Gazdavélemények az ország négy tájáról
Június első napjaiban négy termelőt kerestünk fel a KWS Magyarország Kft. felkérésére, hogy megtudjuk, mi a véleményük és tapasztalatuk az UMBERTO KWS repce hibridről. A termésátlagok a betakarítást megelőzően Nyárlőrincen, Nyárádon, Zanaton és Putnokon is ígéretesek voltak, az állomány szépnek és egységesnek tűnt, még a levegőből is.
Az Agrofórum a négy helyszínen termelői véleményvideókat is készített, amik megtekinthetők Youtube csatornánkon vagy az agroforum.hu/videok oldalon.
„Elértük már az 5,7 tonnát is”
Ifjabb Forgó István családjával a Kecskemét mellett fekvő, Bács-Kiskun megyei Nyárlőrincen gazdálkodik 600 hektár saját területen, ami mellett további 600 hektáron bérmunkát is végeznek. Az őszi káposztarepce, az őszi búza, az őszi árpa, a kukorica és a napraforgó mellett ipari paradicsomtermesztéssel is foglalkoznak, ráadásul tejelő és húshasznú marháik is vannak. „Kicsit homokba hajló, középkötött területeken dolgozunk, megközelítőleg 30-35 koronás földeken. Persze vannak ennél gyengébbek is. A repcetermesztést 2008-ban kezdtük, azóta szépen emelkedik a terméseredmény, elértük már az 5,7 tonnát is” – mondta el az Agrofórum videójában a gazdálkodó, aki már 2010 óta használja a KWS termékeit. Ezekre általánosságban is jellemző a gyors fejlődés és a jó termésképesség, valamint a viharállóság, az UMBERTO KWS hibridre pedig különösen igaz mindez.
„Tavaly 10 hektáron próbáltuk ki az UMBERTO KWS-t. A tábla másik felére egy másik terméket vetettünk, így hasonlítottuk össze a növényeket. Szembetűnő volt, hogy az új hibrid sokkal jobban bírta a vihart, mint a korábbi” – fogalmazott ifjabb Forgó István. Hozzátette, hogy mindezek mellett az UMBERTO KWS egy tonnával többet is termett, ezt követően pedig nem meglepő, hogy 2018-ban már a teljes területen, 135 hektáron ez a vetőmag került a talajba – természetesen gondos előkészítés után.
„Az elővetemény őszi búza és őszi árpa volt. A talajmunkák tarlóhántással kezdődtek, majd a tarlóápolás, középmély lazítás következett. A magágyat szántóföldi kultivátorral készítettük, augusztus 25-én pedig egy direktvetőgéppel kezdtük el a vetést. Ezt megelőzte a komplex műtrágya kijuttatása. Az ősz folyamán a repce két regulátoros és egy rovarölő szeres kezelést kapott. Tavasszal három adagban elosztva 600 kilogramm nitrogénműtrágyát juttattunk ki, ami mellett két gombaölő szeres és két rovarölő szeres kezelés is történt.”
A fómarezisztens, valamint a fehérpenészes szárrothadással szemben is ellenálló UMBERTO KWS repce 500.000-es tőszámmal, dupla gabonasortávra került a talajba, az állomány pedig július első napjaiban nagyszerű állapotban várta a betakarítást, a becők tele voltak, a gyökérzet erősnek látszott, és az elágazások száma is megfelelően alakult.
„Ami nagyon látványos különbség volt, hogy az öntözött területen két héttel tovább virágzott az UMBERTO KWS, mint a nem öntözött esetében. Emellett végeztünk egy kísérletet is, ami során egy fél hektáros területen kihagytuk a gombaölő szeres kezelést. Ezen a részen szintén sokkal hamarabb ért véget a virágzás” – tudtuk meg ifjabb Forgó Istvántól.
„Az UMBERTO KWS hibridet azért ajánlanám a gazdatársaimnak, mert nagyon jó a viharálló képessége, és az aszály ellenére is jó termésátlag ígérkezik.”
„Büszke vagyok a 6 tonnás repcémre”
Varga Balázs családi gazdálkodó a Pápához közeli Nyárád térségében termeszt őszi búzát, őszi árpát, kukoricát, napraforgót, a zöldítés részeként némi lucernát és 2005 óta őszi káposztarepcét is. A kultúrnövény vetésterülete az elmúlt majd másfél évtizedben 10-20 hektárról 100 hektárra, a termésátlagok pedig 2 tonnáról 4-5 tonnára emelkedtek. „Büszkén mondhatom, hogy egy táblánkon a 6 tonnás termésátlagot is elértük, igaz, hogy az egy kis, 2,5 hektáros terület volt” – nyilatkozta az Agrofórum videójában a Veszprém megyei termelő. A szakember azt is elmondta, hogy a KWS-szel együttműködve 2005-ben kezdett bele a repcetermesztésbe, akkor még a TRIANGLE, majd a HYBRIROCK hibridet vetették.
