Növénytermesztés
Fizetett tartalom

„Ne azt nézd, ami röpül, hanem azt, ami mászik!”

AGRO.bio

A családi szállóigévé vált mondatot nagymama mondta, ha nem néztem a lábam elé és megbotlottam valamiben. Nézzünk a lábunk elé, sőt, alá, mert ott a megoldás! A talpunk alatt.

Legnagyobb területen termesztett növényeink – a kalászosok, a kukorica, a napraforgó és az őszi káposztarepce – hektáronként akár 8-10 tonna szerves anyagot is hagynak maguk után. Ez a hatalmas mennyiségű biomassza jelentős tápelemtartalommal bír, amelyből a betakarítás során csak egy rész kerül le a területről, a fennmaradó hányad – megfelelő tarlóhántással – visszajuttatható a talajba. A szakszerű szárbontás révén a növénymaradványok tápanyagtartalma mobilizálható, így több tízezer forint értékű elem kerül vissza a talajba hektáronként, „mellékhatásként” javítva a talajszerkezetet, a vízmegtartó képességet és hosszú távon a jövedelmezőséget is.

Az aktuális és a várható műtrágyaárakkal számolva több nézőpont alapján sem kérdés, hogy még a szárbontó és annak kijuttatásának költségével számolva is költséghatékony, sőt profittermelő megoldásról beszélünk.

  • A szükséges tápanyag helyben van, mindössze megfelelően kell kezelni.
  • Kevesebb műtrágya is elég, szállítani is kevesebbet kell.
  • A szármaradvány lebontásához NEM KELL NITROGÉNMŰTRÁGYÁT ADAGOLNI, ha megfelelő szárbontó terméket alkalmazunk, ami télen-nyáron bontja a cellulózt és biztosítja a légkörből a szükséges mennyiségű nitrogént a pentozánhatás elkerülésére.
  • A mikroorganizmusok csökkentik a növénymaradványokból a talajba került kórokozók életterét, visszaszorítják a szaporodásukat, ezáltal a következő kultúráknak kisebb fertőzési nyomással kell megküzdeniük (hatékonyabb, olcsóbb növényvédelem).
  • A szárbontóval kezelt növénymaradványok szakszerű visszaforgatása nagymértékben javítja a talaj vízfelvevő és -megőrző képességét, így a növényállomány később szembesül az aszályhatásokkal – gyakran hetekkel, akár hónapokkal később. A nedvességmegőrzés révén biztosított egyenletesebb növekedés és stresszmentesebb fejlődés végső soron magasabb és stabilabb hozamot eredményez a következő kultúrában.
  • Az irányított, gyors és hatékony lebontás eredményeként humusz képződik, amely hosszú távon javítja a talajszerkezetet és a vízháztartást.
  • Kevés szó esik róla, pedig nagyon fontos: a műtrágyák a növények számára nem közvetlenül felvehető formában vannak, míg a megfelelő szárbontó a növénymaradványokban lévő tápelemeket azonnal felvehetővé teszi. Ráadásul a műtrágyákban lévő tápanyagok kétharmada felvehetővé alakulása során elvész, tehát ugyanannyi tápelem biztosításához háromszor több műtrágyára van szükség, mint ha a növényi maradványok anyagából gazdálkodnánk.
  • A talajoltó készítményekkel kombinációban kijuttatott szármaradványbontók egymás hatását felerősítik.
  • Az elbomlott rostok megkönnyítik a talajművelést, hiszen a talajközeli szármaradvány morzsalékos állagúra bomlik, a talajmunkák üzemanyagköltsége lényegesen csökken.

A tudatos aratás az első lépés

A szalma hasznosulásának első lépése már a betakarítás során eldől. A tudatos aratási gyakorlat része, hogy a kombájn ne csak levágja, hanem finomra szecskázza és egyenletesen szétterítse a szármaradványokat a táblán. Ezzel biztosítható, hogy a szalma később – a 2-3-szori szalmaboronálást követően – egyenletesen beforgatható legyen a talajba, elősegítve a lebomlási folyamat megindulását. A szalma minimum egyharmadát hagyjuk fent a felszínen szalmakalapnak!

