Növényvédelem
Fizetett tartalom

Kettős hatású vadriasztó a nyulak elleni védelemre napraforgóban

KITE Zrt.

2026-ban a magyar napraforgó-termesztés – legalábbis a tervezett vetésterület vonatkozásában – egész biztosan rekordot dönt majd. Egyes előrejelzések szerint országosan el fogja érni akár a 800.000 hektárt is. Vetésterületének jelentős részén meghatározó vadfajok a mezei nyúl és az őz, melyek táplálkozásukkal évről-évre komoly kihívások elé állítják a mezőgazdaság és vadgazdálkodás szereplőit.

A védekezés feladatai és költségei a vonatkozó törvényi előírások szerint megoszlanak a vadgazdálkodási tevékenységet végző, vadászatra jogosult fél és a mezőgazdasági tevékenységet folytató gazdálkodó között. Mindketten érdekeltek tehát a legkisebb kártétel kialakulásában, amelynek egyik hatékony és könnyen alkalmazható módszere az ENGEDÉLYEZETT vadriasztó szer használata.

Akik a védekezésnek ezt a módját választják, azok számára jó hír, hogy egy új, eredményesnek ígérkező készítménnyel jelent meg a legnagyobb hazai levéltrágyagyártó, a FitoHorm Kft.

A FitoProtekt néven forgalomba kerülő vadrisztóban a nyulak és őzek távol tartását az önmagában is hatásos káliszappan mellett az emberi izzadtságot utánzó szintetikus vajsavszármazékok, valamint a termékben szintén markáns hatással bíró keserű ízanyagok biztosítják. A két riasztóhatás felerősíti egymást. A területre érkező vadkárosítók első ingerként a kellemtelen szaghatással szembesülnek, mely a táplálkozás során az ízhatással összekapcsolódik, és együttesen fejtik ki a kívánt repellens hatást!

A FitoProtekt vadriasztó hatására hátat fordítanak a nyulak a napraforgónak (Fotó: freepik.com)

A FitoProtekt vadriasztó hatására nem táplálkoznak az őzek a napraforgóból (Fotó: freepik.com)

A készítmény káliszappan összetevőjének mellékhatása lehet, hogy az ízeltlábú károsítókat is gyérítheti azáltal, hogy légzőnyílásaikat elzárja.

A FitoProtekt vadriasztót preventív jelleggel, 1%-os koncentrációban javasolt alkalmazni állománypermetezéssel vagy szegélykezelésként, a védeni kívánt kultúrában a sziklevelek megjelenésétől a virágzás kezdetéig. Alkalmazása napraforgó-kultúrában engedélyezett, amely a leginkább kitett a mezei nyúl és az őzek károsításának. Esőállósága korlátozott, a hatékonyság fenntartása érdekében a kezelés ismétlése válhat szükségessé!

A FitoProtekt vadriasztót keresse a KITE Zrt. kínálatában! Ajánlatért hívja a területileg illetékes kertészeti szaktanácsadó kollegáinkat!

Kiemelt kép: KITE Zrt.

Őszi növényvédelem: ezeket a teendőket ne halogassa!

2026. szeptember 22. 07:10

Az aszály a gyümölcsfák áttelelését is veszélyeztetheti. Mutatjuk, miért fontos az őszi lombtrágyázás, és hogyan menthető a diótermés.

Szomjaznak a fák, most különösen fontos a kálium

2026. szeptember 19. 07:10

Az aszály a fákat is megviselte: a zöld lombon keresztül még segíthetjük tápanyagellátásukat és téli felkészülésüket

A vetésidő növényegészségügyi vonzatai

2026. szeptember 18. 11:10

A túl korai vetés komoly növényegészségügyi kockázatokat rejthet: kártevők és vírusvektorok támadhatják a fiatal állományt.

Segítséget is tud „hívni” a kukorica, ha megtámadják a gyökerét

2026. szeptember 13. 07:10

A növények érzékelik a kártevők támadását, vegyületeket termelnek, sőt természetes ellenségeiket is a helyszínre csalogathatják.

Drága a forint hitel!? Akár 3,9%-os fix euro hitel új JD kombájn vásárláshoz!

2022. május 23. 08:56

Íme, egy remek euro alapú finanszírozási akció új John Deere kombájnokra.

Mikroorganizmusokkal egy fenntarthatóbb jövőért, avagy az Agro-ökológiai Program

2023. február 14. 14:12

A mikroorganizmusok és növények kapcsolata már egy régóta ismert és kutatott jelenség, azonban ezt a kapcsolatot sokan nem tekintik elég jelentősnek.

Stratégia, innováció és fenntarthatóság – a KITE vezetői egy asztalnál

2025. június 17. 08:20

A KITE online bemutatóján a vezetők beszélnek jövőről, innovációról és fenntarthatóságról – podcasttal indul a programsorozat.

Tavaszi új és használt gép akció árakkal!

2021. február 24. 16:13

A tavaszi mezőgazdasági munkaműveletek optimális időben történő elvégzése az adott műveletre a legideálisabb géppel és eszközzel kulcsfontosságú a növény későbbi fejlődése és magas hozamának szempontjából, gondoljunk csak a talajművelési, vetési, tápanyagutánpótlási vagy éppen a növényvédelmi feladatokra.