Házikert

Kardvirág a kertben

Agrofórum Online

Színes pillangók formájában sorakoznak a virágok a hosszú virágszáron: ez a kardvirág, mely a nyári kert egyik éke lehet, ha jó helyre tudjuk ültetni.

Sok éven keresztül szerettem volna a kertbe kardvirágot, de csak nem találtam a helyét. Pár évvel ezelőtt viszont a vályogházfal tövében egy ültetőkosárban rengeteg kardvirághagymát eltettem, mondván, talán csak kihajt. Lássunk csodát, százszámra hozta a meseszép virágokat.

A nagyjából 150 virághagyma több, mint 100 virágszárral örvendeztetett meg, és azóta is rendre kihajtanak, még ebben a rendkívül aszályos évben is szép, nagyméretű virágokban gyönyörködhettem.

Régen a paraszti udvarok díszeként nevelték, együtt a ricinussal, kánával. Ma már ritkábban találkozni kardvirággal a kertekben, pedig bőven ott van a helye a liliomok és más hagymások között.

Fegyverdárdácska, mezei dárdácska, fegyverliliom

Népi elnevezései is igen találóak. A kardvirág a nősziromfélék családjába tartozik, természetben Fekete-Afrikában, Európában és Ázsiában is megtalálható.

Legnagyobb elterjedése Namíbiában van jelenleg is, Európába csak a 18. század második felében került és azóta elhagyatott tanyakertekben is előfordul, szinte már természetes növényként.

A természetben előforduló fajok kisebb virágúak, míg a termesztésbe vontak lehetnek például fodros virágúak és teltvirágú hibridek is.

Színes pillangók formájában sorakoznak a virágok a hosszú virágszáron

Szedjük fel télre a hagymagumókat

A kardvirág nem télálló, egynyári növény. Szedjük fel tél előtt a hagymagumókat, és csak kora tavasszal tegyük el a helyére. Ezért is érdemes ültetőkosarakba tenni, mert megkönnyíti évről évre a felszedést.

A törpe fajtákat kisebb kertekbe ajánlom, míg a nagy fajtákat, melyek 100-150 cm magasra is megnőnek mindenképpen olyan helyre tegyük, ahol támrendszert is tudunk adni a nagy virágzatoknak. Mivel igen magas növény és nem ágazik el, így a szél ellen érdemes kikarózni.

A kardvirágot áprilistól ültetjük, amikor a talajmenti fagyok is elmentek már a kertből. Érdemes a gumókat 10-15 cm mélyen a földbe tenni. Ha nincs elegendő csapadék, akkor mindenképpen öntözni kell a növényt ahhoz, hogy kellőképpen virágozhasson.

Talajra nem érzékeny, de a jó vízelvezető talajt meghálálja, és ha két-három hetente tápanyagozzuk, akkor dús virágzással hálálja meg.

A hagymagumókat október közepe táján kezdjük el csak felszedni. Először is elvirágzás után vágjuk 5 cm-es szárral le a leveleket és a virágszármaradványt, majd szedjük fel a gumót. Tisztítsuk meg a gumókat és szellős helyen teleltessük át. A virághagymák többnyire 5-6 évig vethetők vissza, mert utána elöregszenek. A fiókhagymák, melyeket megnevel újra és újra elültethetők, és így minden évben szép virágpompa lesz belőlük. 

Örökzöldek szerepe a téli kertben – miért nélkülözhetetlenek?

2025. december 23. 05:40

Az örökzöldek nélkül a téli kert sokkal sivárabb lenne. Jelenlétük állandóságot, karaktert és életet visz a hideg hónapokba.

Hullik a citromfa levele? 5 ok, amit azonnal nézzen meg!

2025. december 22. 11:10

A citromfa levélhullása mindig stresszjelzés. Egyenletes öntözés, jó drén, stabil teleltetés – és visszafordítható a gond.

Karácsonyfa – régi hagyományok, új szokások

2025. december 22. 05:40

A karácsony legelterjedtebb jelképe a feldíszített fenyőfa, amely ebben a formájában egy újabb keletű szokás a téli keresztény ünnepkörben.

A mulcsnak is lehet negatív hatása, kerüljük el a buktatókat

2025. december 21. 11:10

A mulcshasználat számos előnnyel jár, de érdemes a mulcsozásra használt anyag kiválaszásakor több szempontot figyelembe venni.

Hogyan gondozzuk télen a télálló kerti pálmákat?

2023. január 4. 04:38

Hogyan kell gondozni télen a télálló kerti pálmákat? Milyen télálló pálmafajok vannak?

Hogyan termesszünk gyöngyhagymát?

2023. március 16. 08:41

Ha bőséges kerti termésre vágyik az ember, akkor ritkán gondolkodik el azon a mondáson, miszerint „minél kisebb, annál jobb”. Pedig ez attól függ, hogy mit takarítunk be.

Ormányos bogár a kertben

2021. május 31. 09:03

Régen, még gyerekkoromban a mogyoróormányosokkal feküdtem és keltem, fogtam őket befőttesüvegbe és vizsgálgattam, mert a hatalmas szemek, az érdekes ormány és a nagy test rendkívül viccesnek tűnt gyerekként. Mára már felnőtt és kertészmérnök végzettséggel kicsit másképp tekintek az ormányosbogarakra a kertünkben.

5 érv, hogy esőkerttel oldjuk meg a vízelvezetést

2023. augusztus 24. 06:40

Az utóbbi időben egyre több kertbe tervezünk esőkerteket. Nem is véletlen, hiszen rengeteg előnye van az esőkertnek, főleg, ha jól sikerül a kivitelezés.