11℃ 1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Ház, táj blog

Tökfélék a kertben és a konyhában – a nyári és a téli tökök

Agrofórum Online

Milyen főbb csoportra oszthatjuk a hatalmas fajgazdagságú és sok nemesített változatot számláló tökféléket? Mi a különbség a nyári és a téli, a sütőtökök és a főzőtökök között?

Amikor elmerültem a sokszínű, fajgazdag tökfélék rejtelmeibe – főként azzal a céllal, hogy a saját fejemben rendet rakjak -, közben körvonalazódtak már a cikkek is, amelyek készülhetnek a kis tanulmányokból. Arra viszont nem számítottam, hogy egy ilyen izgalmas világ fogad: sajnos a rossz értelmében is kihívás volt a sok névelírásban és hibás rendszertani besorolásban eligazodni, de remélhetőleg sikerült. A végeredmény egy hosszabb cikksorozat lesz, amiben a legfontosabb tökfajokkal, fajtákkal és változatokkal is megismerkedhetünk.

A teljesség igénye nélkül ebből a körből most kimaradnak a tökfélék közeli rokonai, a Cucumis nemzetségbe tartozó sárgadinnye és uborka, valamint a Citrullus növénynemzetségbe tartozó görögdinnye is.

A nyári és a téli tök kifejezés nem egy-egy tökfajt vagy fajtát jelöl, hanem termesztésüket és felhasználásukat tekintve a tökfélék két csoportját jelöli egyfajta gyűjtőfogalomként.

A nyári tökök jellemzői

A nyári tököket leggyakoribb felhasználási módjuknak köszönhetően főzőtököknek is nevezik összefoglaló néven. A főzőtökök termesztésének nagy hagyománya van hazánkban. Legfőbb közös jellemzőik a következők:

  • még azelőtt leszedik ezeket, mielőtt teljesen megérnének;
  • lágy borítású magvaik vannak;
  • a termések a töveken nem egyszerre érnek: folyamatos szedéssel folyamatos termésérést produkál a növény;
  • ennek köszönhetően a tök minden része elfogyasztható, a szárát kivéve;
  • kevés főzést vagy sütést igényelnek;
  • beltartalmi értékeik zömével megmaradnak az elkészítésük után is;
  • a termés héja és húsa viszonylag sok vizet tartalmaz, ezért a termések nem tárolhatók sokáig, és mechanikai hatásokra könnyen sérülnek.
A nyári tököket leggyakoribb felhasználási módjuknak köszönhetően főzőtököknek is nevezik
A nyári tököket leggyakoribb felhasználási módjuknak köszönhetően főzőtököknek is nevezik

A nyári tökök rendkívül változatos és fajtagazdag csoport, amelybe a spárgatököt, a lopótököt, a patisszont és a cukkinit is besoroljuk. A cukkini a legnépszerűbb alapanyaga egytálételeknek, köreteknek, főzelékeknek, de készíthető belőle fasírt és még desszert is. A spárgatököt azért kedvelik, mert fagyasztva tárolásra és azonnali elkészítésre is alkalmas.

Fogyasztásuk rendszeresen ajánlott kiváló étrendi hatású rostanyagaiknak és a biológiailag tiszta víztartalmuknak köszönhetően, ezenkívül kalóriában szegények, és könnyű megemészteni a belőlük készült ételeket, így kiváló alapanyagai lehetnek egy könnyű nyári ebédnek vagy vacsorának is.

A téli tökök jellemzői

A téli tököket összefoglaló néven sütőtököknek is nevezik, mert eredeti felhasználásuk szerint mindegyiket sütve fogyasztották. A nyári tökökkel ellentétben a téli tökfajtákat és -fajokat az alábbi jellemzőkről ismerjük meg:

  • hosszú tenyészidejű növények;
  • csak akkor szedjük le, ha már teljesen megértek (tehát biológiai, és nem gazdasági érettségben);
  • nagyon kemény a héjuk;
  • nyári tökkel ellentétben több ideig kell főzni;
  • hosszú ideig (akár 1-2 hónapig is) tárolhatók.

A téli tökök szeptembertől érnek, és az időjárás függvénye is, hogy mekkorára nőnek. Éppen ezért színükben és méretükben is igen változatosak. Mivel a termések hosszú ideig a tövön maradnak, a növény ezeket az első terméseket igyekszik kinevelni, és később nem, vagy alig hoz újabb kabakokat.

A téli tököket csak akkor szedjük le, ha már biológiailag teljesen megértek
A téli tököket csak akkor szedjük le, ha már biológiailag teljesen megértek

Az étkezési téli tökök húsa általában citromsárga, narancssárga, vörös, lila, vagy ezek színátmenetei. A keményebb héjúakat érdemes meghámozni felhasználás előtt, de a nemesítésnek köszönhetően a legtöbb sütőtökfajta héja viszonylag könnyen szétfő, ezért levesek, mártások készítésénél a tökhússal együtt főzzük, majd összeturmixoljuk.

Ebbe a csoportba sorolhatók a húsukért fogyasztott téli tökök, mint például az óriástök és a pézsmatök, és a spagettitökhöz hasonló laskatök is. A régen csak sütve elkészített fajtákat ma már krémlevesként, mártásként is gyakran tálalják.

Élelmiszeripari feldolgozásra is számos fajt és változatot termesztenek. A termesztés célja ebben az esetben lehet étkezési tökmag-előállítás (ehhez maghéj nélküli tököt nevelnek általában, vagy a téli tökök erre a célra nemesített változatát), illetve a magolaj-előállítás. Ez utóbbi főszereplője az olajtök.

