2019. június 28.
Amikor meghatározzák a szedési árat, akkor felmérik egyrészről azt, hogy az adott időszakban, mekkora összegért elérhető a pultokon a szamóca, mekkora az, amiért megéri a fogyasztónak kocsiba ülni és a tűző napon hajladozni.
2019. június 28.
A gyümölcsöt sokféleképpen lehet felhasználni, a friss fogyasztástól a fagyasztáson át a befőzésig.
2019. június 28.
Kevesebb szerhasználat, környezetkímélő technológia, kisebb ráfordítás. A mechanikai gyomirtás számos előnnyel rendelkezik, ám intenzív kukoricatermesztés csak a vegyszeres kezeléssel együtt képzelhető el igazán hatékonyan.
2019. június 28.
Az Európai Unió megállapodást kötött az Egyesült Államokkal, amely garantálja, hogy az amerikai mezőgazdasági termelők nagyobb részesedést kapjanak az EU piacára belépő hormonmentes marhahús nemzetközi behozatali kvótájából (45000 tonna).
2019. június 28.
A becslések szerint az idei termés mennyisége 2 százalékkal marad el a tavalyitól, és 6,6 százalékkal az elmúlt 5 év átlagától.
2019. június 28.
A rovarok által terjesztett betegségek tekinthetők a mezőgazdaságban dolgozók biológiai kórokú foglalkozási betegségeinek is. Az ízeltlábúak által terjesztett betegségek közül az egyik legfontosabb a Lyme kór.
2019. június 27.
N. Károly kérdése: Kivágtam a szőlőt, a maradványokból kihajtott az alany. Szemölcsszerű képződményeket figyeltem meg rajta. Mi lehet ez?
2019. június 27.
A 2014 óta minden évben megvalósított gyakorlati projekt jól szemlélteti a Škoda-akadémia kiemelkedő színvonalú, több mind 90 éves hagyományokkal bíró képzését.
2019. június 27.
K. Szabolcs kérdése: Szőlőültetvényemben több tőkén is gyengén fejlődő hajtásokat vettem észre. Mi okozhatja a problémát?
2019. június 27.
Milyen alternatívái léteznek a tuja- és ciprusféléknek, ha örökzöld sövény telepítéséről van szó? Jó ötlet-e az Európa nyugati részéről vagy Délkelet-Ázsia mediterrán térségeiről származó örökzöld növények ültetése? Most minderre fényt derítünk, ismerjük meg a kerti korallberkenyét és a babérmeggyet!