Mikro-vállalkozás a kertkultúráért
Agrofórum Online

A Balaton-felvidék tanúhegyeinek csodálatos környezetében meghúzódó kisközség Gyulakeszi. E

Egy idő óta már nemcsak a Csobánc természeti értékeinek pártfogójaként, „gazdájaként” emlegetik a települést, hanem a mikro-vállalkozásként dísznövény, haszonnövény, tápanyag és öntözéstechnikai árukínálattal is rendelkező Ádám-kert Kft. tevékenysége miatt is egyre többen keresik fel.

Ifj. Ádám Csaba és egy selyemmirtusz

Az anyai ágon helyi gyökerekkel rendelkező ifj. Ádám Csaba kertészmérnök/cégtulajdonos elkötelezettje a szakmának, hiszen gyerekkorában jelentős szőlőműveléssel foglalkozott a család, amiben ő is részt vett, aztán kertész szakmunkásképzőben tanult, később leérettségizett és Budapesten szerzett kertészetmérnöki diplomát. Bevallása szerint az általános érdeklődése mellett a fás szárú dísznövények érdekelték igazán. Ma a saját vállalkozásában élvezi a szakma szépségét kétkezi kertészként és vezetőként egyaránt. A kezdeti időszak nehézségeiről, az egyre fejlődő és bővülő profilú cég eredményeiről, és leginkább a sok környékbeli nyaralótulajdonos részéről érdeklődéssel bíró, szerteágazó növénykínálatról beszélgettünk természetesen a leghitelesebb környezetben, a színpompás kertészetben, amelyből még a friss őszi kollekció hiányzott.

Mikor alakult a vállalkozás, milyen volt a kezdeti profilja, és hogyan sikerült előbbre lépni az elmúlt másfél évtizedben?

Á.Cs.: Mindenekelőtt meg kell említenem édesapám elévülhetetlen érdemeit a vállalkozásom beindításában, aki cégvezetési és közgazdasági ismereteivel, nem utolsó sorban pedig anyagiakkal is sokat segített társtulajdonosi minőségben. Magam pedig a szakiskolai alapokra épített dísznövény és dendrológia szakos diplomámmal vágtam bele a cégalapításba 2003-ban. A Balaton-parttól kőhajításnyira Gyulakeszin sikerült, a volt Eszterházy birtok egy részét – kereskedelmi szempontból nem egészen ideális és nem is egy kertészet céljára alkalmas termőhelyi adottságú helyen – megvásárolni. A talaja erősen meszes, az ott fellelhető öntözővíz német keménységi foka pedig 42-es, ami hihetetlenül magas, és aminek kiváltása nyilván megoldásra vár. Természetesen, felmértük a környék hasonló profilú vállalkozásainak tevékenységét, és megállapítottuk, hogy azt a szintet képesek vagyunk túlszárnyalni, és magunkat szakmailag úgy helyzetbe hozni, hogy a cég eredményesen elindulhasson. Ráadásul a Balaton-felvidék felvevő piaca – mintegy 40 km körzetben – alkalmasnak tűnt arra, hogy ott bőven elférjünk. Eleinte szinte csak a dísz- és haszonnövényekkel kezdtük a munkát, a tevékenységünknek és árukészletünknek mintegy 90%-át ez tette ki, amelynek az első kollekcióját – amely a klasszikus szortimentet tartalmazta – egy hazai termelő cégtől sikerült beszerezni. A forgalmazás mellett egy másik profil, a kertépítési tevékenység is elindult, ami nagyban segített áthidalni a fogyatkozó tőkeerőből eredő nehézségeket. Már az első évünk nagyon sikeres volt, ami további lendületet és bíztatást adott. Később már híre ment, hogy nemcsak dísznövény-értékesítés folyik nálunk, hanem az kertépítési, növénygondozási útmutatásokkal társul, ami sokkal több, mint egy áruda tevékenysége. Ma is megfigyelhető, hogy a focihoz hasonlóan a kertészeti tevékenységhez szinte mindenki ért, csak éppen szakmai alapok nélkül, az esetek többségében. Ez mindenképpen korrekcióra szorul, és ezt egyre több kert/telek/nyaraló tulajdonos kezdi felismerni. A vállalkozásunk profilja is állandó változásban van, részben az igényekhez igazodik, részben trendeket diktál, és ennek következtében kertészeti centrummá nőtte ki magát. Óhatatlanul szükség volt ehhez a profilunk bővítésére, ami a tápanyagkínálatban és öntözőrendszerek, ill. alkatrészeinek kereskedelmével gazdagodott. Nem mellékesen pedig szakemberek alkalmazására törekedtem, aminek következtében csak kertész szakirányú technikus és mérnök dolgozik nálunk, sőt egy erdőmérnök is; ők minden tekintetben kimerítő választ adnak a szakmai kérdésekre. Mára időszerűvé vált egy informatikus segítségének igénybevétele, aki képes rendszerbe foglalni a mintegy 12.000 tételből álló hatalmas árukészletet, és hozzáférhetővé tesz azonnali információkat a kollégák számára.

