Ház, táj blog

Mérföldkő az ökológiai pályázat kibővítése

Agrofórum Online

Az ökológiai gazdálkodás ma világszerte a legdinamikusabban fejlődő mezőgazdasági ágazat, köszönhetően az újabb pályázati kiírásnak és a kedvező Agrárminisztériumi döntésnek is. Azonban még így is gyorsabb a fogyasztók bioélelmiszerek iránti igénye, mint az ökoterületek növekedési üteme. Tavaly írtak ki egy új ökológiai pályázatot, amelynek keretéből több hazai gazdálkodó plusz forrást nyert.

A statisztika szerint az Európai Unióban 10% környékén mozog az ökológiailag hasznosított területek nagysága mezőgazdasági területeken belül: a szomszédos Ausztria – köszönhetően alpesi legelőinek is – 24%-os arányával vezet, míg a sort Románia, Írország és Málta zárja 1% körüli értékkel. Hazai viszonylatban a 4% körüli értékről beszéltünk, ami az új pályázati kiírásnak is köszönhetően 6%-ra emelkedik és kezdi megközelíteni a ciklus végére kitűzött 350 ezer hektárt.

A 2018-as helyzet a következőképpen alakult: a Magyarországon 200 ezer hektár körüli ökológia területből a Biokontroll Hungária Kft 183 ezer hektárt ellenőrzött, amiből a hasznosítási arányt vizsgálva megállapítható, hogy kiemelkedik az egyszerűbben kivitelezhető gyepgazdálkodás kétharmad részesedéssel, ezután hasonló 15%-os aránnyal a szálas pillangós takarmánynövények és gabonatermesztés jön, majd az egyéb kultúrák, mint például ültetvény kategória, ahol összetett, agrár szakértelmet kíván az efféle termesztési mód.

A vállalkozások számát tekintve a körülbelül 4000 gazdálkodóból 3500-at a Biokontroll tanúsított. A második körös kiírásnak és döntésnek köszönhetően 2700 új vállalkozás gazdálkodik ily módon fenntarthatóan és környezettudatosan, ami összesen 96 ezer hektárt és 89 ezer hektárnyi új belépőt jelent.

Az Agrárközösség mintegy 4500 hektárnyi pályázatot adott be és szaktanácsol az ökológiai gazdálkodók közül, amivel több, mint 1 milliárd forintnyi területalapon járó támogatáshoz segítette a hazai gazdálkodókat. A háttérmunkával foglalkozó cég a teljes adminisztrációs terhet leveszi a mezőgazdasági vállalkozók válláról: komplexen vezeti a gazdálkodási naplót, határidőre leadja a webGN-t, elvégzi a tanúsító szervezet által kért adminisztrációt és monitoring jelentéseket, nyomon követi és betartatja a kritériumokat, valamint képviseli a gazdákat az ellenőrzések során.

Az ökológiai gazdálkodásban a 90% részesedéssel bíró Biokontroll Hungária ellenőrző és tanúsító szervezet szabályzata az irányadó, amely tartalmaz alapelveket és tiltásokat. A teljesség igénye nélkül sorolnék fel néhányat: környezettudatosság, gondosság, megelőzés, fenntarthatóság, egészség, vagy a tájékoztatás elve, ha például konvencionális gazdálkodás folyik az ökogazdálkodás mellett. A vetésforgó szabályainak betartása és a többéves pillangós kultúrák, zöldtrágyanövények beiktatása, trágyázás szabályai is egyaránt fontosak.

A növényvédelemben és tápanyag utánpótlásban a megelőzésen van a fő hangsúly, de vannak pozitív listás szerek, amik alkalmazhatóak, ajánlottan kamarai tagsággal rendelkező növényorvos kontrollálása mellett. A biogazdálkodásban a hagyományos műtrágyák és csávázó-, és vegyi szerek alkalmazása szigorúan tilos!

