2018. június 1.
A falugazdászok jelentései alapján május közepére csökkent a belvízzel borított területek nagysága, viszont a talajra juttatott peszticidek a csapadékhiány következtében nem mosódnak be a talajba, ami a hatékonyság csökkenését okozhatja.
2018. június 1.
Feltételekkel engedélyezte az amerikai igazságügyi minisztérium, hogy a német Bayer felvásárolja az amerikai Monsanto céget. Ezzel elhárult az utolsó akadály a két vegyipari cég egyesülése előtt.
2018. június 1.
S. Géza kérdése: Mivel tudom a vöröshagymát gyomirtani, és mikor kell ezt megtennem?
2018. június 1.
A közlemény tartalmazza az érintett pályázatok rövid ismertetését is, melyekről bővebben a hivatalos pályázati portálon olvashatnak.
2018. május 31.
Az olajosnövények vetésterülete az utóbbi évtizedben dinamikusan nőtt, és a tavalyi évben megközelítette az 1 millió hektárt, ennek következtében az ország összes vetésterületének közel 25%-án termelünk olajos növényeket.
2018. május 31.
A beruházás több mint 1,2 milliárd forintból valósult meg. A mintegy 3 hektár területen fekvő telephelyet 2017 decemberében vehette birtokba a cég, hogy a 2018-as tavaszi szezonban már ott fogadhassák régi és új partnereiket.
2018. május 31.
A 2018-as év megint jelentős változásokat hozott a zöldítésben. Az ökológiai jelentőségű területeket érintő növényvédőszer használati tilalom sok gazdálkodó zöldítési gyakorlatát megváltoztatja.
2018. május 31.
A kiváló minőségű gabona nemcsak a növénytermesztő sikere: záloga a malom-, és sütőipar, a takarmány feldolgozók, az állattenyésztők eredményességének és a fogyasztók elégedettségének és egészségének is.
2018. május 31.
P. Balázs kérdése: Kipalántázás után egy héttel mit ajánlanak kalciumon kívül az uborkának?
2018. május 31.
A Cataya mechanikus ráépített vetőgéppel és a Centaya pneumatikus ráépített vetőgéppel történő kombinációhoz az Amazone most az új, 3 m munkaszélességű, függesztett CombiDisc kompakt tárcsás boronát kínálja.