11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Házikert

Termesszünk rozmaringot!

Agrofórum Online

Ősidők óta ismert gyógynövény és egyben fűszer is a rozmaring. Minden kertben helye lenne, nemcsak jótékony hatása miatt, hanem kellemes megjelenése és illatos hajtásai, virágai miatt is. A nyár legelején nyíló lilás virágaival díszít, majd újra örökzöld kékeszöld levelekkel hoz színt életünkbe.

Érdekessége a rozmaringnak, hogy már az ókori görögök is csodálták. Úgy tartották, hogy serkenti az agyműködést, így a diákok is előszeretettel tartották maguknál a rozmaring ágakat. Telt az idő és már a szerelmesek hűségének jelképe is lett, pontosabban a hűség és a tisztaság jelképévé vált. Nem véletlen, hogy az esküvői asztalok gyakori dekorációs eleme is.

A tenger harmata

A rozmaring latin nevének – Rosmarinus officinalis – magyarra fordítása a tenger harmata igencsak kifejező. Őshazája is a tengerpartra utal. A Kárpát-medencébe a rómaiak hozták be, akik elterjesztették más területeken is végül.

Az ajakosok családjába tartozó félcserje, fás hajtásrendszerrel, mely fiatalon fehér, idősödve barnára vált. Dúsan elágazó szára akár 2 méter magasra is megnőhet. Ilyenkor viszont a téli hótól szét is terülhet, mert karózni érdemes egy adott méret felett ahhoz, hogy esztétikus látványt nyújthasson. Másik megoldás természetesen a rendszeres metszése.

A jellegzetes, kámforra emlékeztető illatot a mirigyszőrökben való illóolaj okozza. Igen sokáig virágzik, májustól június végéig is kitarthat a lila virágok élettartama.

Az illóolaj-tartalma attól is függ, hogy milyen klímán tartjuk. A hideget nem kedveli, sőt sokáig fagyérzékeny, melegigényes faj. Bár közepes fényigényű, a tűző napot szereti és ekkor a legmagasabb az illóolaj-tartalma is.

Tipikusan az az örökzöld növény, mely az alföldi, csapadékszegény területeken is képes megélni, mert akár hetekig is bírja víz nélkül.

Hogyan legyen saját cserjénk?

A szaporítási módok közül a magvetést és palántanevelést nem érdemes választani. Dugvánnyal vagy bujtással viszont könnyen legyökereztethető. A nyáron megszedett, 10-15 cm-es 4 rügyes hajtásvégek szabad földön is könnyen gyökeresednek. Gyorsítható az eredés, ha a dugványok alsó, földbe kerülő végén az utolsó rügyet kivakítjuk.

Ha meggyökeresedett, akkor első évben egy jól előkészített talajban tovább nevelhetjük. Első két évben metszeni nem szokás, hagyjuk megerősödni. Az első metszése a virágzás előtt célszerű, második metszése szeptember magasságában (de ez az időjárás függvényében eltérhet).

Miért jó a rozmaring?

Gyógyszeripari és illóolaj-ipari felhasználásáról sok szakmai tanulmányt olvashatunk, ha el szeretnénk mélyedni benne. Viszont ami talán ritkábban kerül előtérbe, de kertészeti szempontból érdekesebb, hogy a rozmaringból készült főzet rovarirtó hatású.

Fűszernek a leveleket virágzáskor szedjük és jól szellőző, de árnyékos helyen kiterítve szárítjuk.

Kiváló konyhai alapanyag húsok, főleg vadhúsok ízesítésére. Intenzív ízvilágú, így érdemes keveset használni belőle első kóstolásnál, nehogy elmérjük az adagolást.

Gyulladáscsökkentő hatása miatt számos reuma és lábikragörcsre készült gyógykészítmény alapanyaga. Házi kencét is készíthetünk belőle, disznózsírral kifőzve kiváló fájdalomcsillapító a népi gyógyászat szerint.

Áfonyatermesztés: 7 tipp a gazdag termésért

2025. március 3. 16:10

Az áfonya nemcsak finom, hanem egészséges is, és megfelelő gondozás mellett saját kertünkben is könnyen termeszthető.

5 díszfű, ami kis kertben is pompás: varázsoljunk tágas hatást!

2025. március 3. 11:10

Legyen szó modern vagy természetközeli kertről, ezek a díszfüvek garantáltan különleges hangulatot varázsolnak a rendelkezésre álló térbe.

Milyen szobanövényt vegyünk nőnapra?

2025. március 3. 05:40

Választhatunk igazán elegáns és klasszikus szobanövényeket is ajándékba, de érdemes megnézni a megajándékozott otthonát, hogy a növény biztosan jól érezze magát új helyén. Íme néhány szép és könnyen gondozható lehetőség!

Veszélyes párosítások: szobanövények, amik nem férnek meg

2025. március 2. 08:10

Vannak szobanövények, amelyek bár lehet, hogy szépen mutatnak egymás mellett, nagyon nem jó, ha egymás társaságában nevelkednek.

Hogyan tudom a dugványok gyökérképződését serkenteni?

2022. október 1. 04:36

Hogyan tudom a dugványok gyökérképződését serkenteni? Hogyan kezeljem azokat, hogy minél több dugványból fejlett gyökerű növény fejlődjön?

Miként lehet szaporítani a babérmeggyet?

2024. március 8. 04:40

A babérmeggyet hogyan tudom szaporítani? Hamarosan vissza kell metszeni néhány bokromat, azokat gondoltam gyökereztetni.

Át lehet még ültetni a ház falához közel lévő fügebokrot?

2023. április 10. 11:37

Tavaly vásárolt kertünkben a ház közelében van egy fügebokor, ami a ház falának közelsége miatt elhajlik, nem tud egyenesen nőni. Mit tegyek vele? Át lehet még ültetni olyan helyre, ahol jól fogja magát érezni?

Milyen módszerrel szaporíthatjuk a legegyszerűbben a málnát?

2023. november 13. 04:39

Új helyre szeretném telepíteni málnatöveimet. Hogyan szaporíthatnám a legegyszerűbben a málnát?