Az erdélyi Haszmann Pál Múzeummal, annak bemutatkozásával és Haszmann Pállal személyesen Mezőkövesden, a szokásos őszi gépésztalálkozón találkoztam évekkel ezelőtt.

Akkor elhatároztam, hogy amint alkalmam adódik, megnézem ezt az igen gazdag néprajzi és mezőgazdasági eszköz- és gépgyűjteményt. Idén egy Erdély-túra keretében volt lehetőségem meglátogatni a gyűjteményt, és úgy gondolom, úgy érzem, hogy egy rövid bemutatás erejéig e sorozat keretei közé illesztve hírt kell adnom az Agrofórum olvasóinak is erről a fantasztikus, évtizedek alatt kialakított, generációk által gyarapított és gondozott „értéktár”-ról, amelyhez hasonlatos nincs több Erdélyben. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogyha arra jár, ne hagyja ki Haszmann Pál érdekfeszítő, történelembe ágyazott előadását, és a gyűjtemény megtekintését.

A Haszmann Pál Múzeum Erdély legkeletibb szegletében, Csernáton alsócsernátoni „felében” található, Kézdivásárhelytől nem messze. Csernáton első írásos említése 1281-ből való, ekkor már iskolája és temploma volt a falunak, amelynek nagy szellemi és épített öröksége a múltjának legnagyobb értéke.

A csernátoni Múzeum 1973-ban, több mint 45 éve nyitotta meg kapuját a nagyközönség előtt, és 1999-ben nevezték el alapítójáról, Haszmann Pálról. Haszmann Pál pedagógus (1902-1977) és felesége Haszmann Pálné Cseh Ida (1909-2003) magángyűjteményüket ajánlották fel, múzeumalapítás céljából, székely-magyar közösségüknek. Sok lelkes ember és támogató segítségével válhatott valóra több évtizedes múzeumteremtő álmuk, munkájukat fiaik és azok családjai folytatják, és viszik ma is tovább.

Az intézmény a Damokos Gyula kúriában és annak parkjában, illetve kertjében kapott helyet, mely az 1950/70-es években teljesen elhanyagolva, állagában leromolva, pusztulva, „gazdátlanul” végnapjait élte, amikor múzeumlétesítés céljából az akkori állami vezetők kijelölték és átadták.

A kúria (1. kép) a 17-19. században épült, neoklasszicista külsejét 1831-ben nyerte el.

1. kép A Haszmann Pál Múzeum főépülete, a Damokos-kúria

A több mint kéthektáros terület és többszobás kúria lehetőséget teremtett a múzeum/skanzen létrehozására. Az épület ma szépen rendbe hozva, szobáiban, helyiségeiben izgalmas kiállításokkal (a Haszmann család múltjával, történetével, az erdélyi mezőgazdálkodás, népi mesterségek bemutatásával és relikviáival, egyedi, a régmúltból megmentett tárgyakkal, dokumentumokkal stb.) várja látogatóit. A gyűjtemény nagyon fontos – és tanulságos – részét képezi a község és a vidék művelődéstörténetét, illetve nevezetes személyeinek életét, munkásságát bemutató alapkiállítás. A Múzeum udvarán Csernáton nagy szülötteinek, Bod Péternek (18. századi református lelkész, irodalomtörténet-tudós, író) és Végh Antalnak (ezermester, műszaki zseni, Gábor Áron munkatársa) a mellszobrai „állnak őrt”.

Épített örökségünk emlékei kopjafákkal, keresztekkel, sírkövekkel a vidék székely temetőképének eredeti arculatát tükrözik.

A múzeumlátogatást emlékezetessé tette számunkra Haszmann Pál (az alapító egyik fia) szenvedélyes, mégis humoros, ízig-vérig a székely-magyar örökséget, az együvé tartozást, az összefogás fontosságát hangsúlyozó lebilincselő előadása, múzeumbemutatása a „Csernátoni Népfőiskola” épületében (2. kép). Ezzel az útravalóval a „zsebünkben” néztük végig a skanzent, a különböző kiállításokat, elsősorban persze a mezőgazdasági gépgyűjteményt.

2. kép Haszmann Pál a Csernátoni Népfőiskola termében fogadja a látogatókat

Az Erdély-szerte egyedülálló mezőgazdasági szerszám- és gépkiállítás Háromszék gazdálkodásának múltját, tárgyi és szellemi anyagát hivatott bemutatni, a korabeli gőzgépeket, cséplőgépeket, traktorokat, motorikus erőgépeket (stabilmotorokat), talajművelő gépeket, valamint jó néhány egyedi mezőgazdasági szerszámot.

A mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény egyes darabjainak gyűjtése az 1960-as évek második felében kezdődött, először apróbb eszközökkel, díszített tárgyakkal, kovácsolt kapákkal és ekékkel. A főépület, a kúria mögött elsétálva a gyűjtemény egy nagyobb csoportja látható, az egyhengeres – álló- vagy fekvőhengeres – dízel- és benzines, kis teljesítményű, 2, 4, 6, 8 lóerős motorok, az ún. stabilmotorok (3. kép).

3. kép Stabilmotorok a mezőgazdasági gépkiállítás területén

Ezek egy transzmissziós szíjrendszer segítségével szinte bármilyen gépezetet (munkagépet), pl. fúrógépet, köszörűt, darálót, szeletelőt, körfűrészt stb. meghajtottak. A gyűjtemény egyik szép példánya a budapesti Langen Wolf gépgyár benzines Otto-motorja (4. kép). Ez a kökösi Petrovits családtól került a múzeumba. A Petrovits testvérek módos és hozzáértő mesteremberek voltak, sok géppel rendelkeztek; Fordson traktorral dolgoztak, cséplőgarnitúrájuk több is volt. A motort leszármazottaiktól vásárolta meg Haszmann Pál.

4. kép A Langen Wolf motor

A gyűjtemény legrégebbi darabjai a 16-17. századi ekepapucsok, faásók, favillák, faboronák, fahengerek, kapák, sarlók, lószerszámok, kengyelek, zablák, csengettyűk és harangok. A 18. századból fagerendelyes, domború kormánylemezes, vaspapucsos ekék, vágógereblyék, cséphadarók maradtak fenn.

A talajművelőeszköz-gyűjtemény egyik ékessége a falu nagy szülötteként számon tartott, 1848-as ezermester, Végh Antal által tervezett és gyártott Végh-féle vaseke (5. kép). Ez egy váltóeke-típus, amely forradalmasította a mezőgazdaság eszköztárát. Annyira bevált Háromszék hegyes-dombos vidékén, hogy százával, ezrével igényelték. Ez szorította ki Háromszékről az addig használt faekéket, de a határon kívülre is jutott belőle. Így került Budapestre is, Vidacs vas- és ekegyároshoz, aki megvásárolt egy példányt, de a patentet nem, viszont ez nem akadályozta meg abban, hogy elkezdje gyártani; így a Végh Antal által feltalált eke Vidacs-féle vasekeként szerepel a későbbi szakirodalomban.

5. kép A Végh-féle vaseke a 19. századból

Csernátonba 1887-ben érkeztek meg az első gőzgépgarnitúrák, kiszorítva ez által a cséphadarókat és a lovas cséplőszerkezeteket. Kezdetben több gazda vagyonát képezte a cséplőgép, később egyéni tulajdonba ment át. Három cséplőgarnitúrát (masinát vagy tüzesgépet) tartottak számon a faluban a két világháború között, és az 1940-es években: a Pál János-, az Orbán Gyula- és a Molnár József-félét. Felsőcsernátonban a Rákossy, Ikafalván a Dombi családnak volt cséplőgépe – nagy dolog volt ez! A cséplőgarnitúrához tartozott az erőgép, a gőzgép (6. kép), és a mellé csatlakozó cséplőszekrény, cséplőgép (7. kép), a tartozékaival együtt.

6. kép Gőzgépek, gőzlokomobilok

7. kép Cséplőgépek sora

A cséplőgép (cséplőszekrény) fa-, vagy vasvázra építve különböző dobszélességgel készült, sík-, vagy golyóscsapágysorral volt ellátva. Tartozott hozzá egy szalmafelhordó (elevátor) és egy vízszivattyú (pumpa), amely tűz esetén oltásra volt alkalmas. Más kellékei: rosták, szíjak, dobkések, csapágyak, ékek, ponyvák, kéziszerszámok stb. A gőzgépet egyik gazdaságtól a másikig ökrökkel húzatták.

A múzeum jelenleg 10 gőzgéppel és 11 cséplőgéppel büszkélkedhet, ezek a favázas és fém cséplőszekrények a budapesti Első Magyar Gazdasági Gépgyár Rt.-ben, a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyárban, illetve a híres Hofherr-Schrantz gépgyárban készültek. A kiállítás „ékességei” közé tartoznak még a különálló kerekekre szerelt herefejtők, ebből hat látható a gyűjteményben, ugyancsak a fenti gyárakból kerültek ki, de lencserosták, a két világháború között használt műtrágyaszóró, a hazai és külföldi gyárak magtisztítói, szelektorai is gazdagítják a múzeumot.

A korabeli traktorok (8. kép) külön látványt képviselnek. A gyűjteményben többek között található egy 1922-es amerikai, petróleummal működő Fordson traktor (9. kép), két magyar gyártmányú Hofherr és egy Mc Cormick traktor (10. kép).

