Házikert

Száraz és árnyékos kertek növényei

Agrofórum Online

A legtöbben olyan kertről álmodunk, melyben rengeteg növény növekedik, kellemes a mikroklíma, van elegendő fény és ugyanúgy van árnyék is. Ehhez képest az elmúlt években egy aszályosabb és szárazabb levegőjű kertünk lett és az a kevés árnyékot adó növény is sínylődik. A megváltozott időjáráshoz a kertet is alakítani, formálni, javítgatni kell.

Mikor lesz árnyékos egy kert?

Egy növény nem növény és egy fával sem lesz árnyékos a kertünk. Ahhoz, hogy tényleg árnyékos kertet építhessünk magunknak, ismerni kell a nap járását, a szélirányt is, és többrétegű kertet kell kialakítani, nem elég 1-1 fát elültetni. Az egész kertre egy nagyra nőtt rendszerként kell tekinteni, melybe tartoznak az egynyáriak, évelők, cserjék, bokrok és a fák is, melyek között a lombhullatók és az örökzöldek is fontos helyet foglalnak el.

A rendszerben mindnek helye van és a valódi árnyékos kerthez mindegyik kell. Ha csak pár fával próbáljuk ezt megoldani, akkor inkább csak félárnyékos kertig jutunk.

A száraz kert valóban probléma?

Nekem, aki a homoksivatag közepén lakik, vagyis a Homokhátság azon részén, ahol tényleg a tengerparti föveny típusú homok a talajt jelentő „képződmény”, akkor azt mondom, hogy eleinte igazi kihívás volt, még szakemberként is. Az Alföld amúgy is a száraz és aszályos helyek közé tartozik, és egy száraz kert azért adja fel a leckét, mert bár gyűjthetünk esővizet, itt az eső is olyan kevés, hogy szinte észre sem vesszük. Ilyenkor a sivatagibb jellegű, víztározós növények felé érdemes elmenni úgy, hogy fokozatosan tesszük árnyékosabbá is a kertet, így egy dinamikus változás is jelen van a kertben folyamatosan.

Milyen növényeket tegyünk árnyékba?

A magyar nevek sokszor nagyon beszédesek. Az árnyékliliomok tipikusan az árnyékkedvelők közé tartoznak, így jó alsó növényszintet lehet velük alkotni. Egy meténg is ide tartozik, mely még a diófák alatt is szépen fejlődik, gyenge homoktalajon is.

Emellett az erdei pajzsikák, tiszafák örökzöldként, közöttük az évelő díszcsicsóka (Helinathus) is jó kombináció lesz.

Sokan a loncokat napos helyre ültetik, de az a helyzet, hogy árnyékos vagy félárnyékos helyen sokkal jobban fejlődnek, ráadásul pergolákra is felfuttathatók, ami külön értéke egy olyan kertben, ahol árnyékos helyeket kell tudni kialakítani a meglévők mellé.

De mi a helyzet a szárazsággal?

Az első és a legfontosabb, hogy a talajt fedjük le: mulcsozzunk, főleg növényi alapon és ne kavicsburkolatot szórjunk az amúgy is napsütötte és száraz talaj tetejére, mert még jobban fokozni fogja a kiszárító hatást.

A fenyőkéreg és más kéreg alapú mulcsok pont ezért praktikusak, mert a nedvességet a talajban tudják tartani.

Száraz kertekbe nem csak kaktuszok közül válogathatunk! Sokan ezért kezdenek el medvetalpkaktuszt ültetni és agávét, mert itt bizony csak az marad meg. Viszont a tapasztalat az, hogy számos pozsgás növény, a varjúhájaktól egészen a kövirózsákig szép sziklakertet alakítanak ki. Emellett a sziklagyepek növényei közül is választhatunk díszfüveket, vízpartimitátor növényeket, mint a sásliliomok, vagy akár tehetünk szappanfűfélékből is virágzó foltokat a kertbe. Ugyanígy a szegfűfélék, az ajuga, a színes virágzatú cickafarkok szintén jó párosítások évelő ágyakba.

Emellett ott van a lehetőség, hogy fokozatosan árnyékosítsuk és ezzel együtt a párát is visszatartsuk a talajban. Ültessünk kisebb virágzó cserjéket, mint a kékszakáll, nagyobb levelű évelőket, mint a bíbor kasvirág vagy a majdnem mindent kibíró rozmaring. Minél dúsabb növényzetet tudunk beültetni már indításképp, annál nagyobb esély van rá, hogy a szárazságigényes növények mellett elkezdhetünk már kicsit kikacsintgatni a nedvességet jobban igénylők felé is majd.

Ne várja meg az első fagyot: ezeket a növényeket már októberben be kell vinni

2026. október 13. 08:10

Ahogy hűvösebbé válnak az októberi éjszakák, sorra kerülnek veszélybe a fagyérzékeny dísznövények. De nem mindegyiket kell egyszerre telelőbe vinni.

Mikor kell utoljára füvet nyírni ősszel?

2026. október 12. 11:10

Tél előtt sem a túl hosszú, sem a túl rövid gyep nem ideális. Mutatjuk, mikor és milyen magasságban érdemes utoljára nyírni.

Mi ásott lyukat a kertemben? Mostantól könnyen azonosíthatja a károsítókat

2026. október 12. 09:10

Sok kerttulajdonos ébredt már arra, hogy a kertje, udvara tökéletes pázsitját valami feldúlta, összelyuggatta. A károsító azonosítása nem túl nehézkes.

A rendezett kert nem feltétlenül egészséges kert: mit árul el a kertünk a biodiverzitásról?

2026. október 12. 05:40

A kert nem attól lesz egészséges, hogy minden centimétere rendezett. Sőt, előfordulhat, hogy éppen ilyenkor a kertből valami fontos hiányzik: az élővilág változatossága.

A kártevők a dísznövényeinket sem kímélik

2018. május 4. 05:30

Dísznövényeink közül a buxuson ismét tarol a selyemfényű puszpángmoly hernyója.

Érdemes lemosó permetezést végezni a rózsáknál?

2022. november 19. 05:42

Érdemes-e lemosó permetezni a rózsákat? Véd-e a lisztharmat ellen?

Mitől van fehér, gyapjas bevonat a kőrisfákon?

2019. május 5. 11:58

A kőrisfákon fehér gyapjas bevonat jelent meg, hasonlít a vértetűhöz. Korábban ilyet nem láttam. Mik ezek, lehet ellenük védekezni?

Már az íriszeket is pusztítja valami?

2019. június 21. 10:39

F. Mária kérdése: Íriszeim leveleit szürkés színű lárvák rágták. Egyes töveken alig maradt levél. Milyen kártevő lehet, és hogyan védekezhetek ellenük?