20℃ 10℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján

Miért fejlődik néhány szőlőhajtás nagyon erőtlenül?

Agrofórum Online

K. Szabolcs kérdése: Szőlőültetvényemben több tőkén is gyengén fejlődő hajtásokat vettem észre. Mi okozhatja a problémát?

Aki válaszol:
Dr. Mikulás József, címzetes főiskolai tanár, növényorvos, a mg.-i tudományok kandidátusa

Kedves Olvasó!

Ez a szőlőtőke eutipás gombával fertőzött, ami egy lappangó betegség. Tavasszal a fiatal hajtások a szőlőlevélatka kártételéhez hasonló képet mutatnak. Később a deformált levelek gyomirtó szertől károsodott levelekre emlékeztetnek, június – júliusban a megbarnult levelek lehullanak, a virágzat levél nélkül marad, és csökkent mértékben fejlődik, az így legyengült, károsodott hajtások rosszul érnek be és elfagyhatnak. A korai diagnózis után a fertőzött tőkék törzsének „amputálása” megfelelő védekezés. Az eutipás ráktól erősen fertőzött tőkéket amputálással meg lehet menteni a korai elhalástól, és ez egyben a megifjítását is jelentetheti. Sajnos nemcsak idős, hanem a fiatal tőkék is károsodhatnak.

Egészséges és beteg (eutípás) hajtások

A kórokozó szőlőtőkén ejtett sebeken keresztül hatol be. Mint minden betegségnél itt is a megelőzés a legcélravezetőbb. Olyan művelésmódot kell választani (pl. ernyőművelés), ahol nagy sebek ejtése nem szükséges. Amennyiben valami ok miatt mégis elkerülhetetlen ez, akkor sebeket metszéskor sebkezelő anyaggal le kell zárni.

Beteg (eutípás) hajtások és egészséges tőkerész termése

Betegségnek kitett tőkét szemmel kell tartani és korai diagnózissal a betegséget időben meg kell állapítani. Így, ha időben felismerjük és eltávolítjuk a beteg tőkerészt, minden esélyünk megvan arra, hogy erőteljes gyökérzettel rendelkező egészséges tőkét nyerjünk. A visszavágott tőkéken az amputálás évében a tőke erősségének függvényében 3-5 hajtást lehet hagyni. A gyökérzet ugyanis egészséges és erős, így, ha csak egy hajtás maradna az, túl erős lenne, ami több szempontból sem előnyös. A következő évben egy vagy két vessző meghagyása ajánlott.

A beteg tőkerész eltávolítása után csonkot hagyunk

Amputáláskor és metszéskor is a tőkén esetében csonkot kell hagynunk. A csonk ugyanis gyorsan beszárad, így hiába kerül rá a gomba szaporító-képlete, hiába csírázik ki a gomba, a visszaszáradt csonk nem biztosítja számára az életfeltételeket.

Milyen betegség okozhatta a szőlő levéltüneteit?

2026. május 6. 04:36

A szőlőnél betegségre utaló jelet találtam. Milyen betegség támadhatta meg a szőlőtőkét? Fotókat küldök Önöknek.

A szőlőfürt, a szőlőbogyó és a szőlőmag - gazdasági hasznuk van

2018. október 21. 13:37

A szőlő valódi bogyótermésében neveli magvait különböző fejlődési szakaszokon át. A szőlő virágzatának és virágainak kialakulásáról, a termésről, benne a bogyók és a magok fejlődéséről, hasznosságáról, ezeket veszélyeztető betegségekről, rendellenes tápanyag-ellátásáról olvasható az írásban.

Frissült a szőlő szaporítóanyag termő ültetvények adatbázisa

2021. március 23. 07:17

A szőlőiskolai szaporítások adatbázis 81 vállalkozás, míg a szőlő szaporítóanyag termő ültetvény összesítés 128 termelő vállalkozás adatait foglalja össze.

A biológiai növényvédelem jelenlegi helyzete, a szőlő biológiai növényvédelmének lehetőségei

2019. november 12. 10:38

A Növényvédelmi Klub 399. ülésén Péter Zoltán, a Biocont Magyarország Kft. munkatársa tartott előadást november 4-én a vendégeknek a világ és hazánk biológiai növényvédelmének vonatkozásairól és a szőlő biológiai növényvédelmének lehetőségeiről.