– alatt tartott szakmai kollokviumok sorában került sor arra, ami a „szupergyümölcsök” (elsősorban egyes bogyós gyümölcsök, gránátalma, datolyaszilva és kivi) termesztésével és piaci lehetőségeivel foglalkozott, elsősorban a fogyasztók részéről megnyilvánuló, az egészségtudatos táplálkozásnak szentelt egyre nagyobb figyelem indukálta igények okán. Az…
Lapszám:
2019 szeptember
Év:
2019
Hónap:
szeptember
Merre van Gyulatanya? Szinte látom, ahogy kihajtják a térképet, vagy kézbe veszik az okostelefont: Hol lehet ez a Gyulatanya? Elmesélem: Nyíregyháza és Tokaj között, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye központjától 12 km-re találják a valamikori OMMI egyik fajtakísérleti állomását, ahol az idén is számtalan bemutatóra invitálta az érdeklődőket Augusztinyi…
Lapszám:
2019 szeptember
Év:
2019
Hónap:
szeptember
A Dorgó dűlőben (Mezőzombor), 1979-ben telepített, 2×1 m-es térállású, középmagas kordonművelésű és rövidcsapra metszett Furmint fajtájú ültetvényben folytattuk vizsgálatainkat. Azt kerestük, hogy a fenológiai események mikor és hány napos eltéréssel következtek be a két évjáratban. Megállapításaink (1. ábra és 1. táblázat): évben az…
Lapszám:
2019 szeptember
Év:
2019
Hónap:
szeptember
Ahogyan az élet számos más területén, itt is – vagy talán itt még keményebben – meg kell küzdeni az eredményekért, a megélhetésért és a bővített újratermelés szabályai szerint meg kell teremteni a jövő építésének feltételeit. Bokros teendőik mellett van azonban még egy fontos és szerteágazó feladatuk a gazdálkodóknak, mégpedig a környezetünk…
Lapszám:
2019 szeptember
Év:
2019
Hónap:
szeptember
Nos, az elmúlt bő tíz év gyakorlata igazolta, hogy a családi gazdaságokra – erre a gazdálkodási formára – megalapozott, valóságos igény van. A szaporodó, és egyre eredményesebben működő gazdaságok láttán arra lehetett következtetni, hogy szakmapolitikai értelemben sikertörténetről van szó. Ennyi év távlatából kijelenthető, hogy azok az előnyök, amelyekkel…
Lapszám:
2019 szeptember
Év:
2019
Hónap:
szeptember
Ezt az ipari forradalom, a közlekedés fellendülése segítette. Több felvilágosult szakember gyűjtemény létesítéséhez hozta be a külföldi fajtákat. Később a filoxéravész, majd a II. világháború után a művelésmód változása új fajtákat igényelt. Több mint egy évszázaddal ezelőtt, az Osztrák–Magyar Monarchia idején (XVIII. sz. – XX. sz. eleje) a régi…
Lapszám:
2019 szeptember
Év:
2019
Hónap:
szeptember
„A szövetségi gépjármű-forgalmi hatóság hivatalos adatai szerint Németországban, a 2019-ben végzett traktorregisztrációk első pillantásra nagyon jónak tűnnek. Januártól májusig összesen 12.038 traktor került nyilvántartásba. Ez 21,7% -kal volt magasabb, mint az előző évben” – mondta Paffen. A FENDT az első öt hónapban a teljes traktorpiacon 0 LE-től…
Lapszám:
2019 szeptember
Év:
2019
Hónap:
szeptember
Augusztus 2-án Farmet és Lemken talajművelő eszközök lepték el a Fejér megyei Lajoskomárom határát, ahol az Andest-2005 Bt. tartotta meg immáron hagyományos, nagyszabású szántóföldi gépbemutatóját. A rendezvényen a két márka legújabb fejlesztéseivel ismerkedhettek meg a gazdálkodók. A helyszínválasztás természetesen nem véletlen, hiszen a házigazda…
Lapszám:
2019 szeptember
Év:
2019
Hónap:
szeptember
Tíz nap valódi közös élmény már családi nyaralásokban is ajándék, de tíz nap, 2x10 óra repülőút és több mint 5000 km autóban szakmázva, jó társaságban kiváló beszélgetésekkel és szakmai élményekkel – már nem is csak ajándék, hanem áldás. Csak remélni tudom, hogy „folytatása következik”, de most éljük meg a pillanatot! Már második nyáron…
Lapszám:
2019 szeptember
Év:
2019
Hónap:
szeptember
Az erdélyi Haszmann Pál Múzeummal, annak bemutatkozásával és Haszmann Pállal személyesen Mezőkövesden, a szokásos őszi gépésztalálkozón találkoztam évekkel ezelőtt. Akkor elhatároztam, hogy amint alkalmam adódik, megnézem ezt az igen gazdag néprajzi és mezőgazdasági eszköz- és gépgyűjteményt. Idén egy Erdély-túra keretében volt lehetőségem meglátogatni a…
Lapszám:
2019 szeptember
Év:
2019
Hónap:
szeptember