Ezeknek az ismert, illetve kevésbé ismert kockázatoknak az elemzésével foglalkozott a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, ÉlelmiszertudományiésKörnyezetgazdálkodási Kar Növénytudományi Intézetének tanácskozása, amelyre szeptember 4-én került sor.

Bánáti Diána, a kar közelmúltban kinevezett dékánja többek között hangsúlyozta, hogy a jelenlegi és ehhez hasonló rendezvényeken a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Növénytudományi Intézetének szakemberei az elmúlt évtizedekben felhalmozódott tudásukat adják át a szakma képviselőinek. Mint azt felidézte, a kukoricával végzett tartamkísérletek 35, napraforgóval végzettek pedig több mint 30 éves múltra nyúlnak vissza itt Debrecenben. Mindezek pedig az elmúlt öt évben kibővültek a szója tartamkísérletekkel is.

„A napraforgó az Alföldön, a Tiszántúlon meghatározó növény, országos szinten 600-650 ezer hektár a vetésterülete, és a gazdálkodók az utóbbi időben jelentős fejlődést értek el a termésátlag tekintetében is. Az átlagtermés országosan 3 tonna/hektár körül mozog, ez azonban még mindig jelentősen elmarad a növény genetikai potenciáljától. Hasonlóan igaz ez a kukoricára is. Magyarországon a növénytermesztés kimondottan gabonacentrikus. Kukorica esetében is rendkívül nagy a termésingadozás, a termés, évjárattól függően 4,2-től egészen 8,6 t/ha között változik. Az ingadozó termésátlagnak részint objektív, környezeti okai vannak, mint pl. nagyon eltérő talajtípusok, vagy a klímaváltozás, de nagyon sokszor oka a biológiai alapok rossz megválasztása, illetve az agrotechnikai elemekkel kapcsolatban elkövetett sok-sok hiba, gondolok itt a nem megfelelő növényvédelemre, vetésváltásra, ill. a tápanyagellátással kapcsolatos ismeretek figyelmen kívül hagyására.”

A dékán utalt arra, hogy a szója kitüntetett jelentőséggel bír a vetésváltás szempontjából is, jelenleg viszont korlátozott a termésterülete, bár lehetőség lenne ezen változtatni.  

Piaci kockázatok a növényi olajok piacán

Braun Zsolt, a Bunge Zrt. agrárértékesítési és beszerzési igazgatója a „Piaci kockázatok a növényi olajok piacán” címmel tartotta meg előadását. Az előadás bevezetőjében elmondta, hogy a téma meglehetősen komplex, és így nem a teljességre törekszik, hanem igyekszik csak a leglényegesebb elemeket bemutatni. Ezt követően ismertette, mely az a négy fő növény, amely ezt a piacot alkotja: „Pálma, szója, repce és napraforgó. Ezek azok, amelyek napjainkban a legmeghatározóbbak ezen a területen.”

Mint azt elmondta, a pálmaolajaz, amire rendkívüli módon figyelemmel kell lenni, hiszen igen költséghatékonyan előállítható, ennek következtében az összes globális növényi olajtermelésnek mintegy az egyharmadát adja, úgy, hogy a termőterületeknek mindösszesen 10%-át fedi le: „Az elmúlt 25 év termelése megötszöröződött mára, és a következő időszakra, 2050-re az várható, hogy az idei 78 millió tonna olaj kétszeresére fog növekedni. Nem egészséges, vannak vele problémák, de olcsó és ezáltal versenyképes az európai növényolaj piacon. Jelenlegi felhasználási területei: a biodízel, az élelmiszeripar, a krémek, jégkrémek, ill. legújabban a kozmetikai termékek.”

