell a fajtaszerkezetet a minőségi – az EU-ban kívánt minőségi – paraméterek alapján. Azonos minőség nagy tömegben. Akár a jövő búzatermesztőinek szlogenje is lehetne. Gondoljuk meg: ebben aligha várhatunk állami intézkedésekre, legfeljebb koordinációra és iránymutatásra. Itt magunknak kell megszervezni önmagunkat.

És még egy gondolat: a fémzárolt vetőmag használata. Ha igazolni akarom a vevő felé a fajtát – mert lehet, hogy jövőre megkívánja –, nincs más hitelt érdemlő bizonylat a kezemben, mint a vetőmagot kísérő okmányok.

Alig vagyunk túl az aratáson, talán néhány helyen még javában tart is, de már a jövőre kell gondolnunk.

Végül egy jó tanács, vagy inkább felvetés. Kisasszony havának utóján, amikor megjönnek a Szent István utáni esők – mert az évek többégében megjönnek –, ne érjen bennünket készületlenül. Legyen rendben a talajunk, előkészítve a repce vetésére. A bizonytalan piac ellenére – tudom – sokan fognak repcét vetni bízva abban, hogy csak-csak elindul a biodízel program. persze nem nálunk, mert erről egyelőre még csak beszélünk, és mint tudjuk, Isten malmai…

Abban viszont reménykedhetünk, hogy a határainkon kívül, nálunk előrelátóbb országokban piacra találhat a termésünk.

A tábla széléről 2005-ben – Dr. Bódis László

Inváziós csípőszúnyogfajok

2026. szeptember 14. 05:40

Ez az összefoglalónk a Magyarországon már bizonyítottan jelen lévő inváziós, számos betegséget terjesztő csípőszúnyogfajokról szól.

Fontosabb hazai csípőszúnyogfajok II.

2026. szeptember 11. 05:40

Hazánkban általánosan elterjedt szúnyogfajok a mocsári szúnyog, a dalos szúnyog, a gyűrűs szúnyog és a házi szúnyog, jelen cikkben ezek a fajok kerülnek bemutatásra.

Iskolakezdés és élelmiszer-biztonság – jótanácsok a Nébih-től

2026. szeptember 8. 05:40

A Nébih felhívja a figyelmet az élelmiszer-biztonság legfontosabb szempontjaira, hogy a gyerekek biztonságos, minőségi és elegendő tápanyagot tartalmazó élelmiszert egyenek.

Fontosabb hazai csípőszúnyogfajok I.

2026. szeptember 4. 05:40

Nemcsak a beporzó rovarokkal érdemes tisztában lennünk, hanem a melegebb évszakokat megkeserítő szúnyogfajokat is megéri figyelni.

A megfelelő szobanövényt a megfelelő helyiségbe! I. rész

2019. december 13. 04:36

A négy fal között nevelt növényeink házon belüli elhelyezésére éppen akkora hangsúlyt kell fektetnünk, mint a dísznövény- vagy haszonkertünk növényeinek esetében. Mely tulajdonságai határozzák meg egy helyiségnek, hogy milyen növény nevelésére ad lehetőséget?

Évelő dísznövények ültetésének és gondozásának alapszabályai

2019. január 23. 04:37

Az évelő dísznövényeket a türelmetlen, de dolgos kertész hálás barátainak is nevezik: a kiültetésüket követő néhány hónap alatt már színpompás, egészséges állományt képezhetnek. Ehhez viszont körültekintő helyválasztás és hosszú hónapok kitartó gondozása, védelme szükséges. Lássuk, milyen körülményekre figyeljünk, hogy egészséges évelő dísznövények díszítsék a kertünket!

Hunyor: Minden amit tudni kell róla

2019. február 26. 05:36

Akármikor eszembe jut, látom valahol vagy olvasok róla, mindig úgy érzem, körüllengi valami titokzatosság, valami varázslat ezt a növényt. Pár éve jött divatba, tudatosan keressük a kertészetekben, virágüzletekben. De mennyit tudunk róla pontosan? Íme a páratlan hunyor!

Carbonara spagetti sárga cukkinivel

2019. július 17. 04:36

Idén ültettünk először sárga cukkinit a kertünkben. Izgatottan vártam, hogy milyen és mennyi termés lesz a kis palántán.