Házikert

Téli felkészülés: így zárjuk el a kerti csapot

Agrofórum Online

Ha már közeledik a tél, akkor itt az ideje fagymentes helyre vinni a kerti gépeket, de a kerti csap elzárása is időszerű lett.

Az ősz végi, tél eleji feladatok közé tartozik, hogy minden olyan eszközt, mely télen szétfagyhat, azt bizony fagymentes helyre kell tenni, és még a kerti csapot is vízteleníteni kell, hogy ne tudjon a csővezetékeken belül szétfagyni a rendszer. Ez minden kerti csapra, a kútról üzemelőkre is igaz.

Milyen gépeket vigyünk fagymentes helyre?

Elsősorban itt az olyan gépekre, szerkezetekre kell gondolni, melyekben a fagyás kárt tehet. Ez igaz a medence szivattyújára is, ha eddig kint tároltuk, akkor szereljük most már szét a rendszert, vagy bugyoláljuk be úgy, hogy a víz ne tudjon belefolyni és ne is tudjon szétfagyni a berendezés. A szétbontható, könnyű szerkezetes medencékre is igaz lesz: engedjük le a vizet, ha eddig nem tettük, takarítsuk ki a medencefóliát, és ha megszáradt, akkor tegyük el rágcsálóktól és fagytól mentes helyre. Erre például kiváló megoldás egy nagy műanyag hordó, melyet bármikor lezárhatunk egy masszív fedéllel: így a rágcsálók sem költöznek bele a téli időszakban.

Emellett minden kerti szivattyút téliesíteni kell, a benzinmotoros gépeknek sem árt, ha fagymentes helyre tudjuk vinni, mint a fűkaszák, láncfűrészek és más eszközök.

A téli időszakra takarítás után természetesen a többi szerszámot is be kell vinni zárt helyre, még akkor is, ha nem fagymentes a hely. A műtrágyáknak és növényvédő szereknek sem kedvez a fagy, így fagymentes pincébe vagy házikóba tegyük őket most már.

A kerti csapot télire vízteleníteni kell! (fotó: Pixabay)

Mi legyen a kerti csapokkal?

Ideje a fagycsapnál elzárni őket most már. A fagycsap mindig a talajszint alatt, fagypont alatti mélységben keresendő, így ha nem találjuk a vizes aknában, akkor érdemes megkeresni, kiásni, ha netán a nyári időszakban valami állat (pocok, vakond) földet hányt rá. Ilyenkor légteleníteni is kell a csapokat, a teljes vízrendszer elzárása után hagyjuk nyitva a rendszert, hogy a felesleges víz és nyomás eltávozzon a rendszerből, így nem fog télen szétfagyni.

A téli időszakban a vízaknán belül is téliesíthetünk: régi rongyokkal, takarókkal nagyon szépen megvédhetők a vizesblokk alkatrészei, elemei. Sokszor elég csak körbetekerni a csővezetékeken a rongyokat, már sokat tettünk a megvédésük érdekében.

Télen a napelemes kerti világítást is érdemes eltenni

Az utóbbi időben, ahogy terjed a napelemes kerti lámpák hódítása, úgy szomorodnak el a kertbarátok tavasszal, amikor várnák a napsütésben, hogy töltődjenek a kis lámpák és napelemes díszek, de semmi. A fagy ezeket a kis szerkezeteket is károsíthatja, érdemes őket télre zárt helyre tenni, mivel a tetejükön, pont a napelemes részen megáll a csapadék és rá is fagy, ami hamar a dekortermék végét jelenti a világítás szempontjából.

Apró rovar, óriási kár – titkos ellenség támad a cserepekben

2026. február 2. 11:10

Öntözéskor fekete rovarfelhő száll fel a cserepekből? Nem véletlen: a gyászszúnyog a gyökereknél pusztít.

Mi a feladatunk télen a komposztdombbal?

2026. február 2. 05:40

Télen a komposztdomb nem igényel sok munkát, de elhanyagolni sem szabad. A fő feladatunk a rétegezés, a nedvesség szabályozása és a hő megtartása.

Február 1. a Tisza élővilágának emléknapja

2026. február 1. 05:40

2026-ban február első vasárnapján ismét leróhatjuk tiszteletünket a Tisza felbecsülhetetlen értékű élővilága előtt.

Pálmát metszeni? Igen, de csak nagyon óvatosan

2026. január 31. 14:10

A pálmák metszése több kárt okozhat, mint hasznot. Megmutatjuk, mikor szabad beavatkozni, és mikor jobb békén hagyni a növényt.

Hogyan előzzük meg, hogy a növények fagykárt szenvedjenek?

2024. október 24. 13:10

A téllel járó hideget nem minden kerti növény viseli jól. Mi viszont sokat tehetünk azért, hogy mégse érje őket fagykár.

Akár talajmenti fagy is jöhet - drasztikus időjárás-változás

2019. május 3. 10:27

Már az elmúlt tíz nap esői is számottevően csökkentették a szárazságot az ország aszállyal jobban sújtott, keleti felén, és az aranyat érő csapadéknak az előttünk álló héten is jelentős utánpótlása ígérkezik. Ezzel együtt vasárnaptól átmeneti lehűlés is érkezik.

Kedd hajnalban akár fagyhat is!

2019. április 15. 09:13

Derült, száraz időre számíthatunk. Fokozatosan csillapodik a légmozgás, reggel már inkább csak a keleti megyékben lehet élénk az északkeleti szél.

Lyukas a babszem! - Ki lehet az elkövető?

2019. november 30. 10:54

F. Zita kérdése: A kamrában tárolt szemes babot apró, sötét színű bogarak kilyuggatták. Mik azok, hogyan menthetem meg a még nem károsodott babot?