2020. április 19.
Az argentin termelők ebben a szezonban már a szójaföldek 37,8 százalékáról takarították be a termést, az eddigi adatok szerint az átlagos hektáronkénti hozam 3,42 tonna - derült ki a Buenos Aires-i Gabonatőzsde heti jelentéséből.
2020. április 19.
B. Zoltán kérdése: Van egy fűzfám és egy egyik oldalán a kérge elvált, szuvasnak tűnik, a kéreg alatt ott vannak az apró lyukak a törzsben. A fa ettől függetlenül szép és erős. Mivel tudnám az élő fát lepermetezni ami nem árt a fának?
2020. április 18.
Pár hete több fórumon - többek között az ágazattal foglalkozó blogokban is - jelennek meg olyan vélemények, amelyek a vadgazdálkodási ágazat krízis helyzetére hívják fel a fegyelmet. Egyes álláspontok szerint, az ezidáig is számos sebből vérző ágazat az ASP, majd a jelenlegi rendkívüli járványügyi helyzet miatt a végletekig ellehetetlenült. A kialakult helyzetre reagálva, az elmúlt napokban az Országos Magyar Vadászkamara is elkészítette intézkedési javaslatait, amelyeket, ismereteink szerint, megküldtek az Agrárminisztériumnak, az Országos Főállatorvosnak és a szaktárca helyettes államtitkárának is.
2020. április 18.
B. Árpád kérdése: Ültetés után 2,5 héttel barna foltosodás jelent meg a babérmeggy levelein. Gombafertőzésre gyanakodtam, ezért gombaölő szerrel megpermeteztem a növényeket, a bebarnult leveleket előtte eltávolítottam. Sajnos a permetezés után 4-5 nappal ismét látható a barnulás a leveleken. Mi lehet a probléma és hogyan lehetne védekezni ellene?
2020. április 18.
Az egyik legszeszélyesebb hónap április. Ilyenkor még számíthatunk talajmenti fagyokra, heves esőzésre, de lehet akár már nyári meleg is. Akármilyen az időjárás, egy biztos, a kertek feléledtek, a fák virágba borultak, megkezdték tavaszi zsongásukat a méhek.
2020. április 18.
Miért ajánlott a metszőolló fertőtlenítése? Milyen növényeknél érdemes erre figyelni?
2020. április 17.
Újabb vállalatokhoz érkeznek honvédelmi irányító törzsek a lakosság biztonságos élelmiszer- és gyógyszerellátása érdekében - közölte a Honvédelmi Minisztérium pénteken
2020. április 17.
Aki március 20-át követően már kiváltotta, vagy a veszélyhelyzet megszűnését követő 30 napon belül kérelmezi a 2020. évi értékesítési betétlapját, annak őstermelői jogviszonya szintén 2020. január elsejére visszamenőleges.
2020. április 17.
A Lidl Magyarország 23,7 millió palack bort értékesített 2019-ben, ezzel pedig megőrizte, sőt tovább növelte piaci részesedését a hazai és külpiaci borértékesítésben egyaránt. Az áruházlánc tovább erősítve vezető borexportőri pozícióját több mint 5 milliárd forint értékben exportált borokat, így már a teljes magyar palackos borexport közel 30 százalékát tudhatja magáénak, míg az itthoni értékesítés rekord szintre ugrott közel 12 millió palack eladásával.
2020. április 17.
Amennyiben intenzív növénytermesztést folytatunk, a termésbiztonság és a kimagasló hozam biztosításához lényeges, hogy elkerüljük a művelőtalp-tömörödést szántóföldjeinken. A tömörödött rétegek jelenléte ugyanis több szempontból profitunk ellensége a mezőgazdaságban. Növeli a munka energiaigényét, ami extra költségekkel jár. Romlik a termény minősége, hiszen ilyenkor a talaj se levegőzés, se nedvesség szempontjából nem biztosít megfelelő közeget a növények fejlődéséhez.