27℃ 14℃
június 20. Rafael, Dina
Állattenyésztés
Fizetett tartalom

AFRIKAI SERTÉSPESTIS: A VÍRUS NEM PIHEN, A VÉDEKEZÉS SEM LAZÍTHAT

Nébih

Magyarországon eddig sikerült megóvni a házisertésállományt az afrikai sertéspestistől, de a kórokozó legcsekélyebb jelenléte is elegendő kiindulópontja lehet az ASP behurcolásának. Ez pedig a magyar sertéságazat egészére nézve tragikus következményekkel járna. Mit tehetünk ellene?

Dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos: „Nagy ellenálló- és fertőzőképességének, valamint a vírus agresszív terjedésének köszönhetően az afrikai sertéspestis mára globális problémává duzzadt. Világszintű kártétele felbecsülhetetlen. Magyarországon eddig – megfeszített munkával – sikerült megóvni a házisertésállományt a betegségtől, és bár erre az eredményre büszkék lehetünk, ami a járvány elleni intenzív védekezést illeti, továbbra sem dőlhetünk hátra. A kór terjedésének megakadályozása, a járvány felszámolása mindannyiunk közös felelőssége.”

Dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos

Az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát Magyarországon 2018-ban mutatták ki először. Azóta hazánk 10 vármegyéjének vaddisznóállományában terjedt el a betegség. A kezdeti, robbanásszerű fertőzési tendenciát hatékony intézkedésekkel sikerült jelentősen visszaszorítani. Ám mindaddig, amíg az ASP vírusa akár csak egyetlen fertőzött területen – erdőben, szántóföldön, réten, legelőn – életben marad, állandó veszélyforrást jelent. Mégpedig nem csak a vadállományra!

Dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos: „Fontos megérteni, hogy a kórokozó legcsekélyebb jelenléte is elegendő kiindulópontja lehet az ASP behurcolásának a házisertésállományba. Ez pedig a magyar sertéságazat egészére nézve tragikus következményekkel járna. Nem véletlen, hogy a jogszabályi előírások, az Agrárminisztérium és a Nébih intézkedései kezdettől fogva a házisertésállomány ASP-mentességének fenntartását helyezik a középpontba.

Ugyanakkor a hatóság egyoldalú törekvése kevés. Minden érintettnek folyamatosan és kitartóan be kell tartania az előírásokat, végre kell hajtania a rá vonatkozó feladatokat. Ha a házisertésállomány védelméről van szó, a sertéstartó gazdák jogkövető, felelős magatartása alapelvárás. Mindegy, hogy az állomány két egyedet számlál vagy több ezret.”

Hol kezdődik a felelős sertéstartás?

A felelős állattartói magatartás a tevékenység bejelentésével kezdődik. A sertéstartás kezdetét, végét, esetleges szüneteltetését minden alkalommal, az állomány létszámát évente be kell jelenteni a járási hivatalhoz. A 2022. évi sertéscenzus révén felmérésre került, hogy az ország területén hol és mennyi sertést tartanak. A nyilvántartás frissítése azért szükséges, hogy a hatósági állatorvosok naprakész információkkal rendelkezzenek a járványvédelmi munkához.

Gazdaként legyen mindennapi rutin a járványvédelem!