Az új, 2019-2023 közötti területalapon járó felhívás elvárja a legalább ötéves jogszerű földhasználat meglétét, valamint értékelési szempont volt a bevitt területek aránya az összterülethez, illetve a névjegyzéki szaktanácsadó alkalmazása is. A pályázathoz szükséges volt a földmérés és a SHAPE fájlok elkészítése, valamint meg kell őrizni az időszak végéig a pontosan kitöltött földmérési jegyzőkönyveket is.  A pozitív elbírálásban részesült és a még feldolgozás alatt lévő gazdálkodók támogatási igényét a május 15-ig nyitva lévő Egységes Kérelem felületén a területek bejelölésével tudták leadni.

Az ökológiai pályázat támogatásai az alábbiak szerint kerülnek utalásra az euró árfolyamának megfelelően: szántó hasznosítású területeknél az átállás első két évében 242 euró/ha/év, a fenntartás három évében pedig 172 euró/ha/év.

Gyepgazdálkodásnál nincs megosztás, standard 147 euró/ha/év a támogatás mértéke, viszont nagy különbség az előző kiíráshoz képest, hogy csak meglévő, saját állatállományt fogadnak el, 0,3 állategység/ha sűrűségben (szarvasmarha és ló 1/1-ben számítandó, a juhok pedig 0,15-tel). Példa: 1 hektár lefedéséhez 2 db juh vagy 3 hektár legelőhöz 1 db kifejlett szarvasmarha vagy ló szükséges.

A nagy szaktudást igénylő, munkaerő igényes növények támogatása értelem szerűen jóval magasabb: zöldségnövényeknél 516, almafélék esetében 1040, szőlő kategóriában pedig 873 euró hektáronként az átállás időszakában.

Szigeti Tamás
Agrárközösség,
kalocsai irodavezető

Karácsonyfa – régi hagyományok, új szokások

2025. december 22. 05:40

A karácsony legelterjedtebb jelképe a feldíszített fenyőfa, amely ebben a formájában egy újabb keletű szokás a téli keresztény ünnepkörben.

Legfontosabb élelmiszercímkék és jelentésük

2025. december 20. 05:40

A termékcímkén megkülönböztető jelzések, bizonyos esetekben lényeges számadatok szerepelnek, amelyek együttesen csak arra a terméktípusra jellemző tulajdonságokat jelölnek.

Az élelmiszer-védjegyek jelentősége

2025. december 16. 05:40

Az élelmiszerek csomagolásán sokféle jelölés jelenik meg, amelyek a termék előállításának, életútjának, vagy akár csomagolásának minősítését is jelzik.

Vigyázzunk a tűzifacsalókkal!

2025. december 11. 05:40

Tűzifa vásárlás előtt erősen javasolt, hogy minden esetben ellenőrizzük a hirdetésben vagy a hirdető weboldalán feltüntetett adatokat.

Örökké zölden – örökzöld növényeink gondozása és védelme hónapról hónapra I. rész

2018. május 28. 07:57

Mit tehetünk, hogy örökzöld társaink is bírják ezt a szélsőséges időjárást: a kiborító meleget, a rendszertelenül érkező csapadékot, a párás napokat?

Küzdelem a meztelencsigákkal I. rész

2019. július 18. 09:05

Hogyan védekezhetünk házikertünkben a meztelencsigák inváziója ellen? Milyen agrotechnikai, mechanikai és fizikai növényvédelmi módszerek állnak a rendelkezésünkre?

Így működik a jégesőelhárítás

2018. május 14. 08:15

Rövid videóban mutatom meg, hogy működik a jégkármérséklő-rendszer egyik állomása az egri borvidéken.

Legyen saját fűszerkertünk - 3. rész

2019. május 21. 04:37

Cikksorozatunk harmadik részében az árvacsalánfélék családjába tartozó rozmaring, oregánó, kakukkfű és az őszirózsafélék családjába tartozó cickafark kerülnek ismertetésre.