A „határmezsgyék”

A pézsmatök (Cucurbita moschata) és legismertebb nemesített változata, amivel gyakorlatilag egyenrangúként kezelik, a muskotálytök (Cucurbita moschata Musquée de Provence), valamint az óriás sütőtök (Cucurbita maxima) fajok egyes változatainak termése zsengén is fogyasztható, azonban ezek a növények általában nem hoznak darabszámra kielégítő mennyiségű termést a folyamatos nyári szedéshez. Így ezek a tökök kicsit nyári, és kicsit téli tökök is egyben.

Tippek a vásárláshoz

A tökfélékről olvasva rögtön megjön a kedve az embernek egy tökös receptet kipróbálni. Ha rögtön mennénk a piacra vásárolni, íme pár tipp a vásárláshoz:

  • Olyan tököt válasszunk, amely egyöntetűen kemény: ne legyenek rajta puha vagy ráncos, elszíneződött, főleg barnás foltok – ezek a már hosszabb tárolás vagy betegség tünetei lehetnek, és nem lesz finom az ilyen tökből készült étel!
  • Ezenkívül fontos, hogy olyat vigyünk haza, amely a méretéhez képest nehéznek tűnik.
  • Az is előnyös, ha a fajra vagy fajtára mérethez képest viszonylag kicsi vagy közepes méretű darabot választunk. A nagyobbak ugyanis vizesebbek, kevésbé ízesek, és a magjaik is sokkal nagyobbak. A kicsiknek az íze és a textúrája is jobb lesz.
A pézsmatök egyes változatai zsengén is fogyaszthatók
A pézsmatök egyes változatai zsengén is fogyaszthatók

Érdekességek a tökökről

A tökfélék vadon élő ősei, amelyekből nemesítés során lett számos fajta és változat, alapvetően kesernyés ízűek. Ezt a tulajdonságukat a termesztésük során fokozatosan szorították vissza, így a ma ismert ehető fajták már általában nem tartalmaznak keserűanyagot.

Azonban ha a vad típusokat (pl. dísztökökkel) visszakeresztezzük az élelmezési célra szánt tökökkel, az eredetileg a rovar- és gombakártevők ellen termelt különféle keserű ízű méreganyagokat a növények újra előállítják. Ez egyes kutatások szerint akkor is előfordulhat, ha a megszokott éghajlati viszonyoktól eltérő, extrém aszályos időszak fedi le a tök tenyészidejét.

Ezek az említett méreganyagok a tökfélék (Cucurbitaceae) és számos más növénycsalád tagjaiban is megtalálható terpenoidok, a kukurbitacinok, amely egy igen változatos vegyületcsoport. Elsősorban a gyógyászatban alkalmazzák és rovarölőszer-hatóanyagként használják. Már kis mennyiségben is hányingert, hányást, hasmenést, sőt bélkárosodást is okozhat, ezért amennyiben keserű ízt érzünk a tök elfogyasztása során, azonnal hagyjuk abba az evést, és sem emberi, sem állati fogyasztásra ne használjuk fel a növény semmilyen részét sem!

Kapcsolódó cikkek:

Miért részesítsük előnyben az őshonos növényeket a kertünkben?

2025. február 27. 05:40

A kertünk nemcsak a mi menedékünk, örömünk és kreativitásunk színtere, hanem számtalan élőlény otthona is. Nem mindegy, milyen növények élnek benne, és azokat hogyan gondozzuk. Miért érdemes minél több őshonos növénnyel körbevennünk magunkat?

Ritkább vendégek a madáretetőnél - II. rész

2025. február 25. 05:40

A fenyőfák lakói szintén a legritkább vendégnek számítanak az etetőnél hazánkban. A fenyőrigó, a fenyőszajkó és a fenyőpinty is egyedülálló látvány, így minden madármegfigyelő szerencsésnek mondhatja magát, ha találkozik velük.

Ritkább vendégek a madáretetőnél - I. rész

2025. február 23. 05:40

Vannak olyan fajok, amelyeknek megfigyelése az etetőnél csodaszámba megy. Ilyen vendégünk lehet a hósármány, a csonttollú, a süvöltő és a csíz is.

Mit jelent a rebarbara erőltetése?

2025. február 21. 05:40

A rebarbarát ismét kezdjük felfedezni és egyre többen ültetjük a kiskertjeink veteményeseibe. Termesztése nem bonyolult, és bizonyos trükkökkel befolyásolni is tudjuk a növekedését.

Merész voltam: újra palántáztam a cukkinit őszre

2023. szeptember 14. 09:40

Nem szeretjük, ha üresen állnak az ágyások, mert az olyan, mintha elpocsékolnánk a veteményesből egy csomó helyet.

5 tipp a sikeres cukkini termesztése érdekében

2022. június 24. 05:34

Íme 5 tipp, amelyek segítségével szebb és gazdagabb cukkini termése lehet a kertjében!

Milyen zöldségfajok alkalmasak másodvetésre?

2023. július 21. 04:39

Milyen zöldségfajok és hogyan nevelhetők másodvetéssel a kertben? Válaszukat előre is köszönöm!

Nyár végi teendők a kertben

2023. augusztus 21. 13:40

Bár nem járnak hűvös szelek, legalábbis akkor, mikor a cikket írom, de bizony vége van a nyárnak. Ezzel együtt pedig számos teendő vár a kertek tulajdonosaira.