Aszója 58 millió tonnával képviseli magát a világ növényiolaj-termelésében. Mint azt az előadó elmondta, a szója a jelenleg dúló kínai-amerikai kereskedelmi „háború” kapcsán került fókuszba. Mint azt felidézte, az egy éve tartó konfliktus során Kína 25%-os importvámot vezetett be az USA-ból származó szójababra. Ennek természetesen számos következménye lett, közülük az egyik, hogy az eddig Kínában értékesített mennyiség máshol „keresi meg a helyét” a világpiacon.  Az előadó ennél a pontnál kitért arra is, hogy a szója és napraforgó olajtartalmát összevetve azt látjuk, hogy jelentős különbség nincs a kettő között.

„A repcea többiekkel szemben megrekedt a 24 milliós sávban. Magyarországon, Lengyelországban, Németországban az idei termés alacsony volt, hazánkban a tavalyi évhez képest minőségi probléma is jelentkezett.” – ismertette Braun Zsolt.

Napraforgó esetében azonban komoly emelkedés látható, hangsúlyozta, a korábbi 18-19 tonnához képest, mára 20 millió tonnával kalkulálhatunk. Az egyik fő olajosmag-termelő ország Ukrajna, ahol a termés az előzetes becsléshez képest másfél-kétmillió tonnával is több lehet. Ezekre a hatásokra figyelni kell, foglalta össze, hiszen ezek képezik az árakat, amelyekkel nekünk versenyezni kell.

Visszatérve a kínai-amerikai eseményekre, felhívta a figyelmet, hogy a folyamatok új szakaszba léptek, hiszen elkezdődött egy deviza gyengítési csata is. Miért lényeges ez? – tette fel a kérdést: „Nagyon fontos a dollár árfolyama, leegyszerűsítve a folyamatot, úgy tudom összefoglalni, hogy amikor a dollár egy forintot gyengül vagy erősödik, akkor 300 Ft/t a napraforgómag árában jelentkező hatás.”

A másik számottevő kockázati tényező a már említett ukrajnai termésmennyiség. Ukrajnából elsősorban nem mag, hanem olaj kerül a piacra, amelyre óriási mennyiséget képesek „ráönteni”, ez pedig komoly áreséshez vezethet.

Az időjárási tényezőket, mint kockázati tényezőket vizsgálva, Braun Zsolt kijelentette, hogy az elmúlt évek időjárási anomáliáit vizsgálva azt tapasztalták, hogy a napraforgó, szemben a repcével, jól viseli azokat. Genetikai potenciálja viszont nagyobb teret engedne a jelenlegi termésátlagokhoz képest. A növekvő logisztikai költségek viszont, egyre nagyobb terhet jelentenek. Mint azt kiemelte, ma Magyarországon több szállításra alkalmas jármű van, mint személy, aki vezetni tudná azokat. A termény, de a késztermék esetében is gond a piacrajuttatás, és a szállítási költségek is folyamatosan emelkednek. Véleménye szerint figyelemmel kell lenni az ásványiolaj-helyettesítő termékek árának alakulására is, hiszen a két piac egymást helyettesíteni képes termékekből áll, ha más nem, akkor a biodízel kereslet-kínálat befolyásolja ezeket.

Ezt követően kitért a fogyasztói elvárásokra is: „A vevő minőségérzékeny, és ez nem is fog változni. A vevő megköveteli tőlünk a 87% olajsavtartalmú olajat.” Ismertette, hogy tapasztalataik alapján, amikor az alapanyagban nincs elegendő olajsav, akkor ennek hátterében a magkeveredés húzódik meg.  Véleménye szerint a hibridek képesek ezt az olajsavtartalmat stabilan hozni.

Ukrajna után egy másik szomszédos ország, Románia termeléstendenciáit ismertette a jelenlevőkkel. A vetésterület növekedett egyötöddel, a hozamok javulásnak indultak, a nyugat-romániai területeken már a becsült átlag 2,7 tonna körül jár, sőt vannak e fölötti adatok is. A repceterületek jelentős részét a gazdák „lecserélték” napraforgóra, így most 3,3- 3,4 millió tonna termés ígérkezik, szemben a tavalyi 2,6 millió tonnával. Vagyis, megközelítőleg fél millió tonna Romániából érkező mag/olaj keresi a helyét a piacokon.