A szármaradványok kétharmadának megfelelő mélységbe történő bekeverése és a mikrobiológiai készítmények célzott kijuttatása lehetővé teszi az irányított, gyors és hatékony lebontást.

Mikor, ha nem most?

A szárbontó hatású mikrobiológiai készítmények alkalmazása sajnos még nem számít általános gyakorlatnak, mivel sokan csak korlátozott ismeretekkel rendelkeznek ezek működéséről. Az ilyen típusú technológiák iránt leginkább azok a termelők nyitottak, akik komplex szemlélettel közelítenek a növénytermesztéshez, értik a talajban zajló biológiai folyamatokat, és fontos számukra a fenntarthatóság, valamint a talajélet aktív támogatása.

Berúgta az ajtót a kényszer

A technológiai elemet még nem használók számára pedig itt az idő, hogy lépjenek. Most. Az aszály, a gazdasági és ellátási nehézségek tükröt tartanak: már semmi sem lesz olyan, mint régen. A szokásokat, régi technológiákat villámgyorsan érdemes felülvizsgálni. Az előrelátás helyére berúgta az ajtót a kényszer, tokostól.

A szárbontáshoz is kell a víz – és ha nem esik? Ha tombol a hőség?

A jó minőségű szárbontók élő mikroorganizmusokat tartalmaznak, és mint minden élő szervezet, csak egy bizonyos pontig tolerálják a hőséget. Ha a nyári forróságban 60 ⁰C körüli hőmérsékletű talajra permetezünk, a fehérjék szinte azonnal kicsapódnak belőlük és használhatatlanná válnak. Az ilyen klimatikus állapot számukra éppolyan életveszélyes, mint a napon álló, felforrósodott autóban hagyott gyermekek és kutyák számára. Mit tehet ilyenkor az a termelő, aki learatta a gabonáját vagy repcéjét, szecskázással, szétterítéssel előkészült a szárbontásra, de tombol a hőség? Várjon. Türelmesen.

A szétterített, finomra szecskázott szalma takarja és szigeteli a talajt, mint a falevelek az erdőben. Alatta pára képződik, ami támogatja a talajéletet. Ilyenkor nincs más teendő, mint megvárni az érdemi mennyiségű csapadékot: figyelni az előrejelzéseket, és amint elegendő esőt ígérnek, egyeztetni a szármaradványbontót forgalmazó cég területi képviselőjével és gyorsan megrendelni a megfelelő készítményt.

A szárbontás időpontja rugalmasan kitolható

A szárbontás időpontja rugalmasan kitolható, az őszi, extrém esetben még akár a tavaszi vetésekig is. Mi több, a talajoltó készítményekkel kombinációban kijuttatott szármaradványbontók egymás hatását felerősítik.

Az AGRO.bio villámgyorsan szállít

A gyors reagálást és a precíz időzítést a magunk részéről nemcsak a BactoFil® CELL egyedülálló mikrobiológiai gyökér- és szármaradványbontó készítményünkkel, hanem villámgyors kiszállítással is támogatjuk. Mi több, a gondos termékfejlesztésnek köszönhetően a BactoFil® CELL az év egyik felében melegtűrő, míg a másik felében hidegtűrő baktériumtörzs-változatokat tartalmaz, a minél rugalmasabb és hatékonyabb felhasználás érdekében.

A szárbontásra kifejlesztett, 2008 óta elérhető és bizonyítottan kiválóan működő BactoFil® CELL jelentősen meggyorsítja a szár- és gyökérmaradványok elbomlását. Mikroorganizmusai elbontják a növénymaradványok cellulóz- és hemicellulózrostjait, így a bennük lévő tápanyagok jelentős része a következő kultúra számára felvehetővé válik, továbbá megkötik a légköri nitrogént is (műtrágya-megtakarítás). A készítmény csökkenti a növénymaradványokból a talajba került kórokozók életterét, visszaszorítja a szaporodásukat, ezáltal a következő kultúráknak kisebb fertőzési nyomással kell megküzdeniük (hatékonyabb növényvédelem). Az elbomlott rostok megkönnyítik a talajművelést, hiszen a talajközeli szármaradvány morzsalékos állagúra bomlik, a talajmunkák üzemanyagköltsége lényegesen csökken.