A lombosfa-kínálat egy része

A sikeres dísznövény-kereskedelemhez óhatatlanul szükség van a kiváló alapanyagot szállító termelőkre vagy kereskedelmi partnerekre. Hogyan sikerült ezt kiépíteni?

Á.Cs.: Ez valóban a tevékenységünk neuralgikus pontja kezdetektől, amelyet csak személyes kontaktussal, sok bejárással lehetett/lehet kiépíteni. A termelőknél egyértelműen személyes válogatásra és átvételre van szükség, hiszen kisebb-nagyobb minőségi problémák merülnek fel.  Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen tételek kerülnek be akár egynyári növényekből, akár évelőkből, vagy fás szárúakból, hiszen a minőség önmagáért beszél, és eladja magát. A kínált növénykészletünket érzékeltetve, egy augusztus végi holtszezonban 4-5 kamionnyi, viszont főszezonban akár a 8 kamionnyi tételig is felszökik. A növények folyamatos beszerzése mára alaposan megváltozott, hiszen lényegesen kevesebb a hazai beszállító és a külföldiek – német, holland és főleg olasz növénykínálat – szerepe megnőtt, akár közvetett vagy közvetlen módon. Be kellett látni, hogy a trendeket a „növénydivatot” a nyugat-európai cégek képviselik – pl. a Garden Center –, és azokhoz kell igazodni. Igaz, két-három év kell ahhoz, hogy a hazai piacon is teret nyerjenek ezek a trendek, de ez már a jelen és a jövő útja is egyben, amihez alkalmazkodni érdemes. A fővároscentrikus magyar dísznövénypiac után, a Balaton-part következik, tehát nekünk ezzel a sajátossággal kell lépést tartani. A hazai növényimportőrök szerepe egyre növekszik, amelyek ajánlatában valóban igényes, jó minőségű növénykínálat jelent meg már az utóbbi évtizedtől fokozatosan. Természetesen a közvetlen import lehetősége is felmerült az utóbbi időben, hiszen, ha szintet akarunk lépni, akkor ezt meg kellett tenni a nagyobb nyereséghányad érdekében. Toscana régióban egy Pistoia nevű kisváros az egyik világszínvonalú termesztőkörzet, ahova elutaztunk némi segítséggel, és csodát láttunk. Hatalmas területeken csak dísznövények piaci célra történő nevelése folyik, a természet kínálta optimális körülmények között, amivel idehaza nem lehet felvenni a versenyt. Az akklimatizálódás kérdése persze mindig felmerül, de szakmailag kezd háttérbe szorulni, amit a gyakorlat igazol. Ma már nem kérdés, hogy szinte minden növény mindenhol alkalmazkodik, ha ehhez hozzásegítjük tápanyaggal, vízzel, törődéssel. Ez szembe megy a húsz évvel ezelőtt tanultakkal, de mégis működik – pl. egyes ciprus-féléknél – és ezt figyelembe kell venni a növénybeszerzéseknél. Ez a tapasztalati tudomány néven terjedő jelenség, és a beszerzett növény megjelenése, ún. kiállítási kondíciója a meggyőző. Manapság az olajfák is belopództak az igényesebb hazai kertekbe a megfelelően védett helyekre, pedig az korábban elképzelhetetlen volt. A füge egyes fajtái teljes mértékben alkalmazkodtak, olyan szinten, hogy már a déli országrészben ültetvényben is termesztik. Ezeket az anomáliákat a kereskedelemben is figyelembe kell venni, és az ilyen igények kielégítésére készletekkel kell felkészülni.

A kerítésmagasság felett növő palettás gyertyán

Milyen hatással van a klímaváltozás a dísznövényekre, bővül-e jelentősen a kínálat a mediterrán zónából érkező fajokkal?

