Házikert

Rózsalonc metszése a gazdag virágzásért

Agrofórum Online

A rózsalonc egy igen szép virágzó dísznövény, akár szoliternövényként, akár az ágyásaink részeként neveljük, megmutatja szépségét, ha jól metszük meg. A Weigela bokrok metszését hoztam mai témának.

A rózsalonc (Weigela florida) pár éve kezdett el teret hódítani igazán a kertekben, bár előtte is sokan ültették, de az utóbbi években, ahogy a cottage garden életérzés terjed, úgy nyert teret a rózsalonc is. Nem keverendő össze a Lonicera fajok loncaival.

Még egy zöld gyepet is képesek szoliternövényként feldobni, ha kisebb csoportba ültetjük őket. Bordó, zöld, tarka, vagy akár fehér szegélyű levelei virágzási időn kívül is díszítenek. Fő virágzási ideje a május-június, ekkor nyílnak tölcsér és harang formájú virágai. A másfél méter magas cserjét csak úgy beborítják a virágok! Másodvirágzása augusztusban van, amikor szintén virágzik, csak kisebb „lelkesedéssel”.

Már korábbi írásaimban említettem is a nyíratlan sövények között, hiszen erre a célra is kifejezetten javasolt díszcserje.

Mi a rózsalonc igénye?

Ahhoz, hogy cserjeként szépen mutasson és a belseje ne kopaszodjon fel, érdemes napra vagy legalább félárnyékos helyre ültetni. Normál kerti talajt igényel, nincsenek extra igénye e téren.

Rózsalonc metszése
Rózsalonc (fotó: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/cserje-szirmok-fa-novenyvilag-4594504/)

Igazi szépségét akkor mutatja, ha a metszését is jól végezzük.

A rózsalonc metszése

A legszebb rózsaloncokat úgy metszik, hogy közvetlenül a virágzás után vágják vissza a hajtásaikat. A rózsalonc, ha nincsen megfelelően és időben megmetszve, akkor elöregedik és felkopaszodik.

Mivel a következő évi virágokat az idei friss hajtások végén hozza, így mindig gondoskodjunk arról, hogy minél több idei friss hajtás növekedjen. Ehhez célszerűen először a hajtások végeit csípjük vissza, úgy egynegyedükre. A rózsalonc jól viseli a durvább metszést is, de inkább a hajtások 1/3-át hagyjuk meg!

Míg a gyümölcsfáknál a metszést mindig a lefelé álló hajtásokra vágjuk vissza, mondjuk úgy, gallérokat kialakítva, addig a rózsalonc akkor mutat a legszebben, ha a felfelé törő elágazásokra van visszametszve, hogy felfelé törekedhessen a virágzásig.

Ne várja meg az első fagyot: ezeket a növényeket már októberben be kell vinni

2026. október 13. 08:10

Ahogy hűvösebbé válnak az októberi éjszakák, sorra kerülnek veszélybe a fagyérzékeny dísznövények. De nem mindegyiket kell egyszerre telelőbe vinni.

Mikor kell utoljára füvet nyírni ősszel?

2026. október 12. 11:10

Tél előtt sem a túl hosszú, sem a túl rövid gyep nem ideális. Mutatjuk, mikor és milyen magasságban érdemes utoljára nyírni.

Mi ásott lyukat a kertemben? Mostantól könnyen azonosíthatja a károsítókat

2026. október 12. 09:10

Sok kerttulajdonos ébredt már arra, hogy a kertje, udvara tökéletes pázsitját valami feldúlta, összelyuggatta. A károsító azonosítása nem túl nehézkes.

A rendezett kert nem feltétlenül egészséges kert: mit árul el a kertünk a biodiverzitásról?

2026. október 12. 05:40

A kert nem attól lesz egészséges, hogy minden centimétere rendezett. Sőt, előfordulhat, hogy éppen ilyenkor a kertből valami fontos hiányzik: az élővilág változatossága.

Milyen betegség miatt foltosodik és hal el a málna vesszője?

2025. augusztus 31. 04:36

Szeretném megkérdezni, hogy mitől foltosodik és hal el a málnám vesszője? Mit tehetek ellene? Kérem gyors válaszukat!

Mikor kell metszeni a hibiszkuszt, hogy ontsa a virágot?

2026. február 4. 11:10

A hibiszkusz akkor mutatja meg igazi szépségét, ha jókor és jól metsszük. Mutatjuk, hogyan lesz virágözön a kertben.

A tél végi metszés alapozza meg a gyümölcsfák terméshozamát!

2025. március 14. 05:40

Íme néhány fő előnye, ami miatt javasolt a tél végi metszés!

Ejtsük a legkisebb sebet a növényen!

2023. április 13. 09:36

A szakmai napon lehetőség nyílt a gyakorlat egy szeletébe is betekintést nyerni: Dr. Lukácsy György, a MATE Szőlészeti és Borászati Intézet adjunktusa metszési bemutatót tartott a MATE Georgikon Campus cserszegtomaji Szőlészeti-Borászati Kísérleti Telepén.