Házikert

Miért nem virágzik a szerelemvirág?

Agrofórum Online

Egy időben még nekem is meg kellett dolgozni a virágzásáért, de végre mondhatom, hogy sikerült! Így oldottam meg, és ezért nem virágzott korábban a szerelemvirágom.

A szerelemvirág (Agapanthus africanus) vagy afrikai liliom rendkívül mutatós, szép növény. Gumós növény és egzotikus megjelenésű virágai július és augusztus között virágoznak. Virágszára igen nagy, 2-3 méter magas is lehet akár! Éppen ezért olyan kedvelt növény, így természetesen kertészként nekem is kellett a kertbe, csak épp a virágoztatásánál akadtam el. A virágfejek is hatalmasak: 30-60 cm átmérőjűek is lehetnek.

Kertben dézsába ültetve, de ágyásokba csoportosan ültetve is nagyon szépek.

Miért nem virágzik a szerelemvirág?

Az agapantusz teljes napfényben virágzik a leginkább. Olyan helyet válasszunk neki, ahol legalább napi 8 órát süti a nap. A sok napfény ösztönzi a növényt a virágzásra, ami miatt nálam az egyik gond itt volt, a dézsáját félárnyékba tettem, így nem is virágzott két éven keresztül.

Hőmennyiségre főleg a meleget szereti, ne aggódjunk hát, hogy a nyári kánikulában megviseli a meleg, nem lesz gond! A 18-24 Celsius-fok közötti szobahőmérsékletet szereti amúgy legjobban.

Szerelemvirág
Teljes napfényben virágzik a leginkább (fotó: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/szirmok-gyar-uzem-noveny-62292/)

Az a jó, ha dézsában neveljük, mivel télen teleltetni kell, így könnyen mozgatható marad, ha beköszönt az ősz.

Hajlamos a gyökérrothadásra, így jó vízelvezető és mégis tápdús talajra van szüksége. Ha nagyon agyagos a talajunk, akkor javítsuk a vízháztartását homok hozzáadásával vagy komposzt belekeverésével. Ha pedig dézsában tartjuk a növényt, akkor érdemes sok lyukút választani, hogy véletlenül se legyen pangó víz a talajában.

Míg télen nem igényli a sok öntözést, nyáron akkor virágzik kielégítően, ha megfelelően nedvesen tartjuk a talaját.

A szerelemvirág tápanyagigényes, méghozzá magas káliumigénye van. Így ha nem kap elegendő káliumot, akkor a virágzás is elmarad vagy gyengébb lesz. Mivel a kálium kell a gumók fejlődéséhez, így minél erőteljesebb a gumónövekedés, annál szebb és nagyobb virágokat fog hozni az agapantusz is.

Tavasz a lakásban: cserepes nárcisz sikeres nevelése

2026. január 15. 14:10

A cserepes nárcisz kevés munkával is látványos. Mutatjuk, mire figyeljen az ültetéstől a virágzásig.

Borbolya a kertben: mérgező díszcserje vagy hasznos gyümölcs?

2026. január 14. 11:10

A borbolya látványos, de nem minden faja biztonságos. Mutatjuk, mikor ehető a termés, és mikor jelent kockázatot.

Milyen szempontok alapján válasszunk metszőollót?

2026. január 14. 05:40

Az egyik alapvető kérdés, hogy mitől fogunk majd szeretni egy metszőollóval dolgozni? Mert ugye bármikor elképzelhető egy nagyobb kertben, hogy akár egész nap dolgozni kell vele.

Fehéredik a szobanövény földje? - Íme a megoldás!

2026. január 13. 05:40

A téli időszak egyik gyakori problémája, amikor a szobanövények cserepében a talaj elkezd fehéredni, penészes lesz. Ennek több oka is van, így ennek jártunk utána kertész szemmel.

Kiültethető a kertbe az elvirágzott, cserepes jácint?

2023. március 31. 04:37

Névnapomra kaptam egy cserepes jácintot ajándékba. Nagyon szép volt, de időközben elvirágzott. Kiültethető most a kertbe ez az elvirágzott jácint?

Mi az a kinövés a citromfán, ami szétfeszíti a kérgét?

2022. december 10. 04:36

Van egy 56 éves citromfánk, megjelent rajta valami kinövés, ami szétfeszíti a kérget. Mi lehet ez, mivel/hogyan tudom kezelni, hogy ne menjen tönkre?

Klemátisz szaporítása: Otthonról végezhető?

2023. január 14. 10:39

Lehet a klemátiszt otthon szaporítani? Ha igen, mikor és hogyan?

Mikor és hogyan locsoljuk a zöldséges kertet?

2022. július 21. 10:42

A legtöbb kezdő kertész nem tudja, hogy ténylegesen mennyi vízre van szüksége a kertje megöntözéséhez.