Á.Cs.: Kétségtelen, hogy van bizonyos divatnövény-hullám és van a dísznövényeknek természetes cserélődése is. A tuják esete erre az iskolapélda, hiszen a nagyjából harminc évig élő egyedek elöregednek, és egyidejűleg le is gyengülnek. Fogékonyak lesznek a betegségekre és a kártevők támadásának is áldozatul esnek. A gondok akkor kezdődnek legtöbbször, amikor a tuja tápanyag és víz hiányában és koránál fogva kezd legyengülni, hiszen akkor hatalmasodnak el a megállíthatatlan betegségek és jelennek meg az aggasztó szimptómák. Továbbá hozzájárul a fiatalabb egyedek pusztulásához a kedvezőtlen talaj-pH, valamint a sekély és tápanyagban szegény termőréteg is. A tápanyag-visszapótlást segítő korszerű készítmények már nemcsak a nevükben hordozott feladatot látják el, de növényvédelmet is ellátnak, ezért az áruk ennek megfelelően magasabb. A klímaváltozás egyik velejárója a vízhiány, és ez a tápanyag felvételét is korlátozza, így a növény egyre kevésbé marad ellenálló, és elpusztul. Fontos szabály és törvényszerűség, hogy a növény nem igazodik igényeivel a kert tulajdonos elvárásaihoz, annak fordítva kell történnie! A Leylandi ciprus, amit szélfogónak ültettünk a kezdetekkor a telephelyünk bejáratánál, hihetetlenül hálás azért, hogy szakszerűen kiszolgáljuk. Mára referencia növénnyé lépett elő, és egyre keresettebb, kedveltebb váltónövénye lett az elfáradt sövénynövényeknek. Ugyancsak említést érdemel a babérmeggy, ami erőtől duzzadó, haragoszöld megjelenésével egyre magabiztosabban váltja a tujaféléket, és dekoratív sövénynövényként is megállja a helyét. Tizenöt évvel ezelőtt mindenki tartott a fagyérzékenységétől, de mára beigazolódott, hogy kiválóan alkalmazkodik a hazai változó klímához is.

A jövőképet milyen tényezők befolyásolják, hiszen a változások korát éljük és miért éppen a kertkultúra, a kertépítés lenne a kivétel?

Á.Cs.: A dísznövények közül a jelenlegi trend azt mutatja, hogy az örökzöld lomblevelűek – pl. a fent említett babérmeggy – viszik a prímet, ezekből ültetnek nagy mennyiségeket mindenütt. Ugyancsak felfutóban vannak az évelő dísznövények, amelyek az egynyáriakat is részben kiszorítják csak úgy, mint a klasszikus díszcserjéket. A nyugati országok dísznövény-katalógusaikban ontják ezeket a trendeket és számos növényfajt és annak fajtáit kínálják a kertek megújítására, a kertkultúra színvonalának emelésére. Ezeket igyekszünk követni, és ha némi késéssel is, de megtalálhatók már kínálatunkban ezek a „váltónövények” is. A német és holland kínálat óriási, kertész legyen a talpán, aki a teljes rendszert átlátja, és az új fajták kibocsátásának soha nincs vége. Iszonyatosan nagy a felvevőpiac, különösen a kelet-európai országok intenzív bekapcsolódásával, és mindenkit kiszolgálnak, ami jelentős áruforgalommal és tőkemozgással jár. Az újabb és újabb fajták létrehozása generálja a rendszert, ami hatalmas üzlet a vertikumban résztvevők számára. A hazai kertészeti kultúráról szólva azt kell elmondani, hogy lemaradtunk például Csehországhoz, de még Szlovákiához és Lengyelországhoz képest is. Tény, hogy a holland, német kertkultúra a földrajzilag közelebb lévő országokban gyorsabban terjedt, és a klíma is kedvezőbb valamelyest, mint a Kárpát-medencei, a dísznövények számára. Véleményem szerint, ugyanakkor van egy sajnálatos magyar jelenség, mégpedig a korlátlan és feltételek nélküli térkövezés, amivel szívesen rakják le azokat a területeket is, amelyek a kertet illetnék. Ahol viszont a kertté a főszerep, ott hiányzik sok helyen az átgondoltság, nem szakszerűen és nem elég bátran metszenek, így a teret túlságosan benövik a növények. Örök szabály, hogy a mesterségesen létrehozott életközösséget mesterségesen kell kezelni, és fenntartani! A kert adjon lombos fák által árnyat, teremtsen mikroklímát az egyre gyakoribb nyári forróságban, ugyanakkor legyenek helyes térállásban, szakmai szempontok szerint összeválogatott dísznövények, amelyek szemet gyönyörködtetőek. Valami hasonló harmónia jelentené a kertkultúrát, ami sajnálatosan alacsony szintre esett vissza hazánkban. Természetesen vannak módszerek ennek megváltoztatására és a „mezőny” után lehetne eredni annál is inkább, mert ennek elsősorban nem anyagi eredetű okai vannak. A vállalkozásunk szempontjából a lassú növekedés permanensen jellemző volt az eddig eltelt tizenhat évben, és ez tartható továbbra is viszont a termékkínálatunk minden bizonnyal változik. A növénykínálat aránya csökken – ma mintegy 50% a kezdeti 90%-kal szemben – az egyéb fent említett márkás kiszolgáló termékek és input anyagok aránya pedig növekedni fog. Ez a tudatos csökkentés hasonlóságot mutat a nyugati azonos profilú vállalkozások termékszerkezeti arányaival – ahol már egyébként csak 20% a növénykínálat aránya –, ami segíti a fejlődési elképzeléseinket és munkaerő-gazdálkodási szempontból is kedvező.