A repce, mint azt megfogalmazta, nem megkerülhető növény, bár a jelenlegi év termésmennyiségben gyenge, termékminőségben pedig igen egyenetlen szintet produkált. Az olajátlag is szignifikánsan eltért a tavalyi évekéhez képest, és ez nemcsak Magyarországra, hanem a környező országokra is jellemző volt. Ennek ellenére nem emelkedtek a felvásárlási árak. Ennek oka az előadó szerint a már említett biodízelpiacban keresendő. Amíg 2015-ben az európai biodízel mintegy fele származott repcéből, ez az arány 2019-re egyharmadra csökkent. Megjelentek ugyanis a konkurens növényi olajok, leginkább a már ismertetett, alacsony költséggel termeszthető pálmaolaj. Az élelmiszeriparban pedig számottevő keresletnövekedés nem következett be a repceolaj iránt, amely mérsékelni tudta volna ezt a negatív hatást.

Ökológiai kockázatok a kukoricatermesztésben

Futó Zoltán egyetemi docens, a Szent István Egyetem Szarvasi Campus dékánjának előadása az Ökológiai kockázatok a kukoricatermesztésben címet viselte. Bevezetőjében felidézte, hogy a szarvasi kutatóintézet mintegy húsz éve foglalkozik kukoricával, számos tartamkísérletet tudhatnak a hátuk mögött és jelenleg is több van folyamatban.

Mint azt ismertette, a rendelkezésre álló adatok szerint 2017-ben a kukorica vetésterülete összeségében megközelíti 200 millió hektár, a termés mennyisége pedig évek óta meghaladja az 1 milliárd tonnát: „Azt gondolom, a fejlődése töretlen, Magyarországon is érzékelhető ez, azonban idehaza előfordulhat, egyik évről a másikra, akár kettő-kettő és féltonnás termésingadozás is. Jelenlegi előadásom arra próbál rámutatni, hogy milyen kockázati tényezők hatására történik mindez, melyek azok a kockázatok, amelyeket ismerni kell a sikeres gazdálkodás érdekében”

A rendkívül nagymértékű termésátlag-ingadozás hátterében a környezeti hatások, a klímaváltozás, a víztöbblet és vízhiány váltakozása, a talajtulajdonságok romlása, a széles és kevésbe tudatos fajtaválasztás, a szélsőséges vetésszerkezet áll. Ez utóbbi kapcsán kitért arra, hogy mára elfelejtettünk olyan növényeket termelni, amelyek meghatározóak voltak az agráriumban, példaként a kendert, kölest említette. Kitekintésében elmondta, hogy a globális felmelegedés hatására bizonyos területek a Földön egyes növények termesztésére alkalmatlanná válnak. Nyertesei is lesznek – rövid távon legalábbis – az éghajlatváltozásnak, hiszen vannak pl. olyan orosz területek, ahol nagy kiterjedésű, jó minőségű terület kerülhet újra művelés alá.

A fejletlen meleg égövi régiókban azonban, amelyek erőteljesen hozzájárulnak a világ élelmiszer-ellátásához, vízstressz léphet fel: „A világ minden területén prioritás az ember vízzel való ellátása, vannak azonban olyan helyek, ahol öntözés nélkül nem lehet élelmiszert termelni. Mindez erőteljes kérdéseket vet fel a jövőre nézve.”

