Házikert

Kerttervezés: hol legyen a medence a kertben?

Agrofórum Online

Egy medencét nem egy napra építünk fel és célszerű már előre kitalálni, hogy hova fogjuk építeni vagy felállítani. Nézzük az ismérveket, mit kell tudni medenceépítés előtt!

Amikor medencét tervezünk egy kertbe, akkor már a kerttervezés elején meg szoktam kérdezni, hogy van-e elgondolás arra, hogy hova kerüljön? Mivel egy épített medence sosem rövidtávra készül, így már a legelső elrendezési rajzokon is szerepel, legalább a tervezett helye. Akár épített medencében gondolkodunk, akár minden évben felfújós, majd télre elrakós verziót akarunk, a helye mindenképp olyan legyen, hogy ne kelljen évről évre átpakolászni. Miért? Erről is hamarosan lerántom a leplet.

A hely kiválasztása

A medence esetében, főleg az építettnél az egyik szempont az lesz, hogy a közvetlen környezetében ne legyen olyan fa telepítve, melynek intenzív a gyökérnövekedése, mert ez a későbbiekben gondot okozhat. Bár vannak gyökérvédő és burkolatvédő megoldások, azért az a biztos, ha már ültetésnél hagyunk elegendő távolságot a medence falazata és a növényzet között. Éppen ezért szokás épített medencék környezetébe inkább a kisebb termetű, maximum cserjeformákat választani, vagy vízpartimitátor fűféléket és egyéb évelőket.

A hely kiválasztásánál az is fontos, hogy ha például kisgyerek van a háznál, aki gyakori látogatója a medencének, akkor a szülők lehetőség szerint mindenhonnan rálássanak a vízre. Ennek biztonsági okai vannak, mert bár egy szülőnek „nagyságrendekkel több szeme van – még a hátán is -” egy átlagos emberhez képest, de nem lehetünk sosem elég óvatosak.

Épített medencék környezetébe inkább a kisebb termetű, maximum cserjeforma fás szárúakat válasszuk! (fotó: Pexels)

Az időszakosan felállított medence kérdésköre

Elméletben azt mondhatnánk, hogy teljesen mindegy, hogy hol van ez a medence, mert úgyis lebontásra kerül a kerti szezon végén és a helye “felszabadul”. De ha belegondolunk, akkor egy ilyen medencénél is fontos, hogy tiszta lábbal ki-be tudjunk szállni, hogy ne legyen útban a kerti életünk során sem. A másik ok, hogy fix helyet érdemes neki találni, hogy már egy szezon alatt is egy ponyvás medence alatt kipusztul a gyep. A tarack miatt érdemes is alá burkolatot tenni, ami lehet agroszövettől (ez csúszhat vizesen) kezdve geotextilen át műfű is vagy betonozott, térkövezett burkolat is.

Egy kerti medence környezete

Sok esetben nem az a fontos, hogy SPA-hangulatot teremtsünk a medence körül, főleg egy gyerekekkel teli nyári időszakban, hanem a medence környezetének biztonságosnak kell lennie. A térköves burkolatok között minden esetben például célszerű megérdeklődni, hogy vizesen mennyire csúszik! A nagyon csinos kültéri padlólapok és greslapok például vizesen nagyon csúszósak lehetnek, ami balesetveszélyes.

Egy gumiburkolat, ami szintén gyakori megoldás, viszont nagyon felforrósodhat a tűző napon, ami bár a talpunknak nem jó, mégis egy kevésbé csúszós megoldás lesz.

A virágágyásoktól kezdve a térelemekig a másik fontos szempont, hogy a medence vize relatív tiszta tudjon maradni. A mezítláb szaladgálásokkal sok szennyeződés kerülhet a vízbe, ha nem alakítunk ki lábáztató kis helyet a medence létrája mellett például. De ha közvetlen közelében díszkerti virágágyás van, akkor nemcsak a talajtól szennyeződhet a víz a nagy medencézés ki-be mászkálásakor, de a növényeknek sem tesz jót a klóros víz, ami a nagy játékban kiloccsan a medencéből.

Talajismeret: amit a kókuszrostról tudni érdemes

2025. november 10. 05:40

A fenntartható kertművelés egyik kulcsfontosságú elemeként tekintenek a kókuszrostra, hiszen számos előnye van a hagyományos földkeverékekkel szemben.

Novemberi kertgondozás: amit a profik sem hagynak ki

2025. november 9. 14:10

Novemberben sem áll meg az élet a kertben – most dől el, mennyire lesz termékeny a jövő év. Mutatjuk, mit érdemes még elvégezni a fagy előtt.

A kert „feketelistája” – fák, amiket jobb kerülni

2025. november 8. 11:10

Vannak fák, amik többet ártanak a kertben, mint használnak – mutatjuk, melyeket érdemes elkerülni jó messzire!

Királydinnye és átoktüske: bosszantó gyomnövények, melyek gyógynövények is egyben

2025. november 6. 05:40

A királydinnye és az átoktüske remek példák arra, hogy a természetben nincs éles határ gyom és gyógynövény között.

Ilyen trükkökkel is lehet egy telephely kertje impozáns és márkaépítő

2023. október 22. 12:10

Vajon a kert mennyire tudja lekövetni az átlagos igények és kötelező elvárások mellett akár a vállalkozás arculatát is? Erre hozok pár érdekes gyakorlati példát saját “praxisomból”.

A celózia, avagy magyarparéj nevelése

2023. február 10. 09:36

Akár tollas, akár kakastaréjos, a celózia (vagy magyarparéj) sokféle formában és színben pompázik. Valószínűleg ez teszi ezt a figyelemre méltó növényt olyan népszerűvé.

Kutyaherba: milyen gyógynövények használhatók kutyáknál?

2023. május 7. 06:39

Közelednek a meleg napok, így a kutyáinkat is érdemes felerősíteni, hogy jobban bírják a kánikulát.

Kiültethetem az ajándékba kapott kaméliát a kertbe? Télen nem fog elfagyni?

2022. május 12. 06:06

A kaméliát a kertbe szeretném ültetni, mert nem lenne hol teleltetni, ha kaspóba ültetném. Tartok tőle, hogy el fog fagyni, ha kint lesz. Hogy tudom a fagytól megvédeni?