Házikert

Fügefalevél szörp és dzsem: Őszi befőzés

Agrofórum Online

Kevesen tudják, hogy nem csak a füge édes terméséből, hanem a leveleiből is finom szörpöt és izgalmas ízvilágú dzsemet készíthetünk. Aki egyszer kipróbálja, az bizton rákap az elkészítésére, ami remek őszi kikapcsolódás, ráadásul – pláne, ha saját fügefánk is van a kertünkben – kis túlzással ingyen van.

És akkor még ott van az az érzés is, hogy nem hagytuk kárba veszni a fa leveleit, amelyek a hideg idő beköszöntével úgyis lehullottak volna. Persze, a levelek java így is a földön végzi, de mi lehet annál hatékonyabb, ha még idejében befőzzük őket, amíg a fán vannak, a többit pedig szépen összegyűjtjük komposztnak? 

Most azonban lássuk, hogyan kell elkészíteni a szörpöt (amit külföldön nemes egyszerűséggel csak „aranyszörpnek” neveznek) és a dzsemet! Az alábbi recept mindkettő elkészítésére alkalmas, a különbség mindössze annyi, hogy utóbbiba pektint keverünk és szörpös üvegek helyett kicsi kerek befőttes üvegekbe tesszük el.

Fügefalevél szörp / dzsem

Hozzávalók: 15 nagyméretű fügefalevél, 5 csésze (2,5 dl=1 csésze) víz, 4 csésze méz

Elkészítés: 

  • A leveleket leszedjük, megmossuk, ha túl nagyok, kisebb darabokra tépkedjük, majd beletesszük őket egy hőálló tálba. 
  •  A vizet és a mézet egy fazékban összekeverjük, felforraljuk, majd ráöntjük a fügefalevelekre úgy, hogy teljesen ellepje őket a folyadék. A tálat lefedjük egy konyharuhával és hagyjuk kihűlni. 
  • Ha teljesen (pontosabban szobahőmérsékletre hűlt a folyadék), kicseréljük a borítást: dupla réteg fóliával fedjük le a tálat és 1 napig szobahőmérsékleten hagyjuk érlelődni a keveréket.
  • A következő napon sterilizáljuk az üvegeket, célszerű a kupakok belsejét külön alkohollal (patikai alkohollal vagy egyszerű vodkával) átöblíteni és szépen felsorakoztatjuk őket. 
  • A fügefaleveleket kinyomkodjuk, kidobjuk, leszűrjük a levet, majd egy fazékba öntjük és felforraljuk. A szörphöz üvegekbe töltjük a felforralt levet, míg a dzsemhez pektint keverünk hozzá (a csomagoláson található útmutató szerint), és eztán töltjük még forrón a kisebb befőttesüvegekbe. Nedves ronggyal letöröljük az üvegeket, 10 percre fejtetőre állítjuk őket, majd mehetnek a száraz dunsztba 24 órára. Az így elkészült befőttek akár 2 évig is elállnak, de akkor a legfinomabbak, ha fél-egy éven belül felhasználjuk őket. Az ízük a juharszirupéra hasonlít, így remekül illenek palacsintákhoz, desszertekhez, pitékhez. 

Fügefaleveles vodkakoktél

A fügefalevél szörpből finom vodkakoktél készíthető (a vodka-fügefalevél szörp arányt ki kell kísérletezni, kinek, mi ízlik), mivel csodásan harmonizál a fügés ízvilág a vodka karakteres ízével. Tálaláskor citromkarika helyett fügeszeleteket használunk. Nagyon jól illenek hozzá az olívás-kecskesajtos apró sós ropogtatnivalók. 

A fügefalevél-szirup egyik kedvenc felhasználási módja a vodkakoktél (egyszerre csak egy kis szirupot adjon hozzá, amíg meg nem találja az ideális vodka/szirup arányt); a pohár peremén a szokásos citrusszelet helyett használjon fügeszelete.

Az édesszájúak friss (félbevágott) fügére csöpögtessenek egy kis fügefalevél-szirupot, és tálalják vékony szeletekre vágott, pirított, olívaolajjal és narancshéjjal díszített pirítóssal és cheddar- vagy kecskesajttal. Remekül illik hozzá minden sós ropogtatni-való és a legtöbb gyümölcs is. 

Így szaporítható az aloe vera házilag, biztos sikerrel

2025. december 28. 14:10

Egy egészséges aloe vera önmagát szaporítja. A sarjak leválasztásával gyorsan és biztonságosan nevelhet új növényeket.

Hazai védjegyek I.

2025. december 28. 05:40

A védjegy használójának meg kell felelnie a védjegyhez kapcsolódó egyedi követelményrendszernek, amelyet időről időre ellenőriz az erre kijelölt hatóság vagy független szervezet.

Szúrós levelek, piros bogyók, erős karakter

2025. december 27. 11:10

Szúrós levelek, fényes lomb, piros bogyók – a magyal megosztó, mégis izgalmas választás. Tudatos ültetéssel sokkal többet ad, mint gondolnánk.

15 téli madárbarát növény – így segítse a kert szárnyas lakóit a hideg hónapokban!

2025. december 27. 05:40

Cikkünkben összegyűjtöttük a legjobb téli madárbarát növényeket, amelyek nemcsak díszítenek, hanem életet is visznek a fagyos hónapokba.

Üvegbe zárt gyümölcsök

2019. április 28. 09:32

A Quali-T Bt. a függőséget okozó lekvárokon túl bodzafeldolgozással is foglalkozik. Sőt, ez az, ami jelenleg a cég gazdálkodásának legerősebb pillérje. A biofeldolgozáson kívül ugyanis szinte a kezdetektől készítenek exportra bodzavirág szörpöt, melyet félkész termékként értékesítenek.

Bodzavirágszezon: mit készíthetünk belőle?

2022. június 29. 05:37

A bodza egy hálás növény alapvetően, mert viszonylag könnyen tartható haszonnövény és még kezdő kertészeken sem fog ki, főleg, ha a levéltetvek ellen és a poloskák ellen meg tudjuk védeni.

Most érik a bodzabogyó: mit készíthetünk belőle?

2022. szeptember 23. 05:37

Igazán jó immunerősítő szörpkeverékeket és ivóleveket lehet házilag készíteni bodzabogyóból, különösen, ha más, ízletesebb gyümölccsel keverjük.

Mit kezdjünk a sok levendulával?

2022. július 9. 05:36

Még azok is ellátogattak levendulamezőre levendulát szedni, akik valójában nem is szeretik nagyon az illatát, mert jó szelfizőhely, kirándulási lehetőség.