Az első termelők a ciszterciták voltak, később csatlakoztak hozzájuk más szerzetesrendiek is, akik Kis-Lengyelországban, Mazóviában, sőt még Pomerániában is telepítettek szőlőültetvényeket. A mai Lengyelország területén Zielona Góra környékén folyt a leghosszabb ideig bortermelő tevékenység. Ez a borrégió a II. világháború végéig a németországi Rajnai…
Lapszám:
2017. február
Év:
2017
Hónap:
február
A válasz nem egyszerű és egy nem egysíkú, s amelynek jó összefoglalója az 1. ábrán látható. Egyes források szerint a múlt században az USA lakosságának a 95%-a vidéken élt és részt vett az élelmiszer előállításban. Ez az arány napjainkban csupán 15%, és ebből csak 2% kapcsolódik valamilyen formában a mezőgazdasághoz. Vagyis kevesebb ember szükséges az…
Lapszám:
2017. február
Év:
2017
Hónap:
február
Az eset tisztázása érdekében kísérletet hajtottunk végre, amelynek során két kérdésre kerestük a választ. Egyfelől kíváncsiak voltunk arra, hogy a házi méh viselkedésében történik-e változás, ugyanis korábbi megfigyelések szerint némely permetezés következtében a méhek röpképtelenné váltak, méhészeti nyelven szólva mászkáló méhek keletkeztek.…
Lapszám:
2017. február
Év:
2017
Hónap:
február
2017. február 1.
A facélia vetőmag piaca változik, a kukoricamoly pedig egyre nagyobb gondot fog okozni.
2017. február 1.
Negyed millió forint értékű UMG MICRO mikrogranulált starter műtrágya és 10 ajándékcsomag lelt gazdára az EuroChem Agro Hungary és az Agrofórum közös játékán.
2017. február 1.
Az AGROmashEXPO-n a CIMBRIA SEA CHROMEX elektronikus osztályozógépe nyerte el a kiállítás Termékfejlesztési Különdíját.
2017. január 31.
A Luna szercsalád két eddig engedélyezett készítménye a Luna Experience, illetve a Luna Privilege.
2017. január 31.
A Magyarországon uralkodó kontinentális éghajlatnak köszönhetően gyakoriak a késő tavaszi, a kora őszi és a téli fagyok.
2017. január 31.
A GOSZ az AGROmashEXPO kiállításon rendezte meg a Szántóföldi Szakmai Nap Konferenciát.
2017. január 31.
Különleges külalak: Zetor Pininfarina és Yanmar YT5113 Limited Edition traktorok, valamint a Valtra T széria.