A fómarezisztens, valamint a fehérpenészes szárrothadással szemben is ellenálló UMBERTO KWS repce természetesen szintén jelen van a gazdaság területén, ahol már az első benyomások is kedvezőek voltak.
„Tavaly két területen próbáltuk ki az új repcét, és kimagasló eredményeket sikerült elérnünk. Az egyik táblán 4,4 tonnás nettó súlyunk lett, a másikon pedig 4,5 tonna. Az UMBERTO KWS kelése és növekedése robbanásszerű, jó a kórtani háttere, és hosszan virágzik. Régen az öregek azt mondták, hogy ahány hétig virágzik a repce, annyi tonna van benne. Idén ezek a repcék öt hétig sárgállottak, de azt nem merném megígérni, hogy 5 tonnát fog teremni. Ebben az évben ezt egy kicsit soknak gondolom az időjárás miatt. Viszont a márciusi, áprilisi szárazság ellenére úgy vélem, hogy a 4 tonna most is meglesz” – mondta el a gazdálkodó június eleji interjúnkban.
A kimagasló terméseredményhez természetesen elengedhetetlen a megfelelő szakértelem és a folyamatos törődés, a tápanyag-utánpótlás, a növényvédelem, valamint a vetés előtti talajművelés, talaj-előkészítés.
„Őszi árpa vagy őszi búza elővetemény után egy mélyen dolgozó kultivátorral műveljük meg a talajt, majd azt egy Cambridge-hengerrel visszazárjuk. Ezt követően megvárjuk a terület gyomosodását, és augusztus 20. előtt nagyjából két héttel totális gyomirtóval megyünk rá a földekre. A vetést augusztus 20. és 25. között kezdjük el egy Lemken forgóboronás direktvetőgéppel. A tápanyag-utánpótlás érdekében 350 kilogramm komplex műtrágyát adagolunk ki” – magyarázta a technológia főbb pontjait Varga Balázs.
A szakember azt is hozzátette, hogy a vetőmagot akár ciantraniliprol-tartalmú, új hatásmódú inszekticid csávázószerrel is lehet rendelni. Tavaly azonban nem Lumiposa bevonattal vásárolta meg a repcét, amit mostanra megbánt. „Tavaly nem ezt választottuk, és ez a döntés sok nehézséget okozott a repcebolha miatt. A gazdatársaimnál viszont láttam, hogy jól működött a csávázószer, tehát idén én is csak így fogom rendelni a repce vetőmagot” – szögezte le Varga Balázs.
Mint azt Nyárádon megtudtuk, a családi gazdaságban az őszi káposztarepce költsége nagyjából 250 ezer és 280 ezer forint között van, ami a júniusban 4 tonnásnak látszó UMBERTO KWS repcében jelentős haszonnal kecsegtet.
„13 év alatt sok mindent tanultam a repcetermesztésről”
Bosits Tamás édesanyjával mintegy 420 hektáron folytat szántóföldi növénytermesztést. A hagyományos kultúrák mellett olajtökkel és a cukorrépával is foglalkoznak. Őszi káposztarepcét 2006-ban vetettek először a Szombathely környéki földjeiken, a növény azóta a vetésforgó szerves részét képezi.
„Ezalatt a 13 év alatt nagyon sok mindent tanultam azért, hogy minél jobban, professzionálisabban termesszük a repcét” – mondta el az Agrofórum videójában a Vas megyei termelő, aki a kezdetektől a KWS repcéit használja, mindig a legújabb hibrideket kipróbálva. „Két éve már az UMBERTO KWS hibriddel számolunk a vetésnél. A nagy zöldtömege, nagy becőszáma stabil termést biztosít a gazdaságunk számára, amit a tavalyi 4,3 tonnás üzemi átlag is bizonyít. Idén valamivel jobbra számítunk, remélem, hogy a 4,5-4,6 tonnát is hozni tudjuk üzemi szinten” – tudtuk meg a szakembertől június első napjaiban.
Idén összesen 115 hektáron növekszik repce Bosits Tamáséknál, ebből pedig 100 hektár az UMBERTO KWS. Az elővetemény őszi búza, a vetőmag földbe kerülése előtt pedig a területen mélylazítás történt, valamint hektáronként 2 mázsa diammónium-foszfátot, és 1 mázsa káliumot juttattak ki.
„Lazítás után egy HORSCH Terrano kultivátorral végeztük el a talajművelést, ami után 450 ezres csíraszámmal vetettünk egy menetben. A kelés nagyon jól sikerült, szerencsére a megfelelő mennyiségű esőt is megkaptuk rá. Nagy habitussal, tempósan fejlődött, így már október elején gombaölő szerrel permetezni kellett, hogy a növényt lent tartsuk a földön. A téli időszakba nagy gyökérállománnyal, vastag gyökérnyakkal érkezett meg a repcénk, és ezt az időszakot, a hideget is jól átvészelte. Tavasszal pedig a csapadékhiányt sem vette észre.”
