Környezetvédelem

Elvezetnék a Duna vizét, de ezzel alighanem óriási katasztrófát idéznének elő a Velencei-tavon

Agrofórum Online

A megmentésre váró Velencei-tó a Dunából kaphatná a legbiztosabb vízutánpótlást, ám a terv olyan sok buktatót tartalmaz, hogy talán megvalósítani sem érdemes.

60 centiméter alá csökkent a Velencei-tó vízszintje, miközben a szokatlanul sok havat hozó tél végén még 79 centiméteren állt. Az persze szintén rekordalacsonynak számított, hiszen tavaly februárban 115 centimétert mértek az agárdi vízmércén, egyértelmű tehát, hogy valami nagyon nincs rendben Magyarország harmadik legnagyobb természetes állóvizével. Már mindenki a megmentésének lehetőségeiről beszél, és jogosan, hiszen ha 20–30 centiméterre csökken a vízszintje, azzal gyakorlatilag kiszáradtnak lesz tekinthető.

Az egyik legizgalmasabb terv azt taglalja, hogy a Duna és a Velencei-tó között kellene vízvezetéket építeni a rendszeres vízpótlás érdekében. Az Önkéntesek a Velencei-tóért nevű Facebook-csoport közleménye szerint már részben zajlik az erre irányuló projekt, amit a 2022-es súlyosan aszályos állapotok miatt indítottak el. Elsősorban gravitációs és szivattyús rendszerrel vezetnének vizet a tóba, hogy tartósan biztosítsák a vízszintjét, ám ez nem olyan egyszerű, mint ahogyan leírtuk.

A projekt 2024–2025 körül előkészítési és engedélyeztetési szakaszban volt, néhány kisebb kivitelezési munka is zajlott már (vízjogi engedélyek, terület-előkészítés stb.). Elvileg 2026-ban a tényleges kivitelezés is megindulhat, és akkor jövőre már megláthatjuk az eredményét. A munka jelenleg Gajdos László, Magyarország élő környezetért felelős miniszterének irányításával halad, vízügyi szakemberek, az érintett önkormányzatok, természetvédelmi szervezetek, valamint a helyi tapasztalattal és terepismerettel rendelkező civil és önkéntes közösségek bevonásával.

A civilek azt szeretnék elérni, hogy a Velencei-tó és teljes vízgyűjtő területe kiemelt nemzeti természeti örökségként kapjon különleges védelmet. A tóba érkező patakok, árkok, csatornák és vizes élőhelyek fenntartása legyen kötelező állami és önkormányzati feladat, a természetes vízutánpótlás elsőbbséget élvezzen minden fejlesztéssel és beruházással szemben. A nádasok, madárélőhelyek és védett természeti területek is kapjanak fokozott védelmet.

Korlátlan lehetőség?

A Dunából érkező vízpótlás ötlete kézenfekvőnek tűnhet, hiszen a folyó és a tó légvonalban nagyjából 15 km-re található egymástól. Ez egyáltalán nem áthidalhatatlan távolság, sőt a Duna vízkészlete átlagos helyzetben mennyiségileg korlátlan lehetőséget biztosítana – olvasható a Kék Bolygó Alapítvány javaslatában is. Extrém alacsony vízhozamok mellett (ami manapság gyakrabban előfordulhat) nyilvánvalóan az egyéb létfontosságú (Paks stb.) vízhasználatok ellátását kell biztosítani, ami viszont már okozhat problémát a Velencei-tóval kapcsolatban.

Megoldandó feladat az is, hogy a Duna vizét csak megfelelő technológiai vízkezelés után lehetne a tóba szállítani. Szakemberek szerint a dunai nyersvíz bevezetését a tó nyugati részén található nagy kiterjedésű nádason keresztül lenne szabad megvalósítani, ami azt jelentené, hogy ezzel 25–30 km hosszú távvezeték építésére volna szükség. Ez a megoldás még szakaszos üzemmód mellett is megnövelné az üzemeltetési költségeket.

Összegezve tehát: a Duna vizének Velencei-tóba vezetése nem reális alternatíva, már csak azért sem, mert a nyers (élő) vizet nem szabad csővezetéken szállítani. A Duna vize időszakonként változó mennyiségű hordalékot szállít, mindezen felül tele van élő organizmusokkal, baktériumokkal, sőt, esetleg szennyeződések (olaj, fekália, vegyszerek) is kerülhetnek bele. A baktériumok és a hordalék vezetékes szállítás esetén filmszerűen megtapadnak a cső falán, és ennek következtében rövid idő után a vezetékben lévő víz berohad. Ennek a víznek a Velencei-tóba való beengedése katasztrófát okozna a tó vízminőségében – olvasható a Kék Bolygó Alapítvány összegzésében, egyben utalva arra is, hogy a legkézenfekvőbb megoldás helyett más, nehezebben kivitelezhető alternatívát kell keresnünk.

Döbbenetes látvány a kiszáradó Velencei-tó:

Szereti az Agrofórum cikkeit?

Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben! KATTINTSON!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mozgó homokdűnék tűnnek fel a Duna–Tisza közén, már nem sok választ el bennünket ettől a sivatagi képtől

2026. szeptember 22. 09:10

Olyan, mint egy lyukas kád – állítja egy friss dokumentumfilm az aszály által sanyargatott Homokhátságról, ahol lassan sivatagi körülmények alakulnak ki.

Egyetlen módon szerezhetünk vizet a magyar földekre, de még az ősz vége előtt lépnünk kellene

2026. szeptember 20. 09:10

Minden évben azon sopánkodunk, hogy hazánk területéről több víz távozik, mint amennyi beérkezik, a felesleggel tehát nem kezdünk semmit, és nem őrizzük meg a téli csapadékot sem.

Ecetfa metszése: egy rossz vágással még több sarjat kaphat

2026. szeptember 20. 07:10

Az ecetfa jól viseli a metszést, de a rosszul időzített vagy felesleges beavatkozás után még több hajtással és sarjjal találkozhat.

Elsivatagosodó Alföld – van megoldás?

2026. szeptember 10. 16:10

Az Alföld talajainak vízkészlete nagyban függ a Tiszától. A korábbi évek kevés csapadéka és az idei extrém aszály következtében a talajok vízkészletei kimerültek.

Több részre szakadt az egyik legnépszerűbb magyar tó, a vizének fele eltűnt

2026. július 28. 16:10

Megindult az algásodás, strandok zártak be és immár több részre szakadt az alacsony vízállás miatt a Velencei-tó. A helyzet kezelésére nem létezik korábban kialakított gyakorlat.

Hihetetlen dolog került elő a Velencei-tóból, rejtély fedi az eredetét

2026. augusztus 23. 09:10

Több tucat önkéntes látott neki a napokban, hogy megtisztítsák a sekéllyé vált Velencei-tavat. Egy izgalmas és titokzatos tárgy is előkerült a mederből.