Házikert

Palántát neveljünk vagy kész palántát vegyünk?

Agrofórum Online

Minden évben, az év ezen szakában egy aktuális kérdés szokott lenni, hogy vajon a kész palánta a jobb vagy ha magunk neveljük. A kérdés jogos! Így máris elmondom az érveket és ellenérveket is.

A kész palánta esete

Nagyon érdekes dolog ez a kész palánta. Hosszú évek tapasztalata alapján azt kell mondjam, hogy igazán ritkán veszek, veszünk kész palántát. Ha veszünk is, akkor minden esetben megbízható helyről, ahol stimmel a fajta, egészséges a növény és nemcsak hirtelen ránézésre, de a gyökér is jó erőben van.

A kész palánták jó részét piacon árusítják, fajtamegjelölés nélkül. Jobb esetben kap egy táblát, hogy milyen fajta, de még ez is tartogathat meglepetéseket. Sokszor jártunk így, sajnos nem levegőbe beszélek. Ez főleg akkor kellemetlen, amikor egy adott speciális fajtát keresünk – okkal -, majd a 10 palántából töredéke lesz pont az a fajta.

Ennek egyik oka a nem jól, nem szabályosan megszedett vetőmag, és így random fajtáink is lesznek a palántáknál.

A kész palánták másik kérdése, hogy nem látunk bele a cserépbe és a talajba. A gyökér minősége szintén fontos tényező a kész palánta esetében. Emellett még idesorolnám azt is, hogy vajon tudjuk-e milyen tápanyagozással nevelték a palántát, és mi tudjuk-e azt biztosítani legalább egy darabig az adott növénynek?

TIPP: Ha van mód rá, minden esetben kérdezzük meg, milyen tápanyagozással nevelték a növényeket, mert így sokkal könnyebben tudjuk továbbnevelni. Ezt az állattartóknak nem is kell mondani, mert tudják, hogy minden takarmányváltás egy állatnál stresszt okoz. De növényeknél sincs ez másképp.

Ha mi neveljük a palántát

Ez akkor jó ötlet, ha tudjuk olyan helyen tartani őket, ahol elegendő a természetes fény, vagy a neveléshez szükséges luxot tudjuk biztosítani pótmegvilágítással. Ebben az esetben a fajták bombabiztosak lesznek, mert mi magunk vetjük, vélhetően fémzárolt vetőmagból, így a kelés is alapvetően megfelelő lesz.

A fajta sem fog alternálni, várhatóan szép egyöntetű palántaállományunk lesz.

Viszont a növényvédelemre oda kell komolyabban figyelni, mert a friss, fiatal palánták a legkényesebbek a palántadőlésre és más kórságokra is. Ha a talaj nem volt megfelelő minőségű, akkor ebben az időszakban kelnek ki a tőzeglegyek is, ami szintén a palánták károsodását eredményezheti.

A gyökeresedésre is van behatásunk, hiszen a foszfor és a mikroelemek sokasága támogatja a megfelelő gyökérképződést, ami elengedhetetlen az egészséges palánták nevelésénél.

Figyeljünk oda, hogy a szár is erős legyen, mert akkor lesz ellenálló a palánta akár a kiültetés után is.

A palántaneveléshez hely és idő kell, amit igazából megveszünk magunknak, amikor kész palántát vásárolunk. Viszont ezzel egyidőben a palántanevelés jó móka, jó sikerélmény is lehet és tudjuk is, hogy mit és hogyan csináltunk a palántaneveléskor, így sokkal könnyebb a későbbiekben is a kiültetés utáni időszak.

Virágzó kert télen? Igen, ezek a növények dacolnak a faggyal

2026. január 17. 14:10

A téli virágzó dísznövények nemcsak színt, hanem életet is visznek a kertbe a leghidegebb hónapokban.

A fehér cukor természetes alternatívái

2026. január 17. 05:40

Lássuk most azt, hogy milyen esetekben és mivel tudnánk pótolni a fehér cukrot az italainkban és az ételeinkben, és egyáltalán a mindennapjainkban!

Mikor és mennyit öntözzük a szobanövényeket? Útmutató a hibák elkerüléséhez

2026. január 16. 11:10

A túl sok törődés is ölhet. Megmutatjuk, mikor és mennyit öntözzön, hogy a szobanövényei végre ne szenvedjenek.

Tavasz a lakásban: cserepes nárcisz sikeres nevelése

2026. január 15. 14:10

A cserepes nárcisz kevés munkával is látványos. Mutatjuk, mire figyeljen az ültetéstől a virágzásig.

Vetőmagok tárolása a hosszú távú magtakarékosság jegyében

2022. augusztus 26. 06:32

Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat a tudnivalókat, amelyeket érdemes szem előtt tartania, ha azt akarja, hogy sokáig elálljanak a vetőmagjai.

A keresztesvirágúak földibolhái

2019. március 29. 10:37

A káposztaféléket már az ókori rómaiak is ismerték és nagyra értékelték, orvosságként tisztelték és a szegények orvosának titulálták. Jelentőségét nem véletlenül ismerték el, a hazánkban is évszázadok óta termesztett káposztafélék élettani szempontból számos előnyös tulajdonságokat hordoznak, magas a vitamin- (B1, B2, K1 és C), az ásványianyag- és a rosttartalmuk, így kedvelt élelmiszernövények.

RAPOOL-REPCÉK 2020: PHOENIX CL

2020. június 24. 13:47

A PHOENIX CL középérésű Clearfield-hibrid, amelynek magas terméspotenciálja új szintet teremtett a herbicidtoleráns szegmensben.

Prémium kategóriás megoldásokkal várta a látogatókat a CHH Műszaki KFT az AGROmashEXPO-n

2018. január 30. 19:30

A CHH Műszaki KFT mezőgazdasági és élelmiszeripari gépforgalmazó, a dán Cimbria vállalatcsoport közvetlen hazai képviselete.