A hazai aszályhelyzettel kapcsolatosan a következőket tudtuk meg: „Magyarországon az elmúlt 120 éveben tíz katasztrofális aszályt minősítettek. Szarvas, Békéscsaba térségében tízből négy 2002 után következett be, ez jól tükrözi a folyamatok felgyorsulását. A kukorica vízigénye nem több, mint a búzáé, viszont a virágzást megelőző, majd azt követő három hét Magyarországon szinte mindig egybeesik az aszályos időszakkal, vagyis ilyenkor elfogy a növénytermesztési térből a víz. Keresni kell azokat a megoldásokat, technológiákat, amelyekkel a növény ezt az időszakot át tudja vészelni.”

Mint azt az előadó elmondta, a Szarvason folytatott kísérletek között számos a víz szerepét vizsgálja, ezek kapcsán azt tapasztalták, hogy a víz az összekötő kapocs a tápanyag-gazdálkodásban is: „Öntözéssel lehetne a legegyszerűbben a vízellátást megoldani, de a 2016-os adatok szerint, az öntözött terület 2,2%-a teljes termőterületnek, vagyis szántóterületeink mintegy 98%-án vagyunk kénytelenek úgynevezett szárazgazdálkodást folytatni.”

Következő kockázati tényezőként a tápanyag-gazdálkodás kérdéskörét mutatta be. Hazánkban, a FAO adatok alapján, 124 kg/ha a szántóterületre juttatott tápanyag mennyisége. A szomszédos országokban, vagy a velünk egy régióban lévők ennél lényegesen többet használnak fel, az USA egyes államaiban ez a szám 366 kg/ha.

„Nagyon előttünk járnak, világpiacon nem lehet ezekkel az adatokkal megmaradni. Nem csak a mennyiséggel, az arányokkal is gond van, a nyolcvanas években alkalmazott arányokra kellene visszatérni, de jelenleg, kis túlzással csak nitrogénre költenek a gazdák”

A talajműveléssel kapcsolatos vizsgálatok során a lazítás, a szántás, ill. a tárcsázás művelés hatásait vizsgálták. Futó Zoltán kiemelte, hogy a tárcsás művelés nem tud megfelelően segíteni a növénytermesztés számára, nemcsak a növény fejlődét akadályozza, hanem a megfelelő vízgazdálkodást is hátráltatja. A talajvíz befogadása, vízáteresztő képessége nagyban romlott ennek eredményeképpen. A lazításos talajban, ezzel szemben, lehet látni a víz behatolását a mélyebb rétegekbe. A növény sokkal ütemesebben, jobban tudja a talajban lévő vizet felhasználni, mint az előző művelési forma esetében: „30-35 köbkilométernyi az a víz, amit a talaj tárolni képes, ez a Balaton víz mennyiségéének a 18-szorosa, nem mindegy, hogy bánunk ezzel a vízzel, főleg – emlékeztetett az előadó –, ha területink 98 százalékán szárazgazdálkodás folyik.”   

Látóképi fajta- és öntözési kísérletek

Ökológiai kockázatok a napraforgó-termesztésben címmel tartotta meg előadását Pepó Péter professzor, a Növénytudományi Intézet igazgatója. Az előadás központi eleme a klímaváltozás mellett, az agrotechnológiai elemek megfelelő alkalmazásának elengedhetetlen szerepe volt, a látóképi kísérletek tükrében. (Pepó Péter professzor előadásának anyagát lapunk novemberi számában olvashatják majd.)

Szintén a Látóképen végzett, de már szójával kapcsolatos kísérletekről tájékoztatta a jelenlevőket Ábrahám Éva Babett, a Növénytudományi Intézet adjunktusa. A mintegy két éve tartó fajta- és öntözési kísérletek kapcsán elmondta, hogy 2018-ban érték el legjobb eredményeket, hiszen ekkor több fajta esetében is hektáronként öt tonna vagy ezt meghaladó termésátlagot értek el.

A konferencia záró eseményeképpen a résztvevők ellátogathattak a Látóképi Növénytermesztési Kísérleti Telepre, ahol a rendezvényen ismertetett kísérletek eredményeit meg is tekinthették.

Fotó: Debreceni Egyetem