0℃ -3℃
február 3. Balázs, Oszkár, Celerina
Házikert

Hűsítő teák a kertből

Agrofórum Online
tea

Bár a nyár lassan eltelik, de még napközben lesznek olyan melegek, hogy egy hűsítő tea igencsak jól esik. Emellett ráadásul az iskolatáskák kulacsaiba sem mindegy mit teszünk gyermekeinknek: cukros löttyöket vagy egészséges itókát?

Még van idő gyűjtögetni

Nyár utolsó heteiben is bőven van mit gyűjtögetnünk a kertben, amit később tea vagy hűsítő ital formájában felhasználhatunk. A téli időszakban, amikor a nátha mindig felüti a fejét, akkor jól jön a menta, a kakukkfű, a csipkebogyó is majd, de a citromfű is.

Ha van otthon egy létránk, akkor a frissen szedett aromanövények hajtásaiból kössünk kisebb csokrokat és akasztgassuk a létra fokaira. Így gyorsan át is száradnak a növények és már mehetnek is be jól záródó dobozokba.

Szárítás előtt a kakukkfüvet érdemes mindig megmosni, ha házikertből szedjük akkor is, mert a levelek többnyire földesek lesznek. A többi fűszernövénynél talán inkább csak a por az, ami miatt érdemes lehet leöblíteni, de nem muszáj. Ha magunknak teszek el télire aromanövényeket, akkor én nem szoktam megmosni őket, mert talajtakarással, mulcsolással termelünk és így tisztán tudunk szüretelni aromanövényeket is.

A dísznövények között is bőven akadnak aromanövények. A rozmaring, a levendula, oregánó, menta, csipkebogyó, metélőhagyma, zsálya mind megszedhető még tél előtt.

Hamarosan érnek a bodzabogyók, már szépen feketednek, színesednek a cserjéken.

Hűsítő italok vagy forró teák?

Mindig a hatóanyagoktól és a céltól függ, hogy hűsítő teaként hidegen áztatva vagy forrázva készítjük el az aromanövényeket. Mint már a csipkebogyónál írtam a C-vitamin (és sok enzim) hő hatására lebomlik, így  ezeket érdemes hideg eljárással kinyerni.

Egyes gyógy- és aromanövényeknél viszont pont a káros hatóanyagok bomlanak le hő hatására, mint a bodzabogyóban is. Ezt a folyamatot ismerjük már a burgonyafélék esetében a szolaninnál, amikor az érés során csökken a szolanintartalom, főzéssel meg akár „el is tüntethető”.

Hűtő hatásúak a menták, citromfű teái, de még a csipkebogyóé is. A kakukkfüvet, rozmaringot viszont inkább a téli időszakban érdemes meleg teaként használni vagy fűszerezésre.

A menta és citromfű pár karika citrommal kifejezetten finom hűsítő ital. Alkohollal keverve koktélok is készíthetők belőle.

A mentából és citromfűből nagyon finom szörpöket főzhetünk, ugyanúgy, ahogy tavasszal a bodzavirágból szoktuk.

Kakukkfűből készülhet szirup is, mely nyáron koktélok alapanyaga lehet, télen viszont töményen kiváló köptető hatású kanalas „orvosság” a nép gyógyászati receptek alapján készítve.

tea

Apró rovar, óriási kár – titkos ellenség támad a cserepekben

2026. február 2. 11:10

Öntözéskor fekete rovarfelhő száll fel a cserepekből? Nem véletlen: a gyászszúnyog a gyökereknél pusztít.

Mi a feladatunk télen a komposztdombbal?

2026. február 2. 05:40

Télen a komposztdomb nem igényel sok munkát, de elhanyagolni sem szabad. A fő feladatunk a rétegezés, a nedvesség szabályozása és a hő megtartása.

Február 1. a Tisza élővilágának emléknapja

2026. február 1. 05:40

2026-ban február első vasárnapján ismét leróhatjuk tiszteletünket a Tisza felbecsülhetetlen értékű élővilága előtt.

Pálmát metszeni? Igen, de csak nagyon óvatosan

2026. január 31. 14:10

A pálmák metszése több kárt okozhat, mint hasznot. Megmutatjuk, mikor szabad beavatkozni, és mikor jobb békén hagyni a növényt.

Hársfatea: mikor, miért és hogyan érdemes inni?

2026. január 14. 14:10

Illatos, meleg és jól ismert – a hársfatea sokkal többet tud, mint gondolnánk. Összegyűjtöttük, mire használható biztonsággal a mindennapokban

Sisi kedvenc virágai és az ibolyás parfüm

2023. március 16. 05:36

Ha már Sisi és a virágok, akkor muszáj megemlíteni a fenséges parfümöket, melyeket virágillatok ihlettek még Sisi idejében. De ezeket ma már magunk is elkészíthetjük, ha egy kis kézügyességünk van.

Elfeledett magyar tea: a Planta

2025. január 2. 16:10

A második világháború idején a fekete tea beszerzése jelentősen megnehezült, így új, hazai alapanyagokból készült teapótlókra volt szükség.

Teatermesztésbe fogtak Magyarországon

2018. augusztus 23. 12:05

Varga Marianna projektvezető, teanagykövet segítségével egy maréknyi magyar termesztő belevágott a teatermesztésbe itthon.