Egy nagy értékű szoliter növény, a csüngő ciprus

Hogyan alakult a vevőkörük, bejöttek-e a Balatoni ingatlantulajdonosokra alapozott elképzeléseik, és ez milyen árukínálatot, illetve árukínálati változásokat eredményezett?

Á.Cs.: Cégünk alapításakor is arra alapoztunk, hogy a Balaton vonzáskörzete hozza meg a fizetőképes vevőkört, hiszen Tapolca és környéke falvaira ebben a tekintetben aligha lehetett tervezni a forgalmunkat. A térség hasonló vállalkozásai mellett is sikerült a Balaton-felvidék mintegy 40 km-es körzetében jó szakmai hírünket kelteni és nagyon sok nyaralótulajdonos igényeit évről évre mind jobban kielégíteni. Kevés reklámmal, inkább az egymásnak adott információkkal nőtt a vevőkörünk, és terjedt el jó szakmai felkészültségünk híre. Ismét hangsúlyoznom kell, hogy a sajátosan szerény magyar kertészeti kultúra hozadéka az, hogy egy új ingatlan esetében a kiszámolt kertrendezésre szánt összegbe a térkő is beszámít, és az előbb következik, mint a növények vásárlása/telepítése. Következésképpen, ami marad annyiból lesz megoldva a kert, ami gyakran már csekély összeget képvisel, és megalkuvással történik a vásárlás. A kertek megújítása pedig nincs is napirenden sok helyen, pedig a fák növekvő lombja átalakítja a fényviszonyokat, az élőhelyet, a bokrok metszése óhatatlanul szükségessé válik, de ezek legtöbbször már elmaradnak. Az Ádám-kert Kft. részéről törekszünk ezeknek a rossz beidegződéseknek a megváltoztatására, és ezt egyre inkább megtehetjük, hiszen ma már szerencsére forog a nevünk a szakmában. A munka teljes embert és több társszakmában is jártas szakembert igényel, de megéri ezzel foglalkozni, ha van pozitív hozadéka, ha sikerül kertépítésben utat mutatni, szép új kerteket varázsolni vagy a régieket okosan megújítani. Középkategóriás és prémium termékekkel dolgozunk, amelyek kiválasztásához a vevőnek a szükséges információt is megadjuk. Vannak ugyanakkor nagy értékű kuriózum növényeink is – mint pl. az örökzöld szoliter növények –, amikre növekszik a kereslet. Ars poeticánk szerint mindenkor és mindenben a vevő dönt, hiszen ő tudja, mennyit bír el a pénztárcája. Minden vásárlónknak elmondjuk, hogy a növényt táplálni kell, hogy hozza majd azokat a paramétereket, amiért azt választotta. Jóllehet a kizárólag konténeres növényekre való áttérésünk nagyban segíti az egyes növények akklimatizálódását, de így is kell egy kis türelem az ültetés utáni komfortjuk eléréséhez. Mi kertészek azt szeretnénk, ha a vásárlóink elfogadnák a közreműködésünket a kertjük a szűk környezetük alakításában, ezért igyekszünk szakmai tanácsainkkal segítségükre lenni. Higgyék el, hogy ez is egy szakma, ami az elméleti ismeretek megszerzésén túl nagyon sok tapasztalatra, megfigyelésre épül, amit szeretnénk átadni a hobbi kertészeknek, akiket tisztelünk, nagyra becsülünk és várjuk az érdeklődésüket.

ARCHÍVUM
KERESÉS / SZŰRÉS
Kulcsszó vagy címrészlet
Dátum
Szerző
Csak az extra lapszámokban keressen