Agrárközélet

Enyhén mérséklődött az élelmiszerek drágulási üteme

Agrofórum Online

A friss hazai és déligyümölcsök 41 százalékkal kerülnek többe, mint egy évvel korábban. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a fogyasztói árakról szóló gyorstájékoztatójából kiderül, hogy az élelmiszerek árának emelkedési üteme 7 százalékos volt szeptemberben. Ez az adat augusztusban még 7,6 százalék, azaz enyhén mérséklődött az élelmiszerek drágulási üteme szeptemberben az előző hónaphoz képest.

Az élelmiszerek ára 2020 szeptemberében 7,3 százalékkal nőtt éves alapon. Ezen belül az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 18,5 százalékkal, a párizsi, kolbászé 17,0 százalékkal, a cukoré 11,7 százalékkal, a liszté 11,0 százalékkal, a szalámi, szárazkolbász és sonkáé 10,1 százalékkal, a tojásé 9,1 százalékkal lett magasabb. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 6,3 százalékkal, ezen belül a dohányáruk 9,6 százalékkal drágultak. A szolgáltatásokért 2,4 százalékkal többet, a járműüzemanyagokért 3,4 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

Augusztushoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,4 százalékkal mérséklődtek. Az élelmiszerek ára ugyancsak 0,4 százalékkal lett kisebb, meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 3,8 százalékos árcsökkenésének következményeként. A nem idényáras élelmiszerek ára összességében nem változott, mivel a liszt 2,7 százalékkal, a száraztészta 1,8 százalékkal drágább, a csokoládé és kakaó 1,6 százalékkal, a tej 0,9 százalékkal, a baromfihús 0,5 százalékkal olcsóbb lett. A szolgáltatásokért 0,9 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, főként az üdülési szolgáltatások 6,9 százalékos és a telefon, internet 1,5 százalékos árcsökkenése következtében. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 0,2, ezen belül a szeszes italoké 0,5 százalékkal mérséklődött. A ruházkodási cikkek 0,7 százalékkal drágultak. A járműüzemanyagok ára 0,5 százalékkal nőtt.

2020. január–szeptemberben az előző év azonos időszakához képest a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 3,5 százalékkal, a nyugdíjas háztartások körében pedig 4,0 százalékkal emelkedtek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szavazzon az Önnek tetsző filmre! – Fiatalok falvakban videópályázat

2026. augusztus 11. 08:10

Elindult a VidékVibe videópályázat közönségszavazása: augusztus 31-ig bárki voksolhat a 25 kiválasztott kisfilm egyikére.

Nemzetközi szakértők tanácskoztak Budapesten a szántóföldi növénytermesztés jövőjéről

2026. július 7. 16:10

Budapest adott otthont az agri benchmark Cash Crop Network konferenciájának, ahol a klímaadaptáció és a versenyképesség került fókuszba.

Elmaradnak idén is a NAK Szántóföldi Napok!

2026. május 12. 09:59

Tavaly a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt, idén a megváltozott politikai környezet indokával marad el a kamarai rendezvény.

Drámai csökkenés: eltűnőben a fiatal gazdák Európában

2026. május 11. 07:10

Egy évtized alatt látványosan visszaesett a fiatal gazdák aránya az EU-ban. A pénzügyi ösztönzők ellenére a mezőgazdaság egyre kevésbé vonzó a fiatalok számára.

NAK: az árstop kivezetése segítené a magyar pozíciók megtartását

2023. január 18. 12:26

A magyar piaci pozíciók megmaradását az árstop mihamarabbi kivezetése is segítheti.

A járvány ellenére is növekedett a húsipar Brazíliában

2020. december 10. 06:35

A sertéshús esetében Brazília termelése 3,5 százalékkal, 4,4 millió tonnára nőhet 2021-ben, míg az export jövőre elérheti az 1,1 millió tonnát.

A rovarpiac jövőjéről

2023. április 28. 15:32

A takarmány célú rovarpiac az évtized végére eléri az évi 2 milliárd eurós összforgalmat, éves szinten 1 millió tonna rovarlisztet termelve, de mindez nem azt jelenti, hogy nekünk, embereknek vasárnapi ebédként rovarokat kell majd fogyasztanunk.

Rendkívüli osztalék jöhet a Tescónál

2020. március 10. 05:37

A Tesco egy tranzakciót követően 5 milliárd font összértékben dönthet különleges osztalék kifizetéséről a részvényesek számára.