8. kép Traktor „arzenál” az udvaron (köztük a Hofherr traktorok)

9. kép A Fordson traktor

10. kép A Mc. Cormick traktor

A gyűjteményben még vashengerek, perjetépő-boronák, küllős kapák, kaszáló- és kapálógépek, marokrakó aratógép, arató-kötözőgép, burgonyapergető (pityókapergető – 11. kép), múlt század eleji tárcsásborona, burgonyafüllesztő, különböző lencse- és csigarosták, szecskázógép stb. is megtalálhatók.

11. kép Pityókapergető

A szállítóeszközök között elsősorban a háromszéki szekértípusokat (12. kép) sikerült begyűjteni. Többek között a terményszállításra szolgáló hordószekér – melyre 22 mázsát is fel lehetett rakni –, valamint az utazószekér jellegzetes háromszéki típusa, a pergőszekér, vagy kasos szekér is látható, amelyek esetében, más vidéktől eltérően, a kast csigolyából (vesszőből) fonták.

12. kép Háromszéki szekértípusok (hordószekér, pergőszekér)

A technikatörténeti tárgyakat felvonultató „rádiós” kiállítás a készülékek sokaságát sorolja elénk: a legkorábbiak, a kristálydetektoros fülhallgatós rádiók mellett a hangrögzítő, hangvisszaadó készülékek, korabeli telefonok, gramofonok stb. is helyet kaptak az 1920-as, 1930-as évektől kezdődően egészen napjainkig. A gyűjteménynek több mint nyolcvan százalékát sikerült ismét működőképessé tenni.

A Múzeum kertjébe áttelepített székely házak (13. kép), vízimalom (14. kép), a székely népi építészeti örökség egy-egy jellegzetes típusa adja igazán a skanzen jelleget. A székely házakat fából, sátortetővel építették, zsindellyel födték. Ezek többosztatú, ereszes és tornácos székely háztípusok. Korabeli bútorzatukkal, berendezéseikkel, tárgyi emlékanyagukkal, eszközeikkel a régi falusi élet hangulatát idézik, akárcsak az eredeti formájukban felállított, restaurált régi háromszéki székelykapuk.

13. kép Sarokereszes székely ház Bélafalváról (1726)

14. kép Kétköves vízimalom Felsőcsernátonból (1836)

Őriznek itt faragott és feliratos mennyezettartó gerendákat, kőemlékeket, középkori ablak- és ajtóbélleteket, és még számos „kincset”, amelyeket látni kell és „szóra bírni”, hogy meséljenek a régmúlt időkről, az alkotó (falusi) emberről.

A vidék méhészkedési múltjának bemutatása külön is érdekes és gazdag gyűjteménye és látnivalója a szabadtéri múzeumnak (15. kép). Különlegesség az emberábrázolású odukaptár (16. kép).

15. kép Méheshez tartozó kaptárak, eszközök, szerszámok

16. kép Az emberábrázolású odukaptár

A Damokos-kúria későközépkori boltíves pincéjében kapott helyet a vidék öntöttvas-művességét bemutató kiállítás, a Kályhamúzeum. Ez nemcsak kályhákat, de dísztárgyakat, a hitélettel, temetőkultúrával kapcsolatos művészi „öntvénycsodákat” és használati tárgyakat is magába foglal. A gyűjtemény legrégebbi darabjai a 17-18. századból valók, többségük pedig a 19. századból, a magyar öntöttvas-művesség fénykorából, Erdély hírneves öntőgyáraiból került ki.

Az intézmény igazi „élő múzeum”! 1973 óta működik vele párhuzamosan a Csernátoni Népfőiskola és a Bod Péter Közművelődési Egyesület, melyek tevékenységét 2006-tól a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület hangolja össze. A Népfőiskola áprilistól októberig fogadja a hagyományos kézműves mesterségek – fafaragás, bútorfestés, nemezelés, fonás-szövés, ács, asztalos, kerekes mesterségek, művészi kovácsolás, székelykapu-építés és -faragás – megismerésének igényével és e lehetőséggel élni kívánó fiatal alkotók százait a legkisebbektől a legnagyobbakig.

Ezt a Múzeumot látnia kell minden Erdélybe látogató hazánkfiának, fiatalnak és idősebbeknek, hogy – mint mi is – hírét vihesse az erdélyi székely-magyarok gazdag és értékes múltjának, építészeti és műszaki kultúrájának, egy olyan, párját ritkító néprajzi, mezőgazdaság- és technikatörténeti gyűjteménynek, amely a Haszmann család generációkon átívelő hazaszeretetét, és a közösség értékeinek megőrzése, bemutatása iránti ragaszkodását, vágyát, elhivatottságát dicséri.

Elérhetőség:

Cím: 527070 Alsócsernáton (Cernat), 330-as szám
Kovászna megye (jud. Covasna), Románia
Tel.: +40 267 367 566
E-mail: hpmuzeum@yahoo.com
(Haszmann Pál, Haszmann Lajos, Dimény Haszmann Orsolya)