Az AGRO.bio BactoFil® CELL termékét egyedülálló módon ellenőrzött gyógyszergyártási technológiával, a Kárpát-medencében őshonos baktériumtörzsek használatával, az ISO 9001:2015 minőségirányítási rendszer és az ISO 14001:2015 környezettudatos irányítási rendszer előírásai szerint állítjuk elő. Az AÖP-ben 2 pontot ér a BactoFil® CELL gyökér- és szármaradványbontó használata. Ökológiai gazdálkodásban is felhasználható készítmény.

Daoda Zoltán

AGRO.bio Hungary Kft.

www.agrobio.hu

Keresse területi szaktanácsadó kollégáinkat, akik készséggel állnak rendelkezésre, akár szakmai segítségre, akár gyors szállításra van szüksége, vagy az aktuális akcióink iránt érdeklődik.

Képek: AGRO.bio.

Hogyan lehet nyereséges búzatermesztést folytatni Magyarországon aszályos feltételek között?

2026. szeptember 22. 13:10

A címben feltett kérdés sok hazai gazdát foglalkoztat, és biztatásként kijelenthetjük, hogy nem lehetetlen feladatról van szó, nem eleve esélytelenek a klímaváltozással szembeni harcban.

Gazdaságos növénytermesztés, csúcshozam nélkül + VIDEÓ

2026. szeptember 15. 04:55

A KWS célja, hogy támogassa a termelőket a kockázatok csökkentésében azzal, hogy több lehetőséget kínál számukra egyre bővülő termékpalettájával.

Megvannak az idei termésgyőztesek

2026. szeptember 11. 11:10

A GOSZ–VSZT–NAK őszi búza posztregisztrációs fajtakísérletek 2026 aranyérmesei az SU HYANKEE és a KAROQUE.

Hogyan és meddig lehet jövedelmező a napraforgó termesztése?

2026. szeptember 8. 16:10

A jól időzített, kis vízmennyiséget kijuttató öntözés akár fél tonna terméstöbbletet is eredményezhet hektáronként a napraforgóban. Azonban nem biztos, hogy a jövőben is jövedelmező lehet a napraforgó termesztése.

A műtrágyák hatékonyságának növelése talajoltással

2019. február 12. 06:36

A szántóföldi növények közül a napraforgóról reagál a leglátványosabban a talajoltó technológiára. Az elmúlt három évben az AGRO.bio Demo Farm Projektjében résztvevő gazdaságoknál végzett vizsgálataink során a kezeletlen területhez képest átlagosan 11%-kal mértünk magasabb értékeket a talajoltásban részesült területen.

Mikrobiológiai készítmények hatékonysága - Tápanyag-gazdálkodási szakmai nap (IV. rész)

2018. március 18. 19:05

A mikrobiológiai készítmények hatékonysága: a nitrogénkötés, a tápanyagok mobilizálása, a szervesanyag-gazdálkodás és a talajszerkezet-javítás.

Eljött a szemléletváltás ideje...

2020. szeptember 16. 05:30

Vajon ki számol utána, de a hazánkban több mint egymillió hektáron termesztett kukorica betakarítását követően akár 12-14 tonna növényi maradvány is visszamarad a területen?

Eljött a szemléletváltás ideje... (AGRO.bio)

2020. október 16. 06:36

A növénymaradványok jelentősége a legnagyobb, mert ezek felépítéséhez a növény a talajból vette fel a szükséges szervetlen makro-, mezo- és mikroelemeket, melyekből és a levegőből megkötött széndioxidból állított elő szerves anyagot. Ha bekeverjük a talajba, akkor a szemterméssel kivont tápelemek kivételével mindent visszajuttatunk, amit a növény onnan felhasznált.