  • A kizárólag hagyományon alapuló, örökölt állattartói szemlélet helyett az aktuális járványügyi előírásoknak megfelelően tartsa állatait!
  • Amennyiben bágyadttá, elesetté, étvágytalanná válik a sertés, haladéktalanul értesítse a szolgáltató állatorvost!
  • Ha az állományban hirtelen, tünetek nélküli elhullást tapasztal, hívja mielőbb a szolgáltató állatorvost! Ebben az esetben a hatósági állatorvost is értesíteni kell, aki elvégzi az előírt vizsgálatokat, mintavételezést, intézkedik az elhullott sertések elszállításáról.
  • ASP-vel fertőzött területen kötelező a házi vágás előzetes bejelentése a járási hivatal felé. Az ilyenkor elrendelt húsvizsgálat a lappangó fertőzést is kimutathatja, elejét véve a komolyabb bajnak.
  • Ne vásároljon ismeretlen eredetű, hivatalos dokumentációval és állatorvosi igazolással nem rendelkező sertést! Kérje állatorvosa segítségét, hogy mely tenyészetektől vásárolhat biztonsággal!
  • Soha ne etessen a sertésekkel állati eredetű élelmiszerhulladékot! A „moslék” ismeretlen összetevői az ASP vírusát is hordozhatják.
  • ASP-vel fertőzött területen ne etessen frissen kaszált vagy szedett zöldtakarmányt, mert az elhullott vagy beteg vaddisznók vírussal szennyezhetik azt! A frissen bálázott szalmát vigye vaddisznóktól elzárt területre, és pihentesse legalább 90 napig, mielőtt felhasználná! Ugyanígy tegyen 30 napig a friss gabonával is!
  • Állatai közelébe szigorúan csak munkaruhába öltözve menjen! Ezt az öltözéket más célra ne használja!
  • Erdőjárás, gombaszedés után alaposan tisztítsa meg és fertőtlenítése a cipőjét, ruházatát! A gomba szárát, hulladékát ne adja a disznóknak!
  • Az eszközöket, szerszámokat, munkagépeket tisztítsa és fertőtlenítse rendszeresen!
  • Ne engedjen idegeneket a sertések közelébe!

Aki saját állományát védi – a magyar gazdaságot védi

Dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos: „Kiemelten fontos, hogy minden gazda óvja a saját állományát az afrikai sertéspestistől, mert ezzel az egész ország sertéságazatát védi. Természetesen nemcsak a sertéstartóknak, hanem a szolgáltató és a hatósági állatorvosoknak is nagy a felelőssége ebben. A beteg állatok kezelése, a sertéstartó udvarok, tenyészetek folyamatos felügyelete és hatósági kontrollja a jelenlegi járványhelyzetben szükséges és elkerülhetetlen. Az előírások és követelmények célja az állatok egészségének védelme, mely a legfőbb érdeke a gazdáknak.”

Kérjük a sertéstartókat, tájékozódjanak a megelőzés lehetőségeiről és a helyes sertéstartási gyakorlatról!

További részletek a Nébih oldalán. KATTINTSON!

Egy birka nem birka: társas lények a kert végében

2025. június 15. 11:10

Sokan álmodnak saját birkáról, de mit kell tudni, mielőtt beköltöznek a kertbe? Gyakorlati tanácsok kezdőknek, közérthetően.

Jobb padozat, több tej? A komfort hatása a hozamra

2025. június 1. 14:10

A padozat minősége nem csupán az állatjólétet befolyásolja: a tejhozam, a lábegészség és a gazdaság jövedelmezősége is múlik rajta.

Fekete Zsóka: mangalicatenyésztő, aki otthon van a fine dining világában is

2025. május 27. 08:10

Az Év Állattenyésztője díjas Fekete Zsóka a mangalicatenyésztéstől a fine dining asztalig kíséri végig a termékeit.

Nyári hőstressz megelőzése szarvasmarha-állományokban

2025. május 24. 16:10

A nyári hőségben hőstressz fenyegeti a szarvasmarhákat és visszaveti a termelést; árnyékolással és bőséges vízellátással ez megelőzhető.

Változtattak az afrikai sertéspestis miatt a kockázati besoroláson

2019. december 26. 15:02

A Szakértői Csoport javaslata alapján az országos főállatorvos hazánk minden, alacsony kockázatúnak minősített vadgazdálkodási egységénél közepes szintűre emelte a kockázati besorolást.

A szabványok megnövelik a sertéshús előállításának költségeit

2023. június 17. 08:07

Elemzők szerint az Európai Unió sertéshústermelése 2023-ban második éve esik vissza, így a kumulált csökkenés 10 százalék körülire mérséklődhet, és a termelés tovább csökkenhet a következő években.

Megszavazták, kerítés épül Dánia és Németország között

2018. június 11. 07:48

Ősszel 68 km hosszú szakaszon kerítést építenek a német határ mentén annak érdekében, hogy megvédjék a dán sertéságazatot az afrikai sertéspestis terjedésétől.

Figyeljünk oda a plakátokra a budai erdőkben!

2019. október 7. 08:02

Fontos, hogy az erdők lezárására nem kerül sor, a turistaútvonalak továbbra is látogathatóak.