Növényvédelmi előrejelzés

Virágzáskor csak méhkímélő technológiával védekezhetünk

Agrofórum Online

Az elmúlt napok éjszakai fagyos időjárása nem múlt el következmények nélkül. Már világosan látható, hogy a kajszi termésének 70-100 százaléka odaveszett, de más növények is szenvedtek kisebb-nagyobb fagykárt. Az alma és a körte „királyvirágai” sérültek, a meggy és a cseresznye esetében inkább termésritkító hatása van a fagynak. A száraz március után, április első dekádja is adós a csapadékkal, ami egyelőre inkább a szántóföldi kultúrák fejlődésére van kihatással, de a csapadékhiány a későbbiekben más növényeknél is éreztetni fogja hatását.

Az elfagyott kajszin és őszibarackon a fagykárok miatt most elsősorban a moníliás hajtáselhalás elleni kezelésekre kell összpontosítani, de egyúttal gondoskodjunk a fiatal levelek egészségi állapotának biztosításáról. Ugyanez vonatkozik az őszibarackra is, kiemelve, hogy ebben az esetben még nem tudni a fagykár nagyságát. Ha az időjárás tartósan tavaszias marad és eső sem fog esni a napokban, akkor elmúlik a tafrinás levélfodrosodás fertőzés veszélye. Ahol már korábban megtörtént a fertőzés, a levelek fodrosodását eltüntetni nem tudjuk, később ezek a levelek le fognak száradni.

Fagykár

A szilva teljes virágzásban van. Ilyenkor rakja tojásait a virágokra a poloskaszagú szilvadarázs mindkét faja. Amennyiben a kihelyezett fehér színű ragacsos fogólapok csapdázzák a darazsakat, meg kell kezdeni a védekezést, természetesen csak szigorúan méhkímélő növényvédelmi technológiával. A védekezés során gondoskodjunk a virág- és hajtásfertőző monília elleni védelemről is.

Poloskaszagú szilvadarázs lárvája

A cseresznye és a meggy szerencsére kisebb károsodással megúszta a fagyos éjszakákat, ugyanis még csak most kezdett virágozni. A sikeres növényvédelem záloga ezeknél a növényeknél a virágzáskori többszöri kezelés a moníliás virág- és hajtásfertőzés ellen. Hatékonyan védekezni ettől az időponttól kezdve már csak felszívódó és kontakt készítmények kombinációjával lehetséges. Csapadéktól függően a védekezéseket még sziromhullás után is meg kell ismételni.

Az alma és a körte virágzása a napokban kezdődött, fajtától függően. A varasodás aszkospóra szóródása elhúzódó a csapadék hiánya miatt, de a növények lombozata már most képes befertőződni, ha eső is fog hullani a fertőzésveszély rohamosan erősödni fog. Az idő felmelegedésével együtt a lisztharmat-fertőzés erősödése várható, főként azokon a fákon, ahol a tavalyi fertőzött vesszők még a fán vannak. Ezekről a beteg vesszőkről indul az egészséges idei hajtások fertőződése, aminek a párás és meleg idő kedvez.

Almalisztharmat primer fertőzés

Jelentősen aktivizálódott a körtelevélbolha, az emelkedő kifejlett egyedszám mellett sok a tojás, sőt már L1-L2-es fejlettségű lárvák is vannak a virágokon és a levélkéken. Almafákon megkezdte a kolóniák kialakítását a vértetű. A vattaszerű pamacsok védelmében már nemcsak a fák gyökérnyakának környékén, hanem a metszési pontokon és vesszőkön is fertőz a kártevő. Addig lehet hatásosan kezelni a fákat, amíg kicsi a lombozat, mert így férünk hozzá a fertőzött részekhez.

Vértetűvel fertőzött almafa

A fák és az aljnövényzet virágzása miatt csak méhkímélő növényvédelmi technológiával permetezhetünk.

Levélatka kártétele szőlőn

Egyes szőlőfajták fakadása is megkezdődött. A szőlőben károsító levélatka és gubacsatka elleni védekezésnek itt az ideje. Kéntartalmú gombaölőkkel vagy atkaölő készítményekkel védekezhetünk a kártevők ellen.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Metszhetünk is a lemosó permetezés előtt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 16:10

A lemosó permetezés megkezdése előtt már most érdemes eltávolítani az év során elpusztult, megsérült ágrészeket, sőt egyes fafajokon (pl. dió) a metszést elvégezni.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

Itt az ideje a gyepszellőztetésnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 23. 11:10

Magunk sem gondolnánk, mekkora elhalt fűtömeg távolítható el a szellőztetés során, de a lehullott faleveleket is gyűjtsük össze!

Figyeljünk a levéltetvekre és a kabócákra! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 22. 17:10

A vetéseket a fejletlenség miatt betegségek, kártevők nem veszélyeztetik, de az árvakeléseken, gyepterületeken megtalálhatók a fertőzési források.

Kezdődik a gyomnövények csírázása

2021. március 17. 08:46

A múlt heti tavaszias idő után március közepére ismét változékonnyá vált az időjárás. A kettős fronthatás miatt esett ugyan némi eső, de tovább folytatódott a talajfelszín kiszáradása. A nappali hőmérsékleti maximumok ismét 10 Celsius fok alatt maradnak, éjszakára pedig fagyokra lehet számítani.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés - március 16.

2022. március 16. 12:18

A mögöttünk álló héten nem történt gyökeres változás az időjárásban. Március közepén továbbra is az ilyenkor megszokottnál hidegebb az időjárás. Az éjszakai fagyok még mindig rendszeresek, csupán a nappali hőmérsékletben van némi javulás. Napsütötte időszakokban a hőmérő akár 10-15 C0-ot is mutat, de mihelyt beborul, alaposan csökken a hőmérséklet.

Korompenészes a lábon álló búza – szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2023. augusztus 15. 15:10

Az elmúlt héten jelentősen csökkent a csapadékhajlam, kisebb esők csupán a Nyugat-Dunántúli régióban voltak. A nappali hőmérséklet csak a hónap közepén érte el ismét a 30 °C-ot, éjszakánként viszont 15 fok körüli értékre csökkent a hőmérséklet. Hajnalra igen erős a harmatképződés.

Erősödött a lisztharmat terjedése és megjelent a varasodás is

2020. május 12. 15:09

A kisebb esők elegendők voltak a varasodás első tüneteinek a megjelenéséhez. Ha csapadékosabb idő lenne, a fertőzés további terjedése rohamosabbá válna.