Az UMBERTO KWS repce a tavaszi gombaölő szeres kezelés idején is dús volt és „robbanásra kész”, a tápanyag-utánpótlás pedig februártól folytatódott. A szilárd műtrágya mellett lombtrágyaként például bórt és ként juttattak ki a rovarölő szeres kezelésekkel egy menetben. Mindent összefoglalva a hektárköltség üzemi szinten nagyjából 300.000 Ft, ami mellett egy átlagos évben 500.000 Ft-os bevételre lehet számítani.
„Az UMBERTO KWS kiváló fómarezisztenciával rendelkezik, a megdőlésre kevésbé hajlamos. Hiába voltak idén nagy viharok, a repce nem feküdt el. Ráadásul a tavalyi tapasztalatom alapján kipergésre sem hajlamos. A gazdatársaim számára azért ajánlom az UMERTO KWS-t, mert a gazdaságuk számára stabil bevételt tud biztosítani a megbízható terméseredményével, a magas olajtartalmával. A hibrid jövedelmezősége tehát jó” – zárta gondolatait Bosits Tamás.
A jó repce olyan, mint a szép szerető
A putnoki székhelyű Gömörmag Kft. őszi búza, őszi árpa, őszi káposztarepce, napraforgó, kukorica és szója termesztésével foglalkozik, ami mellett lucernából és fűfélékből takarmányt, illetve vetőmagot is előállítanak. Repcével évtizedek óta dolgoznak, ami során az alkalmazott technológia nagyon sokat változott.
„Extenzív növényként termeltük a repcét, de mostanra rájöttünk, hogy a legintenzívebb kultúrák közé tartozik, ami nagyon nagy odafigyelést és szaktudást igényel. Ennek köszönhetően az előző években már hektáronként 4-4,5 tonna termést takarítottunk be” – tudtuk meg a cég tulajdonos-ügyvezetőjétől, Kiss Lászlótól.
A KWS-szel már majdnem 10 éves a termelő cég kapcsolata, a repce mellett a kukoricahibridek is helyet kapnak a borsodi földeken. Így aztán nem véletlen, hogy két éve a Gömörmag Kft.-nél is kipróbálták a fómarezisztens, valamint a fehérpenészes szárrothadással szemben is ellenálló UMBERTO KWS repcét. A kísérlet során az addigi 3,5-4 tonnás hektáronkénti eredményeket 4-4,5 tonnára sikerült emelni.
„Komoly, intenzív repce hibridnek tartjuk, kimagasló terméseredménnyel. A 200 hektárból 60 hektáron vetettünk UMBERTO KWS-t, a tapasztalataink szerint egyöntetűen virágzik, egyöntetűen érik, egyöntetű a becők fejlődése, és ez nagy előnye. Jó az alkalmazkodóképessége, stabil, megbízható, potenciálisan az 5 tonna benne lehet, csak sikerüljön betakarítani” – fogalmazott a szakember az Agrofórum kérdésére még június elején. Hozzátette: a jó terméseredményhez azonban szükséges a precíz, átgondolt agrotechnika, a megfelelő talaj és további összefüggések.
A repce előveteménye minden évben kalászos gabona. A betakarítás után azonnal szárzúzózzák a területet, majd nitrogénpótlás következik 50-60 kilogramm/hektár hatóanyaggal. A vetés előtti gyomirtást megelőzően pedig egy nehézhengerrel szerelt rövidtárcsa hántja sekélyen a tarlót, ami még mindig nem jelenti a talajművelés végét.
„A technológiánk új része a középmély lazítás, aminek köszönhetően a 40-50 centiméter mély, nyomlazított sávba helyezzük a repce vetőmagot. Így már le lehet menni a hektáronkénti 250.000 magig. Szemenként vetünk, méghozzá 50 centiméteres sortávra. Ami nagy előnye az UMBERTO KWS hibridnek, hogy megfelelő méretű, és egyöntetű vetőmag áll a rendelkezésünkre, amivel ezt meg tudjuk valósítani” – fogalmazott Kiss László.
A szakember beszélgetésünk során kiemelte, hogy minden mindennel összefügg, és minden elem egy korábbira épül. A technológiából kispórolni, kihagyni semmit sem szabad. „Ez egy nagyon intenzív és nagyon drága növény. Ennek a táblának a hektárköltsége például 350 ezer forint, tehát itt 100 ezer forinttal számolva 4,4 tonnás átlagnál több mint 400 ezer forintos bevételre számíthatunk. Ebből következik, hogy 50.000 forintnál nagyobb lehetőség van benne hektáronként. Aki viszont ezzel foglalkozik, az figyeljen oda rá, mint a szép szeretőre, hiszen arra más is szemet vethet. Más repcére is vonatkozhat, de az UMBERTO KWS-re különösképpen, hogy az odafigyelést, a törődést a nagyobb terméssel meghálálja” – foglalta össze Kiss László az Agrofórum videójában.