Házikert

Kerti tavak őszi ápolása

Agrofórum Online

A kerti tavakat ősszel is ugyanúgy ápolni kell, mint tavasszal vagy nyáron. Ilyenkor már a halaink is kezdenek a télre készülődni, szükség esetén a tavi növények is ápolásra szorulhatnak.

Halainkkal is törődni kell

Hideg teleken a halak az iszapba elvermelik magukat még akkor is, ha nem feltétlen fagy be a tó vize. Ha befagy a tó vize, ami majd úgy november táján lesz aktuális, akkor viszont érdemes léket vágni a jégpalástra. A halak ősszel ugyanúgy igénylik a megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot, viszont az etetéskor mindig figyeljünk arra, hogy csak annyi haltápot adjunk nekik, melyet el is fogyasztanak, mert az őszi időszakban a növények is visszahúzódnak és ezzel növényi bomlástermékek is kerülnek a vízbe, ami könnyen felboríthatja a tó vizének pH-ját. Ha túl sok tápot adtunk a halaknak, akkor a víz felszínén olajos foltok is megjelenetnek.

Növények ápolása

Ha megfelelő a vízmélység, akkor a halak mellett a tavi növények jó része is át tud telelni. A tavirózsa is fokozatosan visszahúzódik, ilyenkor a nagy, elsárgult, barnult leveleket érdemes hálóval kiszedni, hogy ne a vízben induljon el a bomlás, megborítva ezzel a tó szervesanyagkészletét.

Nem minden tavi növény télálló, ilyen például a vízbe ültetett kála, a kagylótutaj vagy más néven vízisaláta, vagy akár a Limnobium laevigatum.

Miért nem jó, ha befagy a kis kerti tó?

Már októberben érdemes utánanézni, hogyan tudjuk meggátolni a tavunk befagyását. Ha a tó teljes felületén jégpáncél képződik, akkor a lebomló szervesanyagokból képződő gázok nem tudnak eltávozni. Praktikusan érdemes egy jégmentesítőt beszerezni még most ősszel.

Mi legyen a lombbal?

Ha már szó volt a tavi növények lombozatának bomlásából eredő problémákból, akkor ugyanúgy kérdés lesz, hogy mi legyen a kívülről a tóba érkező levelekkel, amit a szél is odahord? Az átlagos kerti tavak esetében érdemes raschell hálóval letakarni a tavat, vagy speciális lombvédő hálóval, melyet tótechnikai boltokban is lehet kapni. Ez megakadályozza a levelek tóba hullását, de elegendő fényt és levegőt enged át, hogy ne legyen az élővilágnak gondja. A raschell háló inkább vészmegoldás, mert itt a fényáteresztés sokkal gyengébb, mint egy erre való lombvédő hálóval.

Ha már túl sok a vízben a bomlástermék, akkor lehet erre kifejezetten kapni iszapmentesítő szereket is. Arra vigyázzunk, hogy a halainknak legyen elegendő iszap a téli időszakra azért.

Téliesítsük a gépészetet

A tó gépészeti részét viszont téliesítsük. Ez jelenti a szkimmert, a vízszűrőket, a tavi szökőkutat is. A napelemes lámpákat is vegyük ki a tóból télire.

Borbolya a kertben: mérgező díszcserje vagy hasznos gyümölcs?

2026. január 14. 11:10

A borbolya látványos, de nem minden faja biztonságos. Mutatjuk, mikor ehető a termés, és mikor jelent kockázatot.

Milyen szempontok alapján válasszunk metszőollót?

2026. január 14. 05:40

Az egyik alapvető kérdés, hogy mitől fogunk majd szeretni egy metszőollóval dolgozni? Mert ugye bármikor elképzelhető egy nagyobb kertben, hogy akár egész nap dolgozni kell vele.

Fehéredik a szobanövény földje? - Íme a megoldás!

2026. január 13. 05:40

A téli időszak egyik gyakori problémája, amikor a szobanövények cserepében a talaj elkezd fehéredni, penészes lesz. Ennek több oka is van, így ennek jártunk utána kertész szemmel.

Kerüld el a hibákat a madáretetés során!

2026. január 13. 04:57

Hogyan tudunk segíteni az énekes és vízi madaraknak télen, ha beköszönt a hideg és leesik a hó? Milyen hibákat ne kövessünk el az etetés során? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Hertelendy Péterrel, aki minden évben eteti és megfigyeli a madarakat a kertjében.

Házikert Videó

Miért algásodik a kerti tavunk?

2021. május 27. 09:18

A kerti tavak különleges biológiai és ökológiai rendszerek a kertben. Valójában attól külön állnak, mégis ahogy a kert hat a tóra, úgy egy nagyobb kerti tó is hat a kertre. Viszont az algásodási probléma sokfelé felütheti a fejét, amit érdemes időben megszüntetni.

Hogyan szabaduljunk meg a békáktól a kertben? 5 biztos módszer az eltávolításukra

2024. május 13. 16:10

Ha békaproblémával küzd a kertjében, próbálja ki az alábbi humánus módszereket, hogy eltávolítsa őket a kertjéből.

Nem kell túlmisztifikálni: vizes élőhelyek a kertben

2024. október 10. 05:40

A vizes élőhelyből sokfélét építhetünk mi magunk is, de sok más, akár díszítőelemként használt vízlelőhelyet is kitalálhatunk (pl. madáritatók).

Békák a kerti tóban? Így csökkentheti a számukat

2025. augusztus 15. 08:10

A békák a kerti tó természetes lakói, de hangos kuruttyolásuk és nagy számuk néha zavaró lehet. Mutatjuk, mit